Szemezgetések a világ labdarúgásából

Statgalamb

A labdaszerző arcai

Mire mehet a PSG az új szerzeményével?

2019. február 01. - Legris

Az átigazolási időszakok szokásos csatár-keringője mellett a január egyik érdekes kérdése az volt, hogy a tavaszi BL-kihívásoknak ismét nagy elvárások súlya alatt nekivágó Paris Saint-Germain hogyan képes csúnyán lesoványodott középpályás sorát megerősíteni. A hátravontabb szerepkörökben a párizsiaknál idén megfordult már a poszton kissé idegenül mozgó Marquinhos, Draxler és Dani Alves is, nemrég ráadásul a Rabiot-val való végsőnek látszó összeveszés és Verratti kisebb sérülése alapján úgy tűnt, elkerülhetetlen új játékos(ok) beszerzése erre a csapatrészre. A sajtóban a nagy népszerűségnek örvendő Allan és a Premier League-ben a szerelési listákat évek óta vezető Idrissa Gueye megkörnyékezéséről is lehetett olvasni, a Napoli és az Everton hajthatatlansága miatt azonban ezek az üzletek végül füstbe mentek, az utolsó pillanatokban bedobott Thiago Mendes szerződtetését pedig a hírek szerint Thomas Tuchel vétózta meg, ami újabb jele lehet a vezetőedző és a sportigazgató Antero Henrique állítólag nem éppen felhőtlen viszonyának. Így aztán a Zenyitből 45 millió euróért megkapott Leandro Paredesszel kell „beérnie” a szakmai stábnak és a jelenlegi játékosokkal kell megoldania a Manchester United elleni BL-nyolcaddöntőt.

Azt persze nem lehet pontosan megjósolni előre, hogy Paredes hogyan fog beválni új állomáshelyén, annak azonban érdemes utánanézni, milyen teljesítményt nyújtott az ősszel korábbi csapatában és milyen stílusú játék várható tőle ez alapján. Ennek egyik része lehet, ha megvizsgáljuk szezonbeli statisztikáit, azok kiértékelését pedig leginkább a hasonló feladatkörben szereplő játékosok mutatóival összevetve helyezhetjük kontextusba, amiből láthatóvá válhat, mik az egyes középpályások erősségei és gyengeségei a releváns kategóriák közül. Ez lehetőséget kínál arra is, hogy az elmúlt évtizedekben különös jelentőséget kapó, funkciójában rendkívül sokat változó poszt jellegzetességeiről is ejtsünk néhány szót, hiszen voltaképpen a „védekező középpályás” kifejezést is már csak fenntartásokkal használhatjuk a pálya centrumában bevetett játékosokra. Noha a visszavontabb helyzetekben a labdaszerzés is fontos feladat maradt, távolról sem a védekezés már a kizárólagos kötelezettségük, hanem az ellenfelek esetleg feltolt letámadásának kijátszása, a támadásépítések első szakaszának segítése, sokszor szervezése is.  Ez azt is jelenti, hogy a poszt összetettsége sokrétű képességeket kíván meg az itt szereplő játékosoktól, vagyis még a korábban vizsgált csatároknál vagy kapusoknál is kevésbé szűkíthető le a teljesítményük értékelése egy-egy részterületre, hanem csak egy általánosabb összkép minősítheti őket megfelelően és csak az segíthet megítélni, hogy milyen megbízatással vethetőek be hatékonyan.

 

 

A rombolók besorolása

 

Ha a védekező középpályás poszt talán legklasszikusabb kategóriájában, a labdaszerzések terén egyszerű mennyiségi sorrendet állítunk fel a góllővőlisták mintájára, akkor Idrissa Gueye nem csak a Premier League, de az öt élbajnokság középpályásai közül is kiemelkedik (mellettük egyébként a szélsőhátvédek vannak leginkább megbízva az ütközésekkel a kulcsfontosságú területektől távolabbi területeken). A lista élmezőnyéből azonban könnyen kiviláglik, mennyire fals eredményeket ad az egyszerű kvantitatív vizsgálat, hiszen például Marten de Roon 1500 perc alatt hozott össze az Atalanta mezében 94 labdaszerzést, míg Xavier Chavalerin 95-öt úgy, hogy 400-zal több percet töltött a pályán a Reimsszel a francia élvonalban. Ráadásul az is látható, hogy az élmezőnyben a kevésbé domináns csapatok játékosai találhatóak, hiszen a többet védekező gárdákban több a lehetőség a labdaszerzésekre is.

Ezért aztán értékesebb eredményeket kaphatunk, ha a labdaszerzések számát 90 perces átlagra kalkuláljuk ki, a csapat labdabirtoklása alapján pedig 50%-osra igazítjuk a statisztikákat. A 90 perces átlagolás miatt a mintánkat a középpályán január 28-ig legalább 800 percen szereplő játékosokra kell szűkítenünk (tehát a védőként, szélsőként játszott percek és az ezen posztokon elért statisztikák kiesnek a vizsgálódásunkból). Mindemellett ezen feltételek felállítása után az öt élbajnokságban a legjobb teljesítményt nyújtó játékosok mellett kiegészítjük vizsgált listánkat a transfermarkt által a „defensive midfielder” kategóriában a legértékesebbnek becsült játékosokkal is, bár közülük Emre Can, Javi Martínez és André Zambo Anguissa túl keveset játszottak a szezonban, miközben Steven Nzonzi, William Carvalho, Georginio Wijnaldum, Jefferson Lerma, a Celtával együtt visszaeső Stanislav Lobotka vagy a Mainzban egy sorral előrébb kerülő Jean-Philippe Gbamin egészen alacsony labdaszerzési mutatókat hoztak az ősszel, így rájuk a továbbiakban nem térünk ki. Érdemes azonban talán figyelni a Barcelonába igazolása révén szintén nagy visszhangot keltő Frenkie de Jongra illetve a PSG kettő plusz egy korábban említett középpályására (Verratti, Rabiot, Marquinhos), akik így akár összevethetőek az újonnan igazolt Paredesszel vagy akár a Zenyit által épp a helyére a Boca Juniors-ból kiszemelt kolumbiai Wilmar Barriosszal (esetében a 2017/18-as statisztikákhoz fordulhatunk, hiszen idén jobbára az ifiből felhozott Almendra-Chicco kettős játszott a helyén) és akár megkísérelhetjük Nagy Ádámot is elhelyezni a nemzetközi élmezőnyben, bár az idei igen sovány bolognai szezonjában vele sokkal nehezebb a dolgunk, mint legutóbb Gulácsi esetében.

 

 

1. Labdaszerzés

 

A korábbiaknál tehát sokkal többet árul el az, hogy az említett finomításokkal is Idrissa Gueye tűnik jelenleg az öt élbajnokság legjobb labdaszerzőjének (7,1 labdaszerzés egy 50%-os labdabirtoklás mellett játszott meccsen átlagban), mögötte viszont már a Manchester United középpályáján tevékenykedő Ander Herrera produkálja a legmagasabb labdaszerzési átlagokat (7,0). A spanyol légiós ráadásul védekező mezőnymunkájának aktivitásával is egészen kiemelkedőt nyújt, ugyanis a középpályán rakkoló játékosok esetében nem csak a tényleges labdaszerzéseiket érdemes figyelembe vennünk, hanem azt is, hányszor helyezték nyomás alá az ellenfelek játékosait és lassították az akcióikat. A minden szerelési kísérlettel és a passzok blokkolásával kiegészített mutató alapján Herrera 11,3-szor zavarja meg direkt módon az ellenfelek akcióit meccsenként, ezzel pedig bőven megelőzi például a csapatában visszavontabban, így kevésbé direkt szerepkörben alkalmazott Matićot (5,3). A Napoli brazilja is igen aktív, hiszen 10,5 közbelépést eszközöl meccsenként, Allan esetében azonban figyelemre méltó az is, hogy csak igen alacsony mértékben végződnek ezek a labda megszerzésével (5,6). Az 54%-os hatékonyság az itt vizsgált játékosok közül messze a legalacsonyabb és még az sem igazolja hibázási arányát, hogy elsősorban az ellenfelek kontráinak megfékezése lenne a feladata, mint Casemiro esetében (10,2/5,8), hiszen a nápolyiak Ancelotti irányításával nem olyan dominánsak, mint tavaly Sarrival. Az is szembetűnő, hogy nagy aktivitást fejt ki nagy hatékonysággal Lucas Leiva (9,9 közbelépés, ebből 7,0 labdaszerzés), William Barrios (9,2/6,6) és a már említett Marten de Roon (9,4/6,4) is, utóbbiak ráadásul viszonylag sok játékpercen keresztül tudják hozni a magas átlagaikat (de Roon emiatt is lehetett a mennyiségi listán is előkelő helyen). A Paris Saint-Germainből ugyanakkor Verratti (7,9/4,3) alacsonyabb hatékonyságát magyarázhatjuk Casemiróhoz hasonló okokkal, miközben Rabiot mezőnymunkája sokkal passzívabbnak tűnik, Marquinhos viszont szűrőmunkáját tekintve abszolút megállni látszik a helyét a számára idegenebb poszton is. Erre alighanem szükség is lesz tavasszal is, hiszen azt is láthatjuk, hogy Paredes mezőnymunkája a Zenyitben elég halovány volt az ősszel (5,3/3,9), egyébként voltaképpen korábban a Románál és az Empolinál is, így a párizsiak középpályás védekezésének esetleges gondjait pusztán az ő szerződtetése aligha oldhatja meg. Azt is megjegyezhetjük, hogy bár Nagy Ádámot sem a védőmunkája miatt szoktuk elsősorban kiemelni, és az ősszel neki jutó 810 perc során nem is számít soknak a meccsenkénti 6,0 közbelépése, de azok 4,9 labdaszerzést eredményeztek, vagyis kifejezetten magas, 82%-os hatékonysággal dolgozott.

A szabálytalanságok az eddigi vizsgálgatásnak nem képezték tárgyát, hiszen nem ítélhetjük azokat egyértelműen hibának egy védekező középpályás részéről, adott helyzetben szükséges velejárója a játékuknak, máskor viszont főként a kapuhoz közelebbi területeken akár komoly gondot is jelenthetnek. Ezzel együtt is érdemes vetni egy pillantást arra is, melyik középpályásnak milyen „tiszta” a játéka, mennyi és milyen súlyos szabálytalanságot követnek el. A fair play szempontjából Frenkie de Jong abszolút kiemelkedik a mezőnyünkből, hiszen csak minden második meccsen követ el faultot és lapot sem kapott még a holland bajnokságban 1257 játékperc alatt. Nem kapott még lapot Witsel és a Bordeaux brazil légiósa, Otávio sem, utóbbi ráadásul ezzel a meccsenkénti 1,4 szabálytalansággal hozott relatíve magas, 5,6 labdaszerzést 8,5 közbelépésből. Fair play tekintetében Nagy Ádám sem áll rosszul, hiszen 90 percre vetítve 0,7 faultja és -0,2 fair play pontja alapján játéka a legtisztábbak közé tartozik, nem úgy például Allané, aki meccsenként 2 szabálytalanságot elkövet, amik közül viszonylag sok lapot is ér. Még inkább igaz ez Brozovićra, Bentancurra, Tousart-ra vagy a PSG új szerzeményére, hiszen a Zenyitben az ősszel Paredesnek 6-szor a sárga, 1-szer pedig a piros lapot is felmutatták a kifejezetten visszafogott labdaszerzési statisztikái ellenére, így ez egy újabb adalék lehet ahhoz a sejtéshez, hogy a párizsiak gondjaira az ő megszerzése nem lehet elégséges gyógyír. Bár szabálytalanságokkal egyébként Rabiot sem fukarkodott, ő azonban a meccsenkénti közel 2,5 faultot 3 sárgával megúszta, miközben az apró faultok mestere inkább Thiago Alcântara volt, hiszen 21 szabálytalanságáért egyetlen sárga lappal bűnhödött a Bundesligában.

Mindemellett a magas labdáknál a fejpárbajokban való részvétel is a középpályások fontos feladata sokszor, így arra is érdemes kitérnünk, hogy a Rennes csapatkapitánya, az egyébként a védekező közbelépések tekintetében is aktív Benjamin André nagy mennyiségben vállal fel légicsatákat is (103/181), akárcsak a Premier League-ben két ifjonc, a nigériai Wilfred Ndidi (93/175) és a dán-nigériai Philip Billing (73/97). Utóbbi ráadásul 192 cm-es testmagasságával fejpárbajai 75%-át meg is nyerte (73/97), ami a középpályások között egészen kiváló hatékonyságnak számít. Bár jóval alacsonyabb mennyiség mellett, de Adrien Rabiot (22/32) hatékonysága is közel 70%-os volt, és Paredes-től (13/20) sem rossz ebben a kategóriában, hogy 1,80-as magasságával fejpárbajai 65%-át megnyerte, miközben az Oroszországba a helyére érkező Barrios (46/110) hatékonysága hasonló méretei ellenére alig 42%-os volt az argentin ligában. A magas labdákért való küzdelem jelenti például 182 cm-e ellenére Ander Herrera (3/12), a 180 cm-es Jorginho (7/20) vagy éppen a 178 cm-re nőtt Nagy Ádám (5/16) játékának is egyik gyenge pontját, de az alig 165 cm-es Verratti (3/8) vagy az 1,75-ös Allan (8/16) se sokszor bocsátkozik légicsatába az ellenfelekkel, és eredetileg középhátvéd létére Marquinhos 17/30-as fejjátéka is tekinthető akár csalódásnak is, bár neki egyébként a védelem tengelyében sem ez az erőssége (ősszel ott 18/30-as mutatót hozott).

 

 

2. Összjáték

 

Mint ahogy azt már említettük, a védőmunka csak részben fedi a visszavontabb középpályások feladatköreit, közben a pálya centrumában a csapat összjátékában is fontos szerepet játszanak, hiszen a csapatrészek összeköttetését is gyakran nekik kell biztosítaniuk. A meccsenkénti passzok számát is érdemes 90 perces átlagra kalkulálnunk és 50%-os labdabirtokláshoz igazítanunk (csak épp fordítva, mint eddig, hiszen minél többet birtokolja egy csapat a labdát, annál több lehetőség van a passzok számának növelésére). Az aligha meglepetés, hogy így is a labdaszerzési mutatókban szerényebb értékeket hozó Jorginho vezeti a passzolási ranglistát a Ligue 1 középpályáin uralkodó Verrattival holtversenyben 79,0 sikeres átadással. Jorginhót azonban sok kritika éri az utóbbi időben, hogy passzai nem eléggé segítik a Chelsea támadásépítéseit, noha egyébként közülük kétszer annyi irányul előre, mint hátra (ez az arány Verratti esetében még nagyobb, 2,6 előre irányuló passzra jut egy-egy hátrébb tett labda). Ahhoz, hogy ezt mérni tudjuk, Scott Willis PPVA (passing progression value added) statisztikáját hívhatjuk segítségül, mely az átadások kezdeti és végcélja közti pontok xG értékének különbsége alapján minősíti a passzokat. Az xG mutató persze elsősorban a lövések helyzetének veszélyességét hivatott mérni, így nyilván az ellenfél kapujához közelebbi területeken magasabb értékeket ad és így a támadóharmadban a passzok két végpontja között is nagyobb különbségek, vagyis magasabb PPVA értékek alakulhatnak ki. Ennek tudatában is érdekes eredmény, hogy Jorginho passzainak hozzáadott értéke voltaképpen nem alacsony (meccsenként 0,25), a mennyiséghez mérten inkább átlagosnak mondható, akárcsak a szintén nagy passzmennyiséget produkáló Thiago Alcântaráé (0,25) és Marcelo Brozovićé (0,23). Ugyanakkor Marco Verratti (0,41) és Frenkie de Jong (0,38) egészen kimagasló értékeket ad hozzá csapata támadójátékához, ami csak részben magyarázható azzal, hogy a PSG és az Ajax meglehetősen domináns játékot produkál a francia és a holland ligában. A Liverpoolban például Jordan Henderson a 74,7 passzból jóval kevesebbet tesz hozzá a Premier League éllovasának akcióihoz (0,10), de kifejezetten passzívnak tekinthetőek Nemanja Matić (0,08), Rúben Neves (0,04) vagy Thomas Delaney (0,01) átadásai is. Mindeközben Nagy Ádám a kilencven átlagos percre jutó 52,1 passzával közepesnek mondható támadóértéket (0,07) tesz hozzá a Bologna rohamaihoz, viszont Leandro Paredes meccsenkénti 58,2 és Wilmar Barrios 48,6 passzának PPVA értékéről sajnos nincs adatunk.

Ami azonban segítséget nyújthat még a középpályások támadásban való részvételének kiértékelésében, az a kulcspasszaik által előkészített lövőhelyzetek mennyisége és az ezen lövések veszélyességének mértékét megmutató xA (expected assist) mutató, noha ezek nyilván a PPVA statisztikáknál is nagyobb mértékben függnek az egyes játékosokra az edzőjük által bízott szerepkörtől és a csapat támadójátékának dominánciájától is. Így viszont láthatjuk, hogy Paredes játéka meglehetősen offenzív, a már említett 58,2 átadása közül átlagban 3,5 lövőhelyzetet készít elő a csapattársaknak, melyek meglehetősen veszélyes helyeken is alakítanak ki lehetőségeket (0,18 xA). A párizsiaknál persze ebben a feladatkörben eddig sem volt probléma, hiszen Verratti mellett még Marquinhos is egész veszélyes lehetőségeket készített elő, csak Rabiot volt haloványabb ezen a területen. Mindeközben Wolverhamptonban João Moutinho is viszonylag sok kulcspasszt oszt ki (2,4), ezek azonban a kaputól távolabbi lövéseket eredményeznek (0,05 xA), viszont egész veszélyesnek mutatkozik a támadóharmadban Ander Herrera (0,18), Diego Demme (0,17) és Marco Verratti (0,16) mellett még Allan (0,15) is.

A statisztikai elemző cikkekben mostanában egyre gyakrabban merül fel egy másik mutató, mely elsősorban a támadóknak a csapataik akcióiban való részvételének kiértékelésére szolgálhat. Az xG-lánc azonban csak erős fenntartásokkal használható középpályásaink esetében, ez ugyanis azt mutatja meg, hogy a csapat mekkora xG értékű helyzeteket alakított ki azokban a passz-szekvenciákban, melyekben az adott játékos is részt vett. Már a definícióból is látszik azonban, hogy ez az adott játékos által hozzáadott értéket egyáltalán nem súlyozza és voltaképpen a társak teljesítménye, a csapat általános támadójátékának minősége kirívó mértékben befolyásolhatja az eredményt (az xG-láncból a játékos lövéseinek és kulcspasszainak a kivonásával kapott xG build up esetében még inkább). Így hát az xG-lánc egyszerű kiértékelése helyett koncentrálhatunk arra, hogy a játékosok mekkora arányban járultak hozzá csapatuk akcióinak veszélyességéhez. Ezáltal különösen Ander Herrera 0,77-es xG-lánc mutatója értékelődik fel, hiszen ez azt jelenti, hogy az általa a pályán töltött 853 perc során átlagban a Manchester United veszélyesebb helyzeteit eredményező akcióinak 48%-ában legalább egy passz erejéig részt vett. Thiago Alcântarának a Bayern veszélyes akcióiban való 37%-os közreműködését az teszi különösen értékessé, hogy 1158 játékpercen keresztül hozott ilyen átlagot (0,86 xG-lánc), míg Granit Xhaka (0,63) pedig 1705 percen keresztül vett részt a veszélyes Arsenal akciók 39%-ában. A csapat támadójátékához való viszonyításban Paredes támadójátéka már nem tűnik különösebben nélkülözhetetlennek (0,3 xG-lánc, 22%), de a PSG-ben a középpályások teljesítményének ez a vetülete általában eddig is kevésbé volt jelentős. Ezt mutatja legalábbis, hogy Verratti (0,66) és Rabiot (0,73) jó passzmutatói ellenére is jól megvolt nélkülük a csapat támadószekciója a helyzetek direkt kialakításában, hiszen egyikük xG-lánc-közreműködése sem éri el a 30%-ot, ami viszont érdekes, hogy meglepő módon mindkettőjüknél magasabb Marquinhos idevágó statisztikája, a középpályán neki jutó 630 perc alatt átlagban összeszedett 0,82-es xG-lánca ugyanis a harmadát teszik ki a Paris Saint-Germain meccsenkénti xG-jének.

 

 

3. Labdabiztosság

 

Érdemes még szót ejteni a visszavont középpályások labdabiztosságáról is, hiszen azzal, hogy már az akciók szervezésében is egyre jelentősebb részt vállalnak, többször kockáztatnak is, miközben a középpályán az ellenfelek fokozódó letámadása közben egy-egy labdavesztés súlyos következményekkel járhat. Márpedig a nevesebb klubok által is körberajongott ifjú olasz középpályás, Nicolò Barella meccsenként 5,0 labdát is elad, hiszen összesen 52-szer kezelte le rosszul a játékszert és 33-szor vették el tőle azt az ellenfelek a Serie A-ban kapott 1520 perc játéka alatt. A fejjátékuk miatt korábban méltatott Philip Billingről és Benjamin Andréról is megjegyezhetjük, hogy hiába tudják a magas labdáknál kamatoztatni testi erejüket, közben meccsenként 3,5-szer hibáznak, ráadásul ha a sikertelen passzokat is ilyen gikszernek vesszük, akkor azt látjuk, hogy összes megmozdulásaik 25%-ában az ellenfelekhez kerül a labda. Ez az arány még pocsékabb az Arsenalból a Fulhambe kölcsönadott Calum Chambers esetében, hiszen a gyakran a védelemben bevetett játékos a középpályán játszott 900 perc alatt hiába hozott egész jó labdaszerző-statisztikákat, közben minden harmadik labdaérintése malőrbe torkollott. Mindeközben Jordan Henderson részben a korábban már látható biztonsági passzjátéka révén alig 8-szor vesztette el a labdát 997 játékperc alatt, míg a csapatjátékban is nagyobb szerepet vállaló Axel Witsel rendkívül megbízhatóan teljesít, és tevékenysége 92%-a sikeresnek értékelhető a Dortmund középpályáján. Ami a PSG középpályásait illeti, Verratti (2,1, 12%) és Rabiot (1,6, 9%) viszonylag megbízhatóan hozta le az őszt és Marquinhos (0,7, 11%) sem vétett sokszor a kockázatkerülő óvatosságával, csak 3-szor követett el labdavesztést okozó technikai hibát és 2-szer tudták leszerelni. Az új szerzemény, Paredes a Zenyitben kicsit szertelenebb volt, de meccsenkénti 1,4 labdavesztése és megmozdulásainak 14%-os hibaaránya nem különösebben rossz mutató.

A labdabiztosságnak lehet egy további összetevője a cselek sikeres végrehajtása is, hiszen az az ellenfek letámadásának kijátszásában is segíthet, így nem véletlen, hogy az utóbbi időben a szélsők mellett a hátravont középpályások tevékenységében nőtt meg leginkább az egy-egyezések szerepe. Fura módon a passzaival és technikai hibáival egész sok labdát vesztő Tiemoué Bakayoko vállalkozik a legtöbb cselezésre a középpályásaink közül (30/40), melyekből azonban nem túl jó hatékonysággal jön ki sikerrel (75%). Viszonylag nagy mennyiségű cselkísérlete mellett az elvárható hatékonyságtól valamennyire elmarad Allan (15/25, 63%) és Frenkie de Jong (30/41, 73%), miközben az Atléticóban alkalmanként jobbhátvédként, a ghánai válogatottban pedig támadóként is bevetett Thomas Partey tűnik a leghiggadtabbnak amikor cselezésre kerül a sor (17/18, 94%). A már a passzainál is a biztonságosabb megoldásokat kedvelő Jordan Henderson és Eric Dier cselekre sem nagyon vállalkozik, ami a pocsék hatékonyságukat látva érthető is (1/4, 25%), viszont kissé meglepő módon Marquinhosnak a középpályán eddig bevállalt cselei 100%-ban sikeresek volta, nem apró szépséghiba persze, hogy a meccsenkénti 0,3-as átlag az ezen a poszton játszott kevés idő (630 perc) miatt valójában csak 2/2-es mutatót jelent.

 

 

Vihar az átigazolási piac poharában

 

A három csoportban vizsgálgatott tényezők alapján tehát a Paris Saint-Germain középpályásai közül Verratti korábban is megelőlegezett kulcsfontosságához nem is férhet kétség, hatékony védőmunkája mellé kellő labdabiztosság párosul és passzai is jelentősen előrébb viszik csapata játékát. Rabiot esetében viszont a sok szabálytalanság és a kevésbé cérla törő passzok csorbítják nélkülözhetetlenségét, voltaképpen a labdaszerzésben tisztább Marquinhos eddig nem sokkal tűnik nála gyengébb opciónak, hiszen ha talán túl óvatosan is, de biztosabban teljesít a labdával és támadóharmadbeli passzaival egyaránt. Ráadásul továbbra is nagy szükség lehet védőmunkájára ezen a poszton, hiszen Paredes mezőnymunkája elég halovány volt az ősszel és lapjai valamint ingatag labdabiztossága miatt rendkívül kockázatosnak is tűnt a Zenyitben. Az új argentin szerzemény inkább az akciók korai támogatásában lehet hasznos, bár ez igazából eddig sem tartozott a párizsiak gyengeségei közé.

Azok közül a játékosok közül, akik új színt vihettek volna a PSG középpályájára Gueye mezőnymunkája lehetett volna a leghasznosabb, de a 29 éves játékosért 30-35 millió eurónál nem nagyon áldozott volna többet a Neymar és Mbappé hatalmas vételára valamint a pénzügyi fair play megkötései miatt kissé kényszerpályán mozgó klub. Az Evertonnak azonban jelenleg ennél többet ér a szenegáli "vízhordó", az viszont érdekessé teszi a PSG hozzáállását ezen kiszemeltjéhez, hogy a hírek szerint korábban Allanért hajlandóak lettek volna akár sokkal mélyebben is a zsebükbe nyúlni. Pedig a másfél évvel fiatalabb brazil játékos labdabiztossága haloványabb Gueyéénél, védőmunkája sokkal tisztátalanabb, csak a támadóharmadban tűnik számottevően hasznosabbnak a szenegálinál, ahogy azonban láttuk, voltaképpen ez nem az a profil, ami Párizsban most nagy fejlődést jelenthetne.

Talán épp ezért lehetett kevésbé elégedett Tuchel Thiago Mendes nevének felmerülésével is, hiszen a Lille-ben utóbbi mezőnymunkája sem volt mentes a hibáktól és a támadások kezdeti és későbbi szakaszai során hasznos inkább. Ugyanakkor ábráinkon láthattunk néhány olyan nevet, akiknek a szerződtetésén talán el lehetett volna gondolkodni már most januárban is a párizsi egyesület részéről. Laikusként, csak részinformációk birtokában persze könnyű messziről ilyen kijelentéseket tenni, és nyilván az is igaz, hogy a magasan jegyzett középpályások megszerzése nehezen lenne kivitelezhető jelenlegi klubjaik ragaszkodása miatt, mint például a Sarri által egy sorral előrébb tolt, ezért a korábbiaknál némileg haloványabb labdaszerzési mutatókat produkáló, de a transfermarkt által még mindig a poszton a legdrágábbra értékelt N'Golo Kanté esetében. Viszont érdemes látni azt is, hogy a nem túl sikeres angliai kitérő után Marten de Roon újra a korábbi, kifejezetten jó mezőnymunkáját hozza az Atalantában egészen jó és hatékony passzolási mutatókkal valamint megbízható labdabiztossággal. Az Atlético Madridban Thomas Partey becsült értéke ugyan nem csekély, viszont idén nem egyértelmű alapember Diego Simeone csapatában, pedig viszonylag tisztán produkál egész jó labdaszerző- és passzolási statisztikákat, ami úgy is értékes adalék lenne a PSG játékához, hogy a ghánai támadóképességei nem tűnnek igazán jónak és beilleszkedési készségeiről sincs igazán képünk. De ha csak a francia ligán belül pillantunk körbe, akkor is láthatunk Thiago Mendes mellett a mi mintánkban is olyan opciókat, mint a passzjátékban ugyan még halovány, de tiszta és hatékony védőmunkát hozó Otávio a Bordeaux-ban vagy a hasonló erényeket csillogatató és szintén elég fiatal Adrien Tameze a Nice-ben, akik viszonylag olcsón mozdíthatónak tűnnek.

A hírek alapján azonban úgy tűnik, hogy Thomas Tuchel szívesebben próbálkozik meg akár Adrien Rabiot rehabilitálásával is, ami (ha hihetünk a pletykáknak) fontosabb lépés számára Antero Henrique pozíciójával szemben, minthogy az együttműködésüket mozdítaná pozitív irányba. Így aztán akár továbbra is számíthatunk a poszton idegen Dani Alves, Julian Draxler vagy akár az Arsenal érdeklődése ellenére megtartott Christian Nkunku felbukkanására is a pálya centrumában (az ifjú Antoine Bernede mutatott ugyan értékes megmozdulásokat a neki jutó néhány bajnoki percben, Tuchel nem nagyon bízik még bennne). Hogy ez mennyire fogja befolyásolni a klub (és büdzséje) számára kulcsfontosságú BL-nyolcaddöntős párharcot a Manchester United ellen, az majd március elején fog kiderülni, igaz, Neymar sérülése miatt talán nem is ez jelenti majd akkor a párizsiaknak a legnagyobb fejfájást.

comments powered by Disqus