Szemezgetések a világ labdarúgásából

Statgalamb

Neymar megér egy misét?

Mit vállal a PSG és miért?

2017. augusztus 03. - Legris

A nyári uborkaszezon kitöltésére a sportsajtó már hetek óta remekül alkalmazza a Neymar nagy vihart kavaró klubváltásáról szóló történeteket, mely már csak az átigazolási rekord sohasem látott, több, mint 200%-os megdöntése miatt is igényt tarthat akár a labdarúgással csak felületesen foglalkozó közönség szélesebb rétegeinek érdeklődésére is. Korábban ugyan olyan elméletek is felmerültek, melyek szerint a PSG könyvelésének kozmetikázása érdekében Neymar a katari VB nagyköveti posztjáért kapna a szervezőbizottságtól akkora összeget, mellyel kivásárolhatná magát futó szerződéséből és hivatalosan „ingyen” érkezne Párizsba, valószínűbb azonban, hogy még ha esetleg van is valami alapja ennek az elképzelésnek, a katari tulajdonban lévő klub nem kívánja megkockáztatni az ezzel a trükkel járó imázsvesztést és esetleges szankciókat, hanem maga fizeti ki a Neymar szerződésébe belefoglalt 222 milliós kivásárlási árat. Megteheti ezt azért is, mert a közhiedelemmel ellentétben ez a hatalmas összegű transzfer mára egyáltalán nem jelenti a pénzügyi fair play (FFP) előírásainak automatikus megszegését, hiszen az európai labdarúgás elitklubjainak gazdasági helyzete a szűk rétegre összpontosuló legjelentősebb szponzori támogatások és marketingerő következtében olyannyira eltávolodott az elmúlt évtizedben a mezőny többi részétől, hogy teljesen más pénzügyi szférában mozog. A spanyol médiumokban megjelenő fenyegetőzések így jelen körülmények között nehezen értelmezhetőek és megvalósulásuk esetén még inkább megkérdőjeleződhetne a labdarúgást irányító szervezetek pártatlansága. Jelen posztban viszont inkább annak próbálunk utánajárni, hogyan engedheti meg magának a PSG, hogy bevételeinek mintegy 40%-át egyetlen játékos megvásárlására költse és vajon miért érheti meg ez az üzlet a klubnak.

 

 

A pénzügyi fair play

 

Bár ezen blogon is többször foglalkoztunk már a pénzügyi fair play-nek nevezett rendszer visszásságaival, talán nem haszontalan ezúttal is kitérni rájuk. A klubok gazdasági szabályozásának bevezetését az UEFA hivatalosan azzal indokolta, hogy az európai klubfutball hosszú távú fenntarthatóságát biztosítaná a költekezések racionalizálásával (sőt, hogy „csökkentse az átigazolási díjakat, illetve a játékosok fizetését”), mégpedig a kiadásoknak a bevételekhez igazított korlátozásával. A problémát egyrészt az jelenti, hogy így a rendszer kizárja a hosszútávú sikeresség érdekében eszközölt előzetes befektetések lehetőségét, mellyel egyébként az így megvédett elitklubok szinte mindegyike élt már akár többször is. Másrészt az is igencsak visszás, hogy az UEFA erősen korlátozza az általa elismert bevételi források körét, mégpedig nagyrészt három kategóriára: a meccsbevételekre, a televíziós közvetítési díjakra és a szponzori bevételekre, vagyis a tehetős tulajdonos vagy annak üzleti köre révén támogatott egyesületek helyzetét szinte ellehetetleníti és egyetlen pénzügyi modellt, az erős fogyasztói társadalomra épülő gazdálkodást tekinti mintának. Márpedig főként Kelet-Európában a jóval alacsonyabb átlagkereset miatt csak alacsonyabb vásárlóerő áll a klubok mögött és sokkal inkább egy-egy jelentős támogató révén lettek volna képesek hosszabb távon akár megtérülő növekedést produkálni. Bizonyára az sem véletlen, hogy a számos más szempontból is elitista Platini-rezsim 2009-ben vágott bele a pénzügyi fair play kidolgozásába, amikor a ranglistáján korábban sohasem látott magasságokba került például Ukrajna, Törökország vagy Románia, miközben Oroszország lassan már az öt élbajnokság hegemóniáját kezdte ki. Azóta a lépten-nyomon kirótt büntetések bizonyosan fontos szerepet játszottak a nevezett országok fejlődésének megtorpanásában, az európai labdarúgásban pedig a versenyképesség példátlan (és nehezen helyrehozható) károkat szenvedett.

A Paris Saint-Germain ugyan egyike azon ritka egyesületeknek, mely nem Európa keleti feléből kapott büntetést a pénzügyi fair play elveinek megsértése miatt, az esete mégis merőben eltér a szabályozás által érzékenyebben érintett klubokétól. A Nasser Al-Khelaifi által vezetett befektető csoport ugyanis egy olyan, 2011-ben nehéz helyzetben lévő klubot talált magának, mely rövid története ellenére is komoly hagyományokkal rendelkezik az európai labdarúgásban és nem csak jelentős kapcsolatrendszer áll mögötte, de rendkívül erős gazdasági környezetben is helyezkedik el, így voltaképpen a katariak egy komoly piaci résre találtak rá Párizsban. A kezdeti befektetések mértéke jócskán meghaladta az FFP által engedélyezett kereteket, emiatt 2014-ben 20 millió eurós büntetést kapott a klub és egy további 40 milliós felfüggesztett büntetés elkerülésének érdekében vállalta, hogy három évre rendbe szedi költségvetését, ez a három év pedig épp a most záruló szezonnal járt le, így a klub megint kissé nagyobb mozgástérrel tervezhet további előrelépést. Az UEFA gazdasági ellenőrző bizottságának vezetője, Andrea Traverso is kifejezte, hogy a Neymar-üzlet nem feltétlenül jelenti a pénzügyi fair play megsértését a Paris Saint-Germain jelenlegi helyzetében, hiszen az érvényben lévő szabályozás csak azt köti ki, hogy az egyesületek kiadásai nem léphetik túl a megelőző hároméves periódusban a 30 millió eurós veszteséget a bevételekhez képest. Márpedig az utóbbi időben a párizsi egyesület olyannyira stabillá tette a költségvetését, hogy azt egy ilyen mértékű befektetés sem feltétlen borítaná fel. 

 

 

A PSG kasszájának bugyrai

 

Azt is érdemes leszögeznünk, hogy a 2014-es FFP-büntetést nem negatív pénzügyi mérleg miatt kapta a Paris Saint-Germain, adósságokról pedig a legkevésbé sem beszélhetünk, hanem egyszerűen csak a katari tulajdonosi körhöz tartozó támogatások haladták meg az UEFA által megengedett szintet. Ennek megfelelően aztán a klub azóta átszabta bevételeinek szerkezetét és olyan jelentős támogatókat vonultat föl többek között, mint például a Citroën (idén nyárig), az Orange, a PMU, a Nivea, a Boss, az American Express vagy az Ericsson. A szponzori bevételek így két év alatt csaknem a duplájára nőttek (a 2014-es 79 millióról 150-re), de egyébként a klub megerősödéséből a francia bajnokság is profitált. Hiszen ha a négy leggazdagabb bajnokság és leginkább az angol Premier League bevételeitől el is marad a Ligue 1 televíziós közvetítéseinek díja, a legutóbbi szezontól nagyot emelkedett (621 millióról 728-ra) és emelkedik a következő két évben is, ezzel pedig a PSG ezirányú jövedelmei is. A Parc des Princes kihasználtsága is folyamatosan 90% fölött van, a stadion 48 ezres befogadóképessége azonban az elitklubok között ma már kifejezetten alacsonynak számít, nem véletlen, hogy az utóbbi időben többször merült fel valamilyen bővítés vagy költözés lehetősége, ami növelhetné a meccsbevételek mértékét (az infrastruktúra-fejlesztést az FFP sem tartja számon a költségek között - egy újabb adalék a rendszer mesterkéltségéhez), azt is érdemes figyelembe venni azonban, hogy mára ez a tétel vált a legkevésbé hangsúlyossá a klubok gazdálkodásában.

Ezzel együtt a PSG az utolsó két hivatalos költségvetésében, nagyban a folyamatos BL-szereplésre támaszkodva már 10 millió euró feletti pozitív mérleggel zárt, és mivel a bevételek további növekedése mellett az előző szezonban sem fogott a korábbiaknál nagyobb költekezésbe, ez az eredmény valószínűsíthető a 2016/17-es szezonra is. Ennek azért van jelentősége, mert mint említettük, a pénzügyi fair play mindig a megelőző három éves időszakok egyenlegét vizsgálja és azt nem engedi 30 millió alá, így hát két +10 milliós szezon után ezek szerint most akár egy -50 milliós zárás is belefér a még elfogadható költségvetésbe.

Ennél persze Neymar 222 milliós kivásárlási ára sokkal magasabb, azt azonban tudni kell, hogy a labdarúgó-egyesületek könyvelésében a játékosvásárlások a szerződések időszakára leosztva több részletben, amolyan „amortizációs” költségekként jelennek meg, míg az eladásokból származó bevételek azonnal aktualizálódnak. A marketingerő megújítása (és persze a játékosügynökök aktivitása) mellett ez az oka annak is, hogy a csapatoknak üzletileg nem érdemes ragaszkodni a játékosaikhoz, hanem kedvezőbben alakíthatják befektetéseiket az újabb és újabb sztárjelöltek vásárlásával (ahogy erre már korábban is kitértünk), ezért növekszik meg az ún. resale-value jelentősége és szökik az égbe a fiatal, egy-két, az elitben töltött év után szinte biztosan és drágán továbbértékesíthető játékosok ára. Így ha igaz, hogy Neymar 5 évre ír alá a párizsiakhoz, az ezen periódus alatt 44,4 millió terhet jelent a klubnak évente. Talán már ebből is látszik, hogy ez az összeg az első évben voltaképpen belefér az FFP betartásához szükséges -50 milliós keretbe, főként, mivel idén más jelentősebb igazolást nem eszközölt még a PSG. Voltaképpen az előző évek pozitív mérlegét is úgy hozta össze a klub, hogy a leegyszerűsített transzferegyenlege 80-90 milliós mínuszt mutatott, idén nyáron pedig ez Neymar megvétele előtt még +1 millió eurón áll. Nyilván a 222 milliós kiadás korábban nem látott módon billentené ki ezt a mérleget, néhány, amúgy is a levegőben lógó értékesítéssel azonban ez még orvosolható.

Erre a korrigálásra annál is inkább szükség lehet, mert a fizetések is jelentős terheket rónak a klubokra. A Paris Saint-Germain régóta az UEFA ajánlásának megfelelően viszonylag alacsony szinten, a teljes bevételeknek 50-55%-án tartja fizetési büdzséjét. Neymar azonban a hírek szerint fizetésben is világrekordot jelentő összegre, évi 30 millió euróra számíthat, ráadásul a francia adózási körülmények is kedvezőtlenül nehezítik a klub helyzetét. Így tehát a bérkeret miatt is szükséges néhány játékos értékesítése, ha a párizsiak stabilan akarják tartani a jól működő mérlegüket a következő évekre is. A vásárlásoktól függetlenül több játékos távozása is szinte bizonyosra vehető, a korábbi botrányai ellenére megtartott Serge Aurier most Dani Alves érkeztével létszámfelettivé vált, de még jó áron értékesíthető a feltehetően amúgy is távozó Blaise Matuidi, Hatem Ben Arfa, Grzegorz Krychowiak vagy Jesé is, ha pedig sikerül mindezen játékosokért jó árban megállapodni a kérőkkel, akkor olyan nagyobb vezéráldozatra, mint Verratti vagy Di Maria értékesítésére egyelőre nem is lenne szükség, a következő évek pedig már a Neymar-üzlet eredményeitől és következményeitől is nagyban függnek.

Egyáltalán nem lehetetlen tehát Neymar kivásárlása a pénzügyi fair play szabályainak betartásával, ugyanakkor könnyen behatárolhatja az üzlet a Paris Saint-Germain mozgásterét akár évekre is. Jelen helyzetben azonban a párizsiak számára különösen nagy jelentőséggel bírna ez az igazolás, sokkal nagyobb jelentőséggel, mint bármelyik másik elitklub számára, így nagyon könnyen elképzelhető, hogy megéri számukra a kockázatot.

 

 

Mit érhet Neymar a PSG-nek?

 

A Paris Saint-Germain a katari befektetők érkezése óta jelentősen megerősödött, egy bizonyos határt azonban nem tudott még átlépni, a BL-elődöntővel is jól szimbolizálható, a közvetlen nemzetközi elitbe bekerüléshez szükséges szintlépés még várat magára. Tavaly a kispadra is új edző érkezett, de Unai Emery első szezonja végeredményben minden fronton visszalépés lett a Blanc-érához képest, melyet azért Ibrahimovic távozása és a belerázódás szükségessége sem magyaráz teljesen, jelen helyzetben pedig a PSG lehetőségei igencsak korlátozottak a továbblépésre. Hiába emelkednek ugyanis szépen a klub bevételei, számos rivális ennél is jelentősebb gazdasági fejlődésre volt képes, a Deloitte Money League legutóbbi listáján nem csak a Manchester United húzott el nagyon, és a Real-Barca-Bayern trió növelte az előnyét, de a Manchester City is előzött és a hatodik helyre csúszott vissza a párizsi klub. Ráadásul a Premier League közvetítési díjainak elképesztő megugrásával más angol klubok (Arsenal, Chelsea, Liverpool) további anyagi megerősödése is várható akár a közeljövőben, így a nagy BL-áttörés is előbb képzelhető el lassan már az angol kluboktól, mint a PSG-től. Ha a kedvezőtlen előjelektől hemzsegő szituációban a párizsiak lépni akarnak valamit, akkor azt minél előbb meg kell tenniük, mielőtt még hátrébb csúsznak az európai hierarchiában és még nehezebben kiküszöbölhető hátrányba kerülnek. Erre az utolsó esély-szerű lépésre pedig számos szempontból alkalmas a Neymar-transzfer, mégpedig nem elsősorban a brazil várhatóan nyújtandó teljesítménye miatt, hiszen a pályán feltehetően hasznosabb lenne ebből az összegből három-négy kulcsjátékos megszerzése, ugyanakkor az nem feltétlenül segítené elő kellő mértékben a klub üzleti fejlődését.

A PSG legnagyobb problémája ugyanis, hogy jelenleg nem képvisel akkora marketingértéket, mint a vetélytársai. A Digital Benchmark legutóbbi kimutatása szerint a PSG „csak” a kilencedik legtöbb követővel rendelkezik az internetes felületeken, a Brand Finance mutatója szerint brandjének ereje pedig ezzel párhuzamosan csak a tizedik, vagyis az új piacok meghódításában egyáltalán nem áll jól. A több más klub által már alaposan kiaknázott, egyre fontosabbá váló kínai piacon például a weibo követőinek száma alig 1,16 millió, ez pedig elmarad a legtehetősebbek és a kínai tulajdonú olasz klubok mellett például még a Tottenham és a Dortmund kínai népszerűségétől is.

A klubnak ezen gyengeségén egészen biztosan segíthetne Neymar érkezése, és nemcsak a rekordösszegű kivásárlással járó média-hype miatt, hanem azért is, mert a brazil jelenleg is 60 millió facebook-követővel rendelkezik, ami a duplája a PSG hasonló értékének, de a korábbi zászlós-sztár, Ibrahimovic 27 millióját is messze előzi. Neymar összességében a harmadik legnagyobb facebook-rajongótáborral rendelkező labdarúgó a világon Cristiano Ronaldo és Messi mögött, velük ellentétben azonban még mindig csak 25 éves, marketingértékének további fejlődése tehát borítékolható. A Paris-Saint Germain korábban olyan pályájuk zenitjén túllévő sztárokat már meg tudott szerezni, mint Beckham vagy Ibrahimovic, illetve karrierje csúcsa előtt Ronaldinhót is, és főként utóbbi valamint honfitársai révén egyébként már most is több követője van Brazíliában, mint Franciaországban, Neymar révén azonban egy jelenlegi topjátékos bizonyosan minden korábbinál nagyobb érdeklődést irányítana a klub felé a világ minden pontján, az pedig lényegtelen kérdés, hogy azt szimpátia vagy valamilyen ellenszenv váltaná ki, mindenképpen az egyesület malmára hajtaná a vizet. Ez már csak azért is magával vonná a szponzori bevételek növekedését, mert Neymar a PSG mezszállítójának, a Nike-nak is az egyik legfontosabb arca, miközben azonban az amerikai sportszergyártó a Barcelonának 110 millió eurót fizet évente, a Chelsea-nek pedig 66-ot, addig a PSG-nek jelenleg csak 21 milliót. A brazil közönségkedvenc érkezése már önmagában is biztosan jó tárgyalási alapot jelentene ennek az összegnek a megemeléséhez akár a várható eredmények nélkül is.

Ez a megnövekvő figyelem egyébként a ligának is jót tenne, ami pedig a televíziós közvetítések árát is tovább emelhetné a jövőben, addig azonban éppen a még két évig futó szerződéssel rendelkező, szintén katari BeIN Sport csatorna lehetne a helyzet egyik legnagyobb haszonélvezője. Ám a szponzorok érkezésével, az alakuló nizzai, marseille-i, lyoni, lille-i projektekkel 2019-től bizonyosan faraghatna a Ligue 1 ezirányú elmaradásán is a legnagyobb riválisokkal szemben, melyek rendre már 1 milliárd euró feletti összeget oszthatanak szét a csapatok között.

Nyilván az üzleti lehetőség kiaknázásának mértékében is jelentős kérdés lesz, hogy mennyivel lenne eredményesebb a Neymarral felálló PSG a jelenleginél, és az igazán nagy áttörést csak a BL-győzelem jelenthetné. Ettől függetlenül is nagy fogás lehet azonban a párizsiak számára Neymar, és alighanem értékesebb is, mint bármelyik másik klub számára, hiszen a párizsiak korlátozott helyzetében is esélyt jelenthetne felkerülni egy még magasabban lévő polcra. Valószínűleg egyetlen labdarúgó sem ér meg pusztán csak játékosként 222 millió eurót, ám manapság már elválaszthatatlan a sportolók értéke az általuk képviselt brandekétől. Alighanem a PSG is szívesebben elhozná Neymart a szintén rekordot jelentő 120, 150, 170 millióért, mely az FFP figyelembevételével nem szorítaná be ilyen szűk keretek közé gazdálkodását a következő évekre, azonban az is beszédes, hogy a Barcelona sem véletlenül nem hajlandó ilyen üzletre és alighanem már nagyon sajnálja, hogy azt az akkor még abszurdnak tűnő kivásárlási záradékot belefoglalta egyik legnagyobb sztárjának szerződésébe.

comments powered by Disqus