Nem sok előrelépés volt eddig tapasztalható az OGC Nice háza táján, amióta 2019-ben felvásárolta a klubot a dúsgazdag Ineos cég. Nyáron azonban egy bátor húzással az alig 34 éves, De Zerbiánus olasz futballfilozófust, Francesco Fariolit ültették a kispadra, jelenleg pedig azon ritka topligás alakulatok közé tartoznak, melyek még veretlenek a szezonban. Kérdés persze, ez megint csak egy felvillanás-e Nizzában vagy ezúttal tartósabban sikeres pályára állhat a csapat, melynek az idén a Ligue 1-ben már BL-főtáblát érő dobogó elérése hatalmas lépés lenne.

(a cikk eredetije a bunteto.com-on jelent meg, borítókép: goal.com)

Az eszme felfedezése

2015 egy forró augusztusi estéjén az olasz kupa első fordulójában két Serie C-s csapat nézett farkasszemet Puglia egy eldugott szegletébenen a Stadio Pino Zaccheriában ötezer szurkoló előtt: a hazai Foggia Calcio és a toszkánai AS Lucchese. A meccset a pugliaiak hosszabbításban megnyerték 2-1-re, ennél azonban fontosabb volt talán, hogy ifjú vezetőedzőjüknek, Roberto De Zerbinek a munkája olyan mély hatást gyakorolt az ellenfél kapusedzőjére, hogy amikor később már Katarban dolgozva egy edzői blog felkérte egy elemző cikk publikálására, nem valamelyik topedző elvrendszerét választotta témának, hanem a szezon végén a feljutásról amúgy lemaradó Foggiát. Ez a kapusedző volt Francesco Farioli, akit az írást olvasva később De Zerbi meg is hívott a stábjába, majd három évig dolgoztak együtt az olasz élvonalban. Mára De Zerbi a világ egyik legismertebb taktikai újragondolója, idén pedig már Farioli is vezetőedzőként bizonyíthat egy topligában, mégpedig egy tehetős, ambiciózus tulajdonossal rendelkező, de sikerekre régóta hiába szomjazó egyesületnél.

De Zerbi és Farioli eszmecseréje a Sassuolo kispadján (kép: calciomercato.it)

Lassan kiegyenesedő nizzai hullámvasút

A 115 éves OGC Nice fénykorát az ötvenes években élte, melyet 4 bajnoki cím és 4 kupagyőzelem ékesített, majd a hetvenes években egy ambiciózus projekt még két ezüstéremig jutott a francia ligában, de javarészt inkább a középmezőny sűrűjében, nem egyszer a másodosztályban szerepelt az egyesület. Jelenleg viszont már 21 éve az élvonal tagja, 2011-ben pedig a gyerekkora óta Nizzában élő vállalkozó, Jean-Pierre Rivière lett a többségi tulajdonos, aki némi befektetés és tőkeemelés révén feljebb tudta tornázni valamelyest a bevételeket. Jelentős lépésként sikerült a 2016-os Eb helyszínei közé bekerülve egy új stadiont is felhúzni, az Allianz Rivierában pedig meg is nőhetett a mérkőzések látogatottsága. A 36 ezer néző befogadására alkalmas lelátókon a meccsbevételek azonban a korábbi 2 millió euróról nem nagyon tudnak 6-nál magasabbra emelkedni, nyilván az egyesület költségvetésében ehelyett a szponzorok bevonzása jelenti a legfontosabb feladatot.

Ezzel a céllal érkezett 2016-ban az akkor még komoly médiafigyelmet gerjesztő Mario Balotelli a csapathoz, a klubot pedig 80%-ban egy amerikai-kínai konzorcium vásárolta fel, az elnöki teendőket viszont Rivière látja el azóta is folyamatosan. Egy Lucien Favre irányításával kivívott gyors bronzérem után azonban visszaszürkült a csapat a 7., 8. helyekre, a nemzetközi szereplés elmaradása pedig ismét ingataggá tette a klub büdzséjét.

Így érkezett a képbe 2019-ben a brit vegyiipari mágnás, Jim Ratcliffe és az Ineos nevű cége, mely az OGC Nice-t felvásárolva egészen új horizontok reményét lebegtette be a klub számára.

Az Ineos egyébként a világ talán leginkább környezetszennyező vállalata és a különböző sportokba invesztált befektetésekkel igyekszik kiszolgálni tulajdonosai játékigényét és egyben javítani a renoméját, az európai (és különösen a francia) labdarúgásban ezt azonban a pénzügyi szabályozások miatt csak apró lépésekben teheti meg. Ráadásul nem sokkal azután, hogy megkezdődtek Nizzában az első Ineos-beruházások, éppen a koronavírus-járvány a többi topligánál is jobban megnehezítette a francia klubok helyzetét (ahogy arra a Lyonról szóló cikkükben részletesebben is kitértünk), így csak ennek elmúltával sikerült a bevételeket újra feljebb tornázni 80 millió euró fölé, ami persze nem csak nemzetközi összevetésben szerény szint, de a Ligue 1-ben is messze elmarad nem csak a PSG-től, de a Marseille-Monaco-Lyon hármastól is.

Problematikus előfutárok

Nizzában a koronavírus-válság után sem konszolidálódott a pénzügyi mérleg, hiszen a megnövekvő bevételekhez még jelentősebb játékospiaci beruházások párosultak, melyek nem sültek el igazán sikeresen, így a jelentősebb bevásárlás ellenére Patrick Vieira az akkor csalódást jelentő ötödik helyre futott csak be a tanítványaival. A COVID-válságból való kilábalást jelentő szerényebb szezonban Adrien Urseával még visszább csúszott a csapat, hogy aztán már komolyabb ambíciókkal és játékospiaci befektetésekkel csábítsa 2021 nyarán a kispadjára a Lille-el friss bajnok Christophe Galtier-t.t

Hiába indult viszont jól az ősz és álltak a második helyen egész februárig az olyan új igazolásoknak köszönhetően, mint a védelemben Dante párjául jól beváló és egy kölcsön után a Barcelonától végleg megszerzett Jean-Clair Todibo, a Lyon-nevelés tehetséges balhátvéd, Marvin Bard, a középpályán Pablo Rosario és Mario Lemina, a támadósorban pedig a rutinos Andy Delort, végül nagyon viharos szezon lett a vége. Januárban ugyanis a BL-elérésének reményében újabb erősítéseket várt volna Galtier, ez azonban elmaradt, és a kiéleződő feszültségek közben az ötödik helyre csúszott vissza a gárda a szezon végén, miután nem csak a vezetőedző, de a viták közben megbukó sportigazgató is lecserélődött. Utóbbi posztot a Lens-tól elcsábított Florent Ghisolfi vette át, de valószínűleg nem az ő döntése volt még Lucien Favre visszahívása a kispadra, mely végül nagyon rossz ötletnek bizonyult, majd a januárban új ifjonti lendületet hozó Didier Digard is gyorsan beleszürkült a mezőnybe, így tavaly a kilencedik helyezéssel megint messze lemaradt az OGC Nice a nemzetközi szereplésről.

A nyáron viszont úgy tűnik, sikerült az Ineos-vezetést lebeszélni a pénzügyi előnyökkel kecsegtető, de már többször kudarcos játékospolitikának bizonyuló direkt angliai kapcsolatok erőltetéséről és a kispadra is a rutinos rókák helyett egy kifejezetten innovatív, fiatal vezetőedző került.

Az általunk már bemutatott Francesco Farioli ezúttal jelentősebb bevásárlások nélkül is egy olyan keretet örökölt meg, mely kifejezetten fogékonynak tűnik az újításaira és alkalmas lehet az elképzeléseinek a megvalósításához.

A filozófus útja

Francesco Farioli esetében nem költői túlzás a futball filozófusáról beszélni, hiszen miután 19 éves korában egy edzője azt tanácsolta neki, kellő tehetség hiányában hagyjon fel a kapuskodással, a firenzei egyetemen folytatott tanulmányokat és filozófia szakon szerzett diplomát (szakdolgozatának címe: A játék filozófiája -  a futball esztétikája és a kapus szerepe). Közben az edzői pályába is belevágott és a már említett Serie C-s kapusedzői kezdetei után dolgozott Katarban, majd De Zerbivel élte meg a Benevento kiesését és a Sassuolóval két, végül nem is annyira eredményekben, hanem játékban látványos szezont.

Ezután szétvált a munkatársak útja, a magát folyamatosan képző Farioli pedig már nem kapusedzőként, hanem másodedzőként került a török Alanyasporhoz. Kisvártatva vezetőedzői állást is kapott a Fatih Karagümrük gárdájánál, mely újonc volt ugyan a török Süper Ligben, de 6 egykosi Serie A-s játékost tudott a soraiban. Relatíve jól is szerepelt a gárda azévben és a 8. helyen álltak márciusban, amikor Senol Can vezetőedző otthagyta a klubot, mégpedig a legnagyobb ellenlábas, a Kasimpasa kedvéért (az isztambuli Aranyszarv-öböl szemközti partján fekvő két városrész csapatai forró hangulatú derbiket szoktak vívni). A Karagümrük bevállalós vezetői a 32. életévét még be sem töltő és teljesen tapasztalatlan Fariolira bízták a csapat irányítását, aki végül a 8. helyen maradt a gárdával, majd a következő szezon decemberében a 11. helyen állva távozott, hogy két héttel később már újra az Alanyaspornál dolgozzon, ezúttal már ott is vezetőedzőként.

A hátralévő fél szezonban 11-2-5-ös mérleget produkálva a kellemes meglepetést jelentő 5. helyig kapaszkodott fel az Alanyasporral, de az eredményeken túl leginkább a jól kidolgozott taktikájával hívta fel magára több szakember figyelmét is.

Ahogy a Karagümrüknél, úgy az Alanyaspornál is a legtöbb nagy helyzetet (big chance) alakította ki Farioli csapata a ligában és bár tanítványai labdabirtoklása Alanyában a korábbi 61% helyett már csak 53% volt, a gyors tempót jól jelzi, hogy ennek ellenére a 4. legtöbb átadással apelláltak. Közben nem csak a szurkolók kedvelték meg a stílusos stratégiát, de egyre több helyen jelentek meg szakmai cikkek is Farioli koncepciójáról. Itt sem tartott azonban sokáig az idill, idén februárban a 12. helyen kullogott az Alanyaspor, amikor végül bedobta az ifjú olasz mester a törölközőt és feltehetően már ekkor felmerült benne a Franciaországba szerződés lehetősége, hiszen az egyik legismertebb francia futballmagazin, az Onze Mondial interjút készített vele még abban a hónapban.

Nizza már csak azért is vonzó célpont lehetett Farioli számára, mert így Olaszországban maradó feleségéhez és gyermekéhez is közelebb kerülhetett, de a város nem csak a földrajzi elhelyezkedése, hanem sajátságos történelmi adottságai és a regionális provanszitól is eltérő nyelve miatt is igen közel áll az olasz kultúrához. Nem utolsósorban pedig egy igen ambiciózus projekt valóságos ugródeszkát jelenthet a pályafutásában, miközben az elmúlt évek kudarcai miatt a csapat szurkolóinak és vezetőinek az elvárásai is óvatosabbak. Mi többet kívánhatna egy ifjú vezetőedző, akinek nagyobb a híre, mint a tapasztalata?

A higgadt csalogatás teóriája

Az előzmények után egyáltalán nem meglepő, hogy az OGC Nice új vezetőedzőjének taktikája nagyon hasonlít De Zerbiére. Egykori játékosa, Arnaud Lusumba azt is elmesélte, hogy az utazások során az Alanyaspor idegenbeli meccseire Farioli Brighton-meccseket nézetett a játékosaival.

A leglátványosabb de zerbiánusnak nevezhető jegy jelenleg Nizzában is az, hogy a csapat igyekszik már mélyen magára vonzani az ellenfél letámadását és abból szervzeni meg az akcióit a rövid passzos, horizontális labdajáratásokból egy gyors vertikális ritmusváltással a megfelelő pillanatban.

A Kasper Schmeichel-fiaskó után a pályafutása során először 23 évesen Nizzában első számú kapussá avanzsáló Marcin Bulka ennek megfelelően alig 11,8%-ban rúgja fel előre a hozzá érkező labdákat, ami a topligákban a második legalacsonyabb mutató, hanem javarészt megjátssza azokat. A labdakihozataloknál a középhátvédek is közel helyezkednek hozzá, hogy könnyű opciókat nyújtsanak és magukra húzzák az ellenfél letámadását, de voltaképpen így tesz a teljes középpálya vonala is. Az ugyanis különbség a korábbi törökországi csapataihoz és De Zerbi gyakorlatához képest, hogy nem dupla hatosokat von hátra Farioli Nizzában, hanem egy 4-3-3-as formációnak voltaképpen mindhárom középpályását. A De Zerbi-féle 6-0-4 helyett inkább 7-0-3-as rendszer hátsó sorai így egyrészt biztonságosabban képesek bármilyen agresszív letámadást háromszögelésekkel kipasszolni, másrészt az ellenfél középpályásait is feljebb csalogatják és így biztosítanak a magasabban helyezkedő nizzai támadók mögött nagyobb szabad területet.

Ebbe a megnyitott területbe lövik fel aztán a labdát a rövid passzos hátsó játékból a megfelelő pillanatban a visszalépő támadónak, nem egyszer egy Pausával bevezetett gyors ritmusváltással, amikor a kellő csalogatás után az ellenfélnek már csak kevesebb védője marad a feltolt nizzai csatárokra, akik 3 a 3 ellen nagy területen gyors akciót vezethetnek. Ez jól megfigyelhető volt a Monaco letámadásának kijátszásában, de ilyen építkezésből született a Paris Saint-Germain elleni harmadik gól (mely 14 év után hozott nizzai győzelmet a Parc des Princes-ben), a leglátványosabban pedig talán a Strasbourg elleni második találat előtt rajzolódott ki a harcmodor, amikor egy beindulásra már korán is indíthatta volna Gaetan Laborde-ot a jobbhátvéd Jordan Lotomba, de ehelyett tovább járatták a labdát hátul a nizzaiak, amíg a visszalépő Jérémie Boga révén még egy hátvédet felcsaltak a vendégek védősorából és csak utána küldte fel Jean-Clair Todibo a pontos indítását az így már könnyebben rést találó Terem Moffinak.

Jól árulkodik erről a stratégiáról, hogy a Ligue 1 első hét fordulójában csak a Lorient és a Rennes játszott többet a saját védőharmadában a Nice-nél, a kivárás jegyében mégsem élnek sok hosszú labdával a piros-fekete játékosok, hiszen meccsenkénti 54,1 kísérletük a legkevesebb a francia bajnokságban. A támadások előrehaladásának sebessége (direct speed) bőven átlag alatti és viszonylag sok passzosak a szekvenciáik is (átlagban 3,71), miközben a nizzai építkezés pontossága (buildup%) a harmadik legprecízebb a ligában.

A Monaco kicsalogatása mélyre húzódó 4-3-as alakzatban és területnyitás magasan eltávolodó 3 támadóval

Farioli taktikájában ugyanakkor az oldalváltásokat sem tért ölelő átadásokkal, hanem általában rövidebb, gyors passzokkal oldják meg, a kockázatvállalás leginkább csak a ritmusváltásokat követő vertikális felpasszoknál és kiugratásoknál jelentkezik. Ebből adódóan az ellenfelek védővonalait átjátszó ún. okos passzok (smart passes) tekintetében csak a Monaco van az OGC Nice előtt (különösen Sofiane Diop, Youcef Atal és Khéphren Thuram jeleskednek ezen a téren, akik helyzetből is a legtöbbet és legveszélyesebbet alakítják ki a csapatban.

Mindeközben a progresszív és a támadóharmadba juttatott passzok mennyisége csak a 14. a ligában, leginkább pedig nem támadókhoz, hanem éppen a hátvédekhez, Dante-hoz (31), Todibóhoz (24) és a melléjük a hatos posztról leginkább visszalépő burundi (!) Youssouf Ndayishimiyéhez köthetőek (24), míg ebben a rangsorban mögöttük Khéphren Thuram (15) már messze lemarad. Ugyanakkor a francia világbajnok kisebbik fia a már említett módon az ellenfelek középpályája és védővonala között megnyitott területekre a legtöbbet betörő játékos, ugyanis így a támadóharmadba passz helyett nagy lendülettel bevezetett akciók tekintetében már harmadik a Nice a ligában.

Ezzel a harcmodorral alig 49%-os labdabirtoklással alakított ki az akciói során 9,2 xG-nyi veszélyességű helyzetet az OGC Nice, ami az 5. legmagasabb érték Franciaországban. A csapat legnagyobb erőssége azonban nem is ez, hanem a védelme.

A türelmes védelem iskolája

Nem csak a legkevesebb gólt kapta ugyanis eddig az OGC Nice a francia bajnokságban (alig négyet, aminél a topligákat tekintve is csak az Inter kapott kevesebbet) és a legtöbbször nullázott a kapusa (4-szer), hanem a legkevesebb veszélyes lehetőséget is engedélyezte a védelem az ellenfeleknek (5,26 xG). Még meggyőzőbb a csapatteljesítmény, ha a büntetőket nem számítjuk, hiszen Marcin Bulka a Monaco ellen a kapuja megőrzéséhez két büntetőt is hárított egy meccsen (mindössze harmadik kapusként a Ligue 1 történetében), vagyis akcióból csak 4,35 xG-nyi veszélyességet voltak képesek hét forduló alatt kialakítani Farioliék ellenfelei (köztük a Lille, az éllovas Monaco és a címvédő PSG), ami a harmadik legerősebb ilyen statisztika a topligákban.

A nizzai csapat ugyanakkor nagyon is gyakran él akár a magas letámadás eszközével akár a legerősebb ellenfelekkel szemben is, a védekezését elsősorban mégsem az agresszív és kockázatos közbelépésekre, hanem az indirekt nyomásgyakorlásra és az ellenfél hibáinak kikényszerítésére építi.

Erről tanúskodik, hogy a szerelések tekintetében (meccsenként 16,3 kísérlet) csak a 9., a megelőzésekben (meccsenként 7,6) pedig csak a 15. a ligában a gárda, így a párharc-intenzitás rangsorában is csak a 11. (alig 5 közbelépés jut az ellenfél labdabirtoklásának egy percére) és a magas letámadást jellemző úgynevezett PPDA-mutatójuk (13,2) is csak a 13. a francia bajnokságban. Csakhogy a direkt közbelépések elmaradása egyáltalán nem azt jelenti, hogy közben ne lihegnének a nizzai játékosok az ellenfelük nyakában, hiszen mindeközben a szabaddá váló labdák összeszedésében már a negyedik legerősebb a csapat (60,3 meccsenként), a magas labdaszerzések tekintetében pedig a harmadik (10,3 meccsenként), melyekből a legnagyobb mennyiségben alakítanak ki lövőhelyzeteket (2,6 meccsenként). Különösen a Lyontól két éve elcsábított ifjú balhátvéd, Malvin Bard van elemében, hiszen ha az általa bemutatott 19 szerelés még nem is kiemelkedő mutató, viszont a támadóharmadba esett ezek közül 6 is, ami már csak eggyel marad el a jelenlegi ligarekordtól, miközben ő amúgy a megelőzések és a blokkolt passzok rangsorában is a Ligue 1 élmezőnyébe tartozik.

Magas, emberorientált letámadás a PSG ellen

Nem véletlenül ismerte el a Monaco edzője, Adi Hütter is, hogy az első 20 percben nem is nagyon tudtak kijönni a térfelükről az OGC Nice ellen, de a Paris Saint-Germain edzője, Luis Enrique is méltatta a Farioli-féle letámadás hatékonyságát, mely voltaképpen az első gólt is eredményezte, hiszen Todibo a védelemből fellépve addig üldözte a védőharmadába visszalépő Kylian Mbappét, amíg labdavesztésre kényszerítette. A magas nizzai letámadás egy 3-5-2-esre alakuló formációban működik, mégpedig meglehetősen emberorientáltan, ahogy azt a párizsi mérkőzésen a már említett Todibo-Mbappé párharc is mutatta. Viszont amikor az ellenfél át tudja játszani az első letámadás hullámait, akkor a mélyebb blokkba húzódva sokkal türelmesebb harcmodorral területorientáltan áll át a Farioli-csapat 5-4-1-es formációra, melyet a két szélső támadó középpályássorba való visszahúzódása mellett a nizzai védekező középpályás, Youssouf Ndayishimiye hátvédsorba való visszalépése alakít ki.

A türelmes, de hatékony védekezést jelzi, hogy a felszabadítások tekintetében is csak 13. az OGC Nice a francia mezőnyben, vagyis a mély blokknak sem kell sokszor kétségbeesetten takarítania a kapu előteréből, de fejpárbajt is nagyon keveset vállal fel a csapat (meccsenként 18,4 a második legkevesebb a ligában), azokból viszont egészen magas arányban kerül ki győztesen, különösen pedig Todibo 8/10-es statisztikája figyelemreméltó.

A Brest ellen is biztonsági, 5-4-1-es védelmi vonalak már a középső blokkban is

Az elmélet megbicsaklásai

Ugyanakkor nem véletlenül kapták már a PSG és a Monaco elleni győzelem után Fariolit azon, hogy még az ünneplés melegében a további munka szükségességét hangsúlyozza a klub igazgatójának, Fabrice Bouquet-nek és nem véletlenül nyilatkozott a győzelmi sorozat után úgy, hogy a Brest elleni mérkőzés talán még nehezebb lesz csapatának, mint a favoritokkal szembeszállni.

Ha hátulról jól is mozgatják ugyanis a rájuk magas letámadással rárontó ellenfeleket az OGC Nice játékosai, a mélyebben védekező csapatokat már egyáltalán nem, és nem is nagyon látszanak birtokában lenni eszközöknek a betömörülő védelmek feltörésére.

Egyrészt hiányoznak egyelőre olyan sémák, melyek kijátszhatnák a mély védekezéseket (például a játékosok pozícióinak a rotálása is sokkal ritkább, mint Farioli korábbi munkálkodása során Antalyában). Azt már említettük, hogy a támadóharmadba juttatott passzok tekintetében elég halovány a csapat (24,3), csak a 15. a 18 csapatos Ligue 1-ben, de az összjáték haloványságát mutatja, hogy kényszerítőzésekből is összesen csak 9-et mutattak be a nizzai játékosok, ami a legkevesebb a francia csapatok közül. Ehelyett egyéni meglódulásokkal apellálnak nem csak a mélyről induló labdakihozatalok során a módszeresen megnyitott területeken, hanem a betömörülő védelmekkel szemben is. A legtöbb cselkísérlet jelenleg a Nizzáé Franciaországban, azok hatékonysága azonban egészen csapnivaló. Ez persze nem feltétlenül a játékosok képességeit minősíti, hanem a szituációk kidolgozatlanságát sejteti. Mindenesetre a liga második legtöbb lesrefutását produkáló Sofiane Diop 18 cselkísérletéből például csak 5 volt sikeres, de többek között Gaetan Laborde 6/16-os, Youcef Atal 11/21-es, Khéphren Thuram 12/22-es vagy Terem Moffi 5/15-ös cselezési statisztikája sem épp a legfényesebb.

Ha pedig már a nigériai csatár szóba került. A gyors támadásoknál a lendületét oly jól kamatoztató és a helyzeteivel is remekül élő (2,5 xG-re 3 gólt szerző és ligaelső 2,6-os shooting goals added mutatót produkáló) Terem Moffi technikai gyengeségei is elég jól kidomborodnak a szűk területeken a behúzódó védelmek esetén. Erőteljes testalkata révén leszerelni ugyan nem sokszor tudják, de a harmadik legtöbb labdát veszíti el a francia mezőnyben labdakezelési hibákból adódóan (3,0 meccsenként), miközben 188 cm-es testmagassága ellenére a fejpárbajainak is alig a harmadát nyeri meg a védők szorításában.

Mindemellett a csapat összesített xG-értékesítése csak -2.3-at mutat, tehát több, mint 2 gól benne maradt a támadásokban, mégpedig főként épp a szerényebb ellenfelek ellen a szűk területeken nem sikerült jó hatékonysággal megtalálni a hálót. Nem csak a 4-1-4-1-es blokkban védekező Brest elleni meccs végződött ugyanis gól nélkül, ahol alig 0,83 xG-nyi helyzetet tudott kialakítani az OGC Nice, hanem korábban a hasonló harcmodort képviselő Lorient ellen is csak egy döntetlenre futotta, és az igencsak maga alatt lévő Lyon ellen adódó 1,03 xG-nyi helyzetet sem sikerült gólra váltani (0-0). Márpedig a francia ligában akadnak még bőven olyan csapatok, melyek a biztos hátsó vonalak tartását tartják leginkább szem előtt, mint például szombaton a Bölöni László által irányított Metz, ráadásul még azt sem kellett egyetlen percig sem megélnie az új nizzai iskolának, milyen az, amikor hátrányban és eredménykényszerben játszanak, ami azért óhatatlanul előfordul majd a továbbiakban.

Az OGC Nice cselezései a támadóharmadban az idei bajnokikon (forrás: wyscout.com)

A Farioli-féle játék fejlesztéséhez azonban talán adott most a türelem Nizzában a közönség és a vezetőség részéről is az elmúlt évek keserű emlékei után, Alexis Beka Beka esete pedig még tovább kovácsolhatja a klub körül az egységet. Arról az ifjú olasz mester a már említett februári interjújában is beszélt, mennyire fontos a pszichológia szerepe a futballban, igyekszik is a lehető legközelebb kerülni a játékosokhoz, hiszen a csapatkohézió fontossága mellett a legjobb taktikát is csak úgy valósíthatja meg, ha át tudja adni azt a tanítványainak és hozzájuk is alakítani.

Mindemellett a párizsiak és a monacóiak legyőzése után is kategorikusan visszautasította Farioli, hogy bajnoki címről álmodozzanak a jelenlegi helyzetben, ehelyett inkább egy egyszerre ambiciózus és szerény filozófia fenntartásán munkálkodik. A francia bajnokság tabelláján 7 forduló után 7 csapat is 3 ponton belül található, így igencsak nyitott még a verseny, az olasz futballfilozófus elméleteinek megítélését pedig alighanem a végső helyezés is nagyban meghatározza majd.