Szürreális módon a második helyen áll a francia bajnokságban szinte ismeretlen játékosaival és tapasztalatlan edzőjével az RC Lens, mégpedig nem is akármilyen játékkal, hiszen mind támadó- mind védőstatisztikái alapján ott van a helye a liga legjobbjai között. Ehhez az kell, hogy a csapat minden tagja egyaránt hasznos fogaskerék legyen a játék minden elemében, a sztárallűröktől mentes támadók éppúgy hozzátesznek a mezőnymunkához, mint a középhátvédek az akciók felépítéséhez. Tavaly már újoncként is csak egy hajszállal maradt le Franck Haise gárdája a nemzetközi szereplésről, idén pedig több rutinnal felvértezve és az ország egyik leglelkesebb szurkolótáborával a háta mögött joggal pályázik akár a dobogóra is.

(A cikk eredetije a bunteto.com oldalon jelent meg)

A szénbányák mélyéről felröppenő futballabda

Augusztus 15-én amikor a Racing Club de Lens játékosai a félidei szünet után visszaérkeztek a Stade Bollaert-Delelis gyepére az AS Saint-Étienne elleni bajnokin, több mint hat év várakozás után csendülhetett fel újra a francia élvonalban Pierre Bachelet dalának, a Les Corons-nak az első strófája, melynek refrénjét 35 ezer szurkoló énekelte:

Au nord, c’étaient les corons
La terre c’était le charbon
Le ciel c’était l’horizon
Les hommes des mineurs de fond

A hagyományosan minden hazai mérkőzés második félideje előtt elénekelt dal a klub bányászgyökereit eleveníti fel, mely nem csak az 1906-os alapításkor játszott fontos szerepet, de a második világháború alatt is, amikor a három részre szakadt bajnokság harmadik, ún. tiltott zónájában úgy nyerhetett két regionális bajnokságot a csapat, hogy bányász státuszú játékosait nem vitték a frontra harcolni, hiszen a hadiipar számára is létfontosságú feladatot láttak el a tárnákban. A klub első színei, az idegenbeli mezen máig gyakran megidézett zöld és fekete színösszeállítás is a futballpálya gyepe mellett a szén feketéjére utalt. Ezt csak 1923-ban váltotta a máig használt színkombináció, ami a gárda Les Sang et Or (vér és arany) becenevét is eredményezte, ugyanakkor a klubcímerben mindig is megmaradt a bányászlámpa motívuma is.

A környékbeli bányák a hatvanas években bezártak, a mára alig 31 ezer lakosú városka agglomerációja azonban most is félmillió főt tesz ki, akik különösen az 1998-as, váratlan bajnoki cím óta rajonganak a csapatért. A klub egykori játékosa, a „Druida” Daniel Leclerq által irányított aranycsapat gyakorlatilag egyetlen neves játékos nélkül ért fel szürreális módon a dobogó tetejére, pedig féltávnál még csak a hatodik helyen állt. Tavasszal azonban a hazai katlan bevehetetlennek bizonyult, minden meccsen győzelembe hajszolta a csapatot a szurkolótábor és csak az utolsó meccsen kapott közben egyetlen gólocskát.

A védelem alappillérei már hosszú évek óta szolgálták akkor az északiakat kiugró teljesítmény nélkül, de ebben a szezonban megtáltosodott Guillaume Warmuz kapus, a régióban született csapatkapitány, Jean-Guy Wallemme vagy a máig klubrekordként a sárga-piros mezt 590-szer magára öltő Éric Sikora is, míg a középpályán a később az FC Barcelonáig és válogatottságig is eljutó Frédéric Déhu vagy a 2003-as Konföderációs Kupán tragikusan elhunyt Marc-Vivien Foé szorgoskodtak. A liga legtermékenyebb támadógépezetét a karmester Stéphane Ziani mellett Tony Vairelles, a jugoszláv házi gólkirály Anto Drobnjak és a legnagyobb névnek számító cseh Eb-ezüstérmes, Vladimír Smicer alkották.

Nagyobb sztárok a későbbiekben sem kerültek a csapatba és néhány viszonylagos siker (egy UEFA-kupa elődöntő és egy bajnoki ezüstérem) után a tulajdonos- és osztályváltások örvényébe került a klub. Legutóbb a 2014–2015-ös szezonban esett ki a Ligue 1-ből a Lens a tabella utolsó helyén végezve, amikor még a hazai stadion sem segíthette eléggé a gárdát, hiszen a közelgő Eb-rendezésre újították fel a lelátókat. A következő év végén aztán Joseph Oughourlian lett az egyesület tulajdonosa, aki pénzügyi befektetéseihez hasonlatosan komoly ambíciókkal vágott neki az új kihívásnak. Úgy csökkentette a klub adósságállományát 17 millió euróról háromra, hogy közben ragaszkodik a relatíve alacsony jegyárakhoz, ezzel megőrizve a tradíciókat és a népszerűen romantikus szurkolóbarát imázst. Így aztán a másodosztályban is több francia élvonalbeli alakulatot megszégyenítő 26 ezer feletti átlagnézőszámot ért el a Stade Bollaert-Delelis, a pályán azonban nehezen akart összejönni az előrelépés, amiben végül furcsa módon a Covid-járvány is segített némileg.

Az 1998-as bajnoki címet ünnepli Méride, Déhu, Warmuz, Magnier, Drobnjak és Vairelles

A vírus hozta korona

A legutóbbi szégyenteljes kiesést követően először Antoine Kombouaré próbálta meg visszajuttatni a Lenst az élvonalba, de a nagyvonalakban együtt tartott keret ellenére sem járt sikerrel. Oughourlian érkezésekor a Toulouse korábbi ikonját, Alain Casanovát ültette a kispadra, majd egy újabb fiaskóval záruló szezon után a pénzügyi konszolidáció lett az elsődleges célkitűzés, a keret pedig nagyban átalakult. Így aztán a már említett klublegenda, a közben edzővé avanzsáló Sikora számára a bennmaradás kivívása lehetett már csak a cél, amit teljesített is. A korábban a Real Sociedaddal vagy a Stade Rennes-nel szép sikereket elérő Philippe Montanier szerződtetése már egyértelműen az újjáépítést és a feltámadás ambícióját sugallta, de a rájátszás döntőjében ismét elbukott a Lens.

A korábban ötmillió euróért a Mainzhoz távozott Jean-Philippe Gbamin és a Rennes-hez 3,5 millióért elengedett Benjamin Bourigeaud után még nyolc fontosabb, javarészt fiatal játékost tett pénzzé a 2019–2020-as szezon elején a klub, amiből összesen 21 millió euró jött be a konyhára. A távozók helyére nem túl magasan jegyzett, de rutinos játékosok érkeztek, mint a 130 Ligue 2-meccset háta mögött tudó hátvéd, Jonathan Gradit, a szerény Grenoble-lal a harmadosztályból feljutó és a második vonalban is házi gólkirály Florian Sotoca vagy a Toulouse-ból a már 34 esztendős Yannick Cahuzac, akik csatlakoztak az egy évvel korábban igazolt veterán portáshoz, Jean-Louis Lecához és az Angliát is megjárt mali válogatott Massadio Haidarához.

Ez a keret aztán sokáig vezette is a bajnokságot, ám amikor tavasszal több kellemetlen csalódás becsúszott és ismét veszélybe került a feljutás, a vezetőség felbontotta Montanier szerződését. Hirtelenjében, jobb lehetőség nem lévén, az addig a negyedosztályú tartalékcsapatot gardírozó Franck Haise került a helyére, aki aztán igen furcsa körülmények között elérte a hőn áhított célt. A National 2-ben igencsak középszerű eredményeket produkáló edző ugyanis csak a két következő meccset nyerte meg a felnőttcsapat élén, amivel az a tabella második helyére lépett, ekkor pedig a koronavírusjárvány miatt beszüntették a bajnokságot és feljutónak hirdették ki az éllovas Lorient mellett a Lens-t is.

Ilyen előzmények után, voltaképpen minimális tapasztalattal vághatott neki Haise az élvonalbeli kalandnak, ahol igencsak meg is lepett mindenkit az alaposan megszervezett csapatjátékból adódó sikereivel. A szezon elején legyőzték tanítványaival a Paris Saint-Germaint is, hat forduló után a dobogón álltak és mi is szeptember edzőjének választottuk. Később sem sokat esett vissza a gárda teljesítménye és a nemzetközi kupaszereplésről végül csak a legutolsó fordulóban csúsztak le.

Ehhez persze az is kellett, hogy a vezetőség mindenféle érzelgősség nélkül átalakította a keretet az élvonalra. Például először Ignatius Ganago hat, majd Seko Fofana 8,5 milliós megvásárlásával kétszer is átigazolási klubrekordot döntöttek, de ekkor érkezett Argentínából a védelembe Facundo Medina is 3,5 millió ellenében. Mellettük a korábban megkezdett transzferstratégiát folytatva további alacsonyabban rangsorolt, de tapasztalt játékosok is érkeztek, mégpedig ingyen. Ilyen volt Gael Kakuta kölcsönszerződése vagy a jobb szélre a Bundesliga 2-ből bekerülő Jonathan Clauss megszerzése. A francia másodosztályból is ingyen hozták fel a tehetséges Le Havre-hátvédet, Loic Badét, aki aztán az előző szezon egyik nagy felfedezettje lett a Ligue 1-ben és szintén klubrekordot jelentő 17 millió euróért értékesítették a nyáron.

A filozófia és a megvalósítás

A csapat felállásán Haise voltaképpen nem sokat változtatott. Az elődje, Montanier által használt 3-4-3-as rendszert egy finomhangolással 3-4-1-2-re vagy inkább 3-4-2-1-re módosította, melyet a mai napig alkalmaz az aktuális ellenféltől függő apró finomhangolással. A nemzetközi trendeknek is megfelelően a hármas védővonal előtt nem vonalban, hanem gyémánt alakzatban helyezkedő középpálya lehetővé teszi a magabiztos labdakihozatalokat, hiszen a hátvédeknek nem csak a két szélső, hanem a hatos pozícióban szereplő középpályás is besegíthet az ellenfelek letámadásának kijátszásában, majd a továbbiakban is rengeteg háromszögeléses opció nyílik az akciók alakítására.

Már a meglepetésszerű bemutatkozás után úgy nyilatkozott a vezetőedző az Onze Mondialnak, hogy

„Először is kompaktnak és intelligensnek kell lennünk, amikor védekezünk. (…) Azután képesnek kell lennünk gyorsan és jól támadni, megtalálni az ellenfelek egyensúlyvesztését, változatosan felhozni a labdát.”

Ennek megfelelően a Lens élvonalbeli stratégiájának különlegessége, hogy úgy érte el a Ligue 1 legtöbb lövését eddig a csapat, hogy közben egyáltalán nem ragaszkodik a domináns labdabirtokló játékhoz, hanem a labdaszerzés utáni villámgyors támadások híve. Ennek megfelelően Haise együttese sokszor egy középső vagy visszavont blokkban védekezik türelmesen, a presszing intenzitását mérő PPDA-ja csak a kilencedik legmagasabb érték a ligában (az ellenfél 11,4 passzára jut egy védekező közbelépésük), a szerelési kísérletekben pedig csak a 18. (16,4 meccsenként), míg a labdabirtoklása átlagosan csak 49,2%.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Lensnak ne lenne életveszélyes a magas presszingje, csupán azt, hogy nem folyamatos, hanem jól választja meg a letámadás agresszívvé válásának a pillanatát és a labdaszerzések után nagyon gyorsan képes a kapu elé érni veszélyes helyzeteket kialakítva. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy eddigi 20 bajnoki góljukból tízet olyan akcióból értek el, ahol pár másodperc alatt száguldottak át az ellenfélen, a presszingjeiknek pedig csak 26%-a esik a védőharmadba, miközben 47%-a a középsőre. Mindehhez persze elengedhetetlen, hogy a csapat minden egyes tagja a legkisebb sztárallűr nélkül aktívan és hatékonyan vegyen részt a letámadásokban. Leginkább az ellenfelek bedobásainál, a szélső hátvédeknek szűk területre kipasszolt labdáknál vagy bármiféle összjátékbeli megingásnál indul be a Lens letámadása legalább öt-hat emberrel. Azért engedhet meg a gárda ilyen nyomásgyakorlást, mert ha nem is jön össze az azonnali labdaszerzés, a kikényszerített hosszú labdákat még mindig jó eséllyel lefüleli a háromtagú védősor, a visszavontabb középpályás vagy a túloldali szélső.

A mélyebb védekezési fázisokban vagy a védekező tranzíciókban ugyanakkor a szárnyvédők visszazárásával az ötös vonal képes az ellenfelek akcióinak szélességét kontrollálni, ennek köszönhetően pedig a harmadik legkevesebb lövés érkezik a csapat kapujára. Ugyanakkor többször eredményezett már kapott gólt az, hogy a szélekről való gyors oldalváltást a kompakt felállás nem tudta kellőképpen lekövetni, illetve a támadófeladatokkal is ellátott hátvédek rendezetlenül tudtak csak visszaérni a védekező teendőikhez.

A fogaskerekek

A legutóbbiakból már kiderült, hogy bizony nem csak a támadók vesznek részt a csapat védekezésében és letámadásában, de a hátvédek is sokszor rendkívül fontosak az akciók kialakításában, amikor visszavont blokkal kerül szembe a Lens. Ahogy említettük, egy-két viszonylag borsos áron érkező élvonalbeli igazolást leszámítva (Fofana, Ganago, Danso, Medina, Frankowski), a legtöbb játékost a radar alatt szerezte meg a klub, mégis nagyon fontos szerepet játszanak a finomra hangolt csapatjátékban. Ennek egyik ékes példája Jonathan Gradit, aki a pályafutása nagy részét a másodosztályban töltötte, 27 évesen került még szintén a másodosztályban a klubhoz, ahol azóta is alapember. A védekezésben ugyan vannak gyengeségei, de a hármas védőfal jobb oldaláról különösen sokat lép fel a támadásokhoz és nem csak a félterületben, hanem olykor valóságos jobbhátvédként nyit sávot a jobbszélsőnek a vonal mellett is. A támadóharmadba már 57 passzt juttatott, amihez csak Presnel Kimpembe statisztikája fogható a Ligue 1 védői közül egy sokkal dominánsabb PSG-ben, de Gradit a megindulásaival is már 1975 métert hozta fel maga az akciókat védő létére, ez pedig a harmadik legtöbb előrehaladás a labdával a bajnokság teljes mezőnyében.

A hármas védőfalból Gradit mint egy jobbhátvéd tör előre, de az oldal jelentősebb túltöltése helyett Clauss beadásakor azzal szabadul fel Ganago a fejesgólja előtt, hogy Sotoca középen elzárja tőle a védőket

Hasonlóan amatőr ligákból csak a francia és német másodosztályig jutott korábban a jobb oldali szárnyvédőt játszó Clauss, aki 28 esztendősen mutatkozhatott be tavaly az élvonalban. Életveszélyes beadásaival már tavaly is hét gólpasszig jutott és a liga egyik felfedezettjének bizonyult, idén pedig a csapat legtöbb labdaszerzése és egy pazar szabadrúgásgól mellett már most négy találat előkészítésénél tart, miközben az eredetileg szintén jobbszélső, de a bal szélen idén a vetélytársakat lendületes játékkal kiszorító Przemyslaw Frankowski is kiosztott már három asszisztot (a három gólja mellett). Ebből is látszik, milyen fontos szerepet játszanak a szélsők Haise stratégiájában, mégpedig némileg rendhagyó módon. A széleket ugyanis szinte sohasem töltik túl, csak egy támadó kihúzódása vagy a középhátvéd felzárkózása fordul elő alkalmanként, hanem ehelyett éppenhogy középen sűríti sokszor a játékot a csapat, hogy a szélsők előtt nyisson szabad területeket és csak a legveszélyesebb pillanatban játssza oda ki a labdát. Így aztán a félterületekbe sem sokszor húzódnak a szélsők befelé, legfeljebb a támadások végső stádiumában.

A támadások középre fókuszálnak, hogy az oldalvonalnál maradó szélsők előtt területet nyissanak. Sotoca és Kakuta visszalépnek, Fofana pedig fellép az ék Ganago által lekötött védők és a középpályások közötti területre, így vertikálisan is több opció nyílik a centrumban is az akciók számára

A köztes területeket ehelyett vertikálisan keresi nagyon intenzíven a csapat az ellenfelek védővonala és középpályája közötti réseket kihasználva, ahova az elsődlegesen ott tevékenykedő Kakuta mellé a rengeteg ütközést is felvállaló Fofana is gyakran fellép, és erre a kulcszónára húzódik vissza nagyon gyakran Sotoca is. Utóbbi ugyan nem a gólszerzéseknél jár az élen, mégis egy újabb nagyon fontos másodosztálybeli felfedezett, aki már 29 évesen került a Lens kötelékébe, hogy ott Haise olyan minőséget hozzon ki belőle is, amire talán már senki sem számított. A csapatban a legtöbb fejpárbajt ő vállalja fel, és idén azok kétharmadát meg is nyeri, így a levegőben is sok helyzetet teremt a társaknak, de főként jobbra Clauss felé kimozogva is sokszor vesz részt háromszögezésekben. Hogy közben milyen szorgosan veszi ki a részét a mezőnymunkából, azt nem csak a már említett visszalépései bizonyítják, hiszen támadó létére a harmadik legtöbb letámadás is az övé a csapatban.

Hat Lens-játékos is képes magasan letámadni az ellenfelet, amint megingást észlel, mivel az ellenfél esetleges hosszú labdáira a hátvédek mellett Doucouré is biztosít

A letámadás hatékonyságában természetesen nagy szerepet játszik a rekordigazolás, az eddig minden egyes percet végigjátszó (közben a klub érdekében az elefántcsontparti válogatottságot ideiglenesen feladó) Fofana is, aki ráadásul már három gólt is szerzett idén, ennél többet pedig korábban csak egyszer ért el az Udinesében. A 26 évesen a legjobb korban lévő, támadó- és védőstatisztikákban egyaránt kimagasló középpályás iránt tavaly nyáron egyébként több klub is érdeklődött Olaszországban, de a lensi vezetők ambícióinak hatására, no meg korábbi bastiai csapattársai, Cahuzac és Leca hívó szavára mégis visszatért a Ligue 1-be. Mellette a labdaszerzéseknél kiemelhető a néha túlságosan is energikus, de a liga egyik legjobb szerelési hatékonyságával rendelkező Medina (18 cselező ellenféllel szembeni szerelési kísérlete közül 14 hatékonynak bizonyult) és a Badé helyére igazolt ifjú osztrák válogatott Kevin Danso, akinek pedig fejelési (83,3%) és letámadási (43,5%) hatékonysága is a francia bajnoki mezőny legjobbjai közé tartozik.

Ezekhez az is kell, hogy remekül biztosítson a középpályán a még mindig csak 21 esztendős mali válogatott, Cheick Doucouré, aki már negyedik éve alapember, korábban pedig oldalunkon a legnagyobb afrikai tehetségek közé soroltuk. Idén sem csak védőmunkájával bizonyul hasznosnak, hanem a statisztikák szürkezónájában is, ugyanis ő az, aki a hirtelen felpasszaival megtalálni hivatott az ellenfelek védelmi vonalai között ólálkodó játékostársakat. Az ellenfél középpályásait átjátszó passzainak főként Fofana felfutásait, valamint Sotoca és Kakuta visszalépéseit kell megtalálniuk, akik aztán a mélyről jövő pontos átadások után a direktebb akciókat szervezhetik. Ugyanakkor Doucouré már két gólpasszt is adott idén a visszavont feladatköre ellenére (mindkettőt a Metz ellen), mivel pedig ennél több még korábban nem volt neki egyetlen szezonban sem, a hátralévő fordulókban könnyen meg is döntheti egyéni rekordját.

A gólokat a 22 esztendős kameruni válogatott, a liga ötödik legtermékenyebb játékosaként 128 percenként betaláló Ganago mellett újabban a sérüléseiből felépülő Wesley Said is szállítja, de érdekes a másik két támadó története is. A korábban a Chelsea-vel még bajnoki címet is ünneplő kongói világvándor, Kakuta például nyolc év után először tölti két egymást követő szezonját ugyanannál a csapatnál, de hozzá hasonlóan kedvelt otthonra talált a 19 esztendős PSG-akadémista Arnaud Kalimuendo is, akinek tavalyi hétgólos és öt gólpasszos kölcsönszerződése után számos kérője volt a nyáron, mégis úgy döntött, hogy erre az évre is visszatér még Észak-Franciaországba.

 Úgy tűnik tehát, szürreális váratlansággal talált egymásra Lensban a vezetőedző és a változatos összetételű, de a többiekhez való alázatosságában teljesen egységes keret minden tagja. Az ambiciózus tulajdonos elképzelései is egybevágnak a projekt összeálló részleteivel, mely könnyen visszavezetheti a csapatot a nemzetközi porondra is. Főleg, ha a lelkes közönség is megfelelően türelmes hátteret biztosít ehhez, és nem ragadtatja a kelleténél jobban el magát, mint ahogy a Lille elleni derbi provokációit követően tette.