A Paris FC 46 év után jutott vissza a francia élvonalba, ami azt is jelenti egyben, hogy újra lesz fővárosi derby a Ligue 1-ben. Nem is akármilyen, hiszen a frissen feljutó gárdának egészen különleges a kapcsolata a Paris Saint-Germainnel, már a történetük is egy tőről fakad, a két gárda stadionját szó szerint egyetlen utca fogja elválasztani egymástól, az újonc tulajdonosa saját bevallása szerint mindig is PSG-drukker volt, de a női bajnokságban már régóta létezik a két klub rivalizálása.
A tradícióit őrző PSG és a PFC szétválása
Bár Párizs a francia futball bölcsője és számos fővárosi csapat játszott fontos szerepet az ország labdarúgásában (erről bővebben korábbi posztunkban), a hetvenes évekre ezek az egyesületek alaposan visszaestek. A futball népszerűsödésével ugyanakkor nagy igény alakult ki egy erős párizsi klubra, amit a fővárosi önkormányzat busás összegekkel szándékozott is támogatni. Hogy ne kelljen az amatőr ligából egy új, stadion nélküli egyesületet indítani, az 1904-es alapítása óta a Parc des Princes-t használó Stade Saint-Germanois-val olvasztottak össze egy új egyletet, ami így a Paris Saint-Germain nevet kapta 1970-ben, hogy aztán a másodosztályból rögtön feljusson az élvonalba.
Ekkor azonban a párizsi önkormányzat még szorosabbá akarta tenni a klub kötődését a főváros belső részeihez és a külvárosi kitételt törölve a hivatalos névből Paris FC-re akarta azt változtatni. Az egyesület vezetése azonban nem volt hajlandó belemenni régi gyökereinek elvesztésébe és inkább nemet mondott a támogatásra, kiszakadt az élvonalbeli klubból és az amatőr ligában folytatta a szereplését továbbra is Paris Saint-Germain néven.
A szakadár egylet élére rövid ideig Daniel Hechter divattervező állt, aki megnyerte maga mellé független támogatóként többek között Jean-Paul Belmondót, és az elnöki széket később hosszú időre átvevő Francis Borellit is. A PSG aztán nagy meglepetésre két év alatt két szintet feljebb lépve gyorsan feljutott az élvonalba az 1974–75-ös szezonban, ahonnan a sors fura fintoraként az önkormányzati pénzeken mindeközben hiába futtatott Paris FC épp kipottyant.
A PSG egyedülálló módon azóta is, vagyis már 50 éve folyamatosan a francia élvonalban szerepel, minden olyan megbuktató kísérletet visszaverve, mint például a Jean-Luc Lagardere tőkéjével újraéleszteni próbált Racing Club. A Paris Saint-Germain első látványos sikerei a nyolcvanas évek elején születtek meg: 1982-ben egy francia kupagyőzelem jelentette az első trófeát, 1986-ban pedig már aranyérmet szerzett a bajnokságban az ifjú Gérard Houllier által irányított gárda, később pedig a Canal+ busás szponzorációja révén a BL egyik meghatározó klubjává is vált a kilencvenes évek második felében a későbbi aranylabdás Georges Weah vezérletével, bár az elődöntőnél tovább nem sikerült eljutni.
A Paris FC egyszer még visszajutott az élvonalba az 1978/79-es szezonban, így egyébként ennek a bajnokságnak a két összecsapása volt az egyetlen alkalom, amikor hivatalos tétmérkőzést játszott egymással a Paris Saint-Germain és a Paris FC - és végül mindkettő döntetlen lett. A PFC kiesett a szezon végén és egy időre eltűnt a süllyesztőben, a francia élvonalban pedig utoljára még 1990-ben rendeztek fővárosi derbit, amikor a nagyobb múltú Racing Club Paris is búcsúzott az első osztálytól.
1978. december 17: a második és egyben utolsó PFC-PSG derbi a Parc des Princes-ben
A Paris FC újjáépítése
A PFC a nyolcvanas években egészen az ötödosztályig süllyedt vissza, majd a harmad- és negyedosztály között lavírozott egészen 2017-ig, amikor a Bastia pénzügyi problémái miatt adminisztratív úton juttatták fel a klubot újra a másodosztályba. Ekkor már 5 éve Pierre Ferracci volt a klub elnöke, aki 2020 nyarán új befektetőket talált a csapat mezén még jelenleg is szereplő Bahreini Királyság személyében, így a büdzsé viszonylag stabil lett, a csapat pedig meghatározó tagja a másodosztálynak.
Olyannyira, hogy a fővárosiak a feljutásért 2019 óta rendezett mind a négy rájátszásban ott voltak (2020-ban és 2023-ban nem volt rájátszás), de az áttörés egyszer sem sikerült, a PFC mind a négyszer elvérzett az első körben.
Tavaly októberben aztán az világ egyik leggazdagabb családja, a Louis Vuitton luxustermékeket gyártó Arnault-família vásárolta fel a klub többségi részét, mégpedig a Red Bull kisebbségi tulajdonszerzésével együtt, mely a szakmai program kidolgozásáért felelős.
Ahogy az átvételkor is leszögezték azonban az új tulajdonosok, az érkező tőke és hosszú távú ambíciók ellenére nem az egyesület felforgatása a céljuk (az elnök például maradt Pierre Ferracci), hanem a fokozatos építkezés. Még az azonnali feljutás sem került be a hivatalos célok közé, de az utóbbi években megerősödött csapat végül a rájátszást elkerülve, egyenes ágon kivívta a Ligue 1-szereplést.
A téli átigazolási időszakban sem történtek nagy bevásárlások, pedig akkor még öt klub vívott nagyon kiélezett versenyt a két feljutó helyért, de az Annecy, a Dunkerque és végül az utolsó előtti fordulóban a Metz is leszakadt, így a Lorient után a párizsi gárda is bebiztosította a feljutást. Közben egyedül a Saint-Étienne-ből érkezett januárban a jobb szélre Mathieu Cafaro, de a feljutás legfőbb letéteményesei már korábban, a tulajdonosváltás előtt is a klubnál voltak.
A házi gólkirály a Saint-Étienne-nél két éve már Ligue 2 gólkirályi címet szerző Jean-Philippe Krasso, a középpálya motorja, a korábbi Marseille-üdvöske Maxime López vagy a liga második legtöbb szerelését produkáló marokkói jobbhátvéd, Mathys Tourraine múlt nyáron érkeztek összesen 1,5 millió euróért. A védelem két pillére, az egykori EL-győztes veterán, Timothée Kolodziejczak és a szenegáli Moustapha Mbow egy évvel korábban csatlakozott a csapathoz, akárcsak a szűrőként rengetegett ütköző Adama Camara, míg az algériai 10-es, Ilan Kebbal harmadik éve felelős az akciók kreativitásáért. A Paris FC legnagyobb értéke azonban alighanem a saját nevelésű utánpótlásválogatott kapusuk, Obed Nkambadio, aki 22 éves létére már második szezonban stabil pontja a gárdának.
A kispadon is tavaly nyáron vette csak át az irányítást Stéphane Gili, aki korábban csak másodedzőként tevékenykedett és 50 esztendősen kapta meg élete első vezetőedzői megbizatását, hogy aztán két éven belül történelmi sikert ünnepelhessen.
Álló sor: Kolodziejczak, Nkambadio, Mbow, Krasso, Gory, Doucet. Első sor: Gaudin, López, Camara, Kebbal, Tourraine
A PSG-szurkoló PFC-tulaj
Hogy a jelenlegi gárdából ki marad meg a Ligue 1 küzdelmekre a következő szezonban, az persze még nagy kérdés, de az már biztos, hogy 35 év után lesz újra párizsi derbi a francia élvonalban. A két klub pikáns eredettörténete ellenére azonban úgy tűnik, távolról sem lesz ellenséges a hangulat a PSG és a PFC között.
A PSG egykori legendája, Raí és egykori elnöke, Michel Denisot egyaránt ott vannak a PFC jelenlegi vezetőségében, a klub átvételekor az új tulajdonos, Antoine Artault pedig egy interjúban elmondta, hogy 12 éves kora óta nagy szurkolója a Paris Saint-Germain-nek és annak katari elnökével, Nasser Al-Khelaifival is kifejezetten jó viszonyt ápol:
A PSG egy nagy klub, amiért rajongok és sose lennék olyan szerénytelen, hogy hozzájuk hasonlítsam magunkat vagy hogy mesterséges rivalizálást kreáljak a jelenlegi és jövőbeni klubunk valamint a PSG között. Épp ellenkezőleg, azt gondolom, hogy Párizsban van elég tér két klub számára, két eltérő, talán épp egymást kiegészítő történet számára.
Az az eltérő történet különös módon épp az lett, hogy az egykor alulról jövő kezdeményezésként megalkotott Paris Saint-Germain vált mára a világ egyik leggazdagabb csapatává, az akkor a busás fővárosi támogatások révén létrehozott Paris FC pedig a népiesebb csapattá. Artault-ék például ingyenessé tették a belépést a másodosztályban a csapat mérkőzéseire, hiszen manapság egy futballklub életében kicsiny szerepet játszanak a belépőkből származó bevételek a szponzori támogatások és televíziós jogdíjak mellett, ugyanakkor ezzel a megoldással igyekeztek valamelyest szélesíteni a Paris FC szurkolói bázisát, ami az egyesület rendkívül egyedi stadionkérdését is felveti.
Antoine Arnault és Jürgen Klopp egy Paris FC mérkőzésen
A szomszéd stadionba
A hetvenes-nyolcvanas évek 20 ezer körüli átlagnézőszáma a Paris FC mélyrepülés során drasztikusan lecsökkent, és még az utóbbi szezonok sikerei is csak 4-5 ezerre tornázták fel. Az idei szezon az ingyenessé tett belépéssel és az új reményekkel viszont 10 ezer köré húzta fel a meccsek látogatottságát, de egyelőre rejtély, mi következhet majd a Ligue 1-ben.
A PFC-nek nincs hagyományos stadionja, többször is költözködött különböző albérletekbe az utóbbi évtizedekben, egy ideje pedig a Párizs déli részén található Stade Charléty-ben vetette meg a lábát. A tulajdonos ugyan kifejezetten megkedvelte ezt a stadiont a maga ódon hangulatával, a szurkolói élmény azonban távolról sem a legtökéletesebb, hiszen egy atlétikai futókör miatt meglehetősen távol vannak a nézők a pályától. Főként a Red Bull szorgalmazására így a vezetőség azt már korábban eldöntötte, hogy az egyesület nyáron új helyre költözik, a választás pedig a korábbi otthonhoz hasonlóan 20 ezres befogadóképességű Stade Jean-Bouin-re esett, mely amúgy a 14-szeres bajnok rögbicsapat, a Stade Francais otthona.
Ami viszont a legkülönösebb, hogy a Paris FC új stadionja szó szerint a PSG stadionjával szemben helyezkedik el, egyedül a Rue Claude Farrere választja el őket egymástól.
A szomszédolás persze legfeljebb csak addig tart majd, amíg a PSG tovább nem áll a jó ideje kinőtt Parc des Princes-ből, de a saját, a jelenlegi 48 ezresnél lényegesen nagyobb stadion építése már jó ideje húzódik és biztosan eltart még jópár évig, hiszen még a helyszín kérdése sem dőlt el.
A Paris FC viszont a lokálisan esetlegesen a klubhoz kötődő dél-párizsi szurkolókat a költözéssel könnyen elveszítheti, a keleti-párizsi közönséget pedig aligha happolhatja el a PSG elől, de így is megkísérel majd új szurkolói bázist teremteni saját maga számára. A kék-világoskékek egyelőre gyér számú ultracsoportjaiban egyébként már korábban megjelentek a Parc des Princes-ből kitiltott renitens alakok, de ez egyelőre nem okozott balhékat a lelátókon, az élvonalban viszont még akár visszaüthet. Kíváncsian várhatjuk mindenesetre, hogy az új Ligue 1 egylet tud-e magának új szurkolói identitást kialakítani és elég embert bevonzani az agglomerációval együtt 13 millió lakosú Párizs futballkedvelői közül.
Balra a Stade Jean-Bouin lesz a Paris FC otthona alig pár méterre a Parc des Princes-től
A rivalizálás női előfutárai
Azt már említettük, hogy a férfiak között a 1978-as két bajnoki döntetlenen kívül még nem találkozott egymással tétmeccsen a PFC és a PSG. Legalábbis a felnőttek között, ugyanis az utánpótlás legjelentősebb franciaországi versengésében, a Gambardella-kupában 2011-ben a legjobb 32 között szintén döntetlent játszottak a két klub ifjoncai, majd tizenegyesekkel a Paris FC jutott tovább, amit a vesztes csapat szurkolói némi petárdadobálással vettek tudomásul.
A hölgyek között viszont a Paris FC-nek a komolyabbak a hagyományai, mint a városi vetélytársnak, hiszen már 1992-ben bajnoki címet szerzett, amit azóta öt további aranyérem követett (igaz, akkor még FCF Juvisy néven szerepelt a női klub egészen 2017-ig). Az utolsó azonban még 2006-ról datálódik és az élvonalba csak akkoriban érkező PSG bizony felülmúlja már a kékeket a női ligában is. A mezőnyt azonban a Lyon dominálja, idén immár egymás után negyedik szezonban lesz Lyon-PSG-PFC a sorrend a női bajnokság dobogóján, de a hölgyek között tavaly bevezetett rájátszás még felkavarhatja az állóvizet, hiszen május 11-én újra összecsap az elődöntőben a két párizsi gárda.
Az előző szezon ugyanezen párosításában 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel jutott a fináléba a PSG, és a hölgyeknél is elmondható, hogy a fővárosi riválisok utolsó négy találkozója egyaránt pontosztozkodással végződött. Ami viszont még különösebb, hogy a Paris FC komolyabb női tradíciói ellenére a PSG elleni 18 tétmeccséből még soha, egyetlen egyet sem tudott megnyerni (5 döntetlen, 13 vereség).
Ha ehhez hozzávesszük az említett két felnőtt férfi bajnokit és a szintén döntetlennel záruló ifimérkőzést, akkor egészen komoly, 21 tétmérkőzéses átok látszik kirajzolódni, melyeken a Paris FC eddig még soha, egyetlen egyszer sem volt képes legyőzni a fővárosi vetélytársat.
Így lesz igazán izgalmas kérdés, hogy akár az idei elődöntőben a hölgyek, akár jövőre már az élvonalban a férfiak képesek lesznek-e megtörni a PSG-átkot.
A tavalyi bajnoki elődöntő végén is a PSG örülhetett a Paris FC ellen
