Az RC Strasbourg alig egy évtizede egészen a francia amatőrfutball ötödosztályú bugyraiba süllyedt, idén viszont már az európai kupaszereplést érő helyeket ostromolja a Ligue 1-ben. Még ha a hajrában ki is csúszna a nemzetközi szereplés lehetősége az elzásziak kezei közül, az már biztos, hogy negyven éve nem látott magasságba emelkednek, miközben hűek maradnak az egyesület és a régió hagyományaihoz.

(a cikk eredetije a bunteto.com oldalon jelent meg)

Mikor a rideg valóság szembejön

Amikor 2011. április 29-én a francia Nationalban, vagyis a harmadosztályban a feljutásért küzdő RC Strasbourg csapatbusza kellemes napsütésben leparkolt egy amiens-i hotel parkolójában, a játékosok és a stáb bizakodó hangulatban szedelőzködtek és készültek a másnapi mérkőzésre. A szinte már biztosan feljutó Amiens mögötti, második, szintén előrelépést jelentő pozícióra pályázott a gárda, e felé nagy lépést tehettek a másnapi mérkőzésen. Amikor azonban el akarták foglalni szobáikat, azzal voltak kénytelenek szembesülni, hogy a klub tartozásait megelégelő utazásszervező cég nem fizette ki a szállásukat, melyet végül így a vezetőedzőjük, a játékosként kétszeres bajnok és KEK-győztes Laurent Fournier volt kénytelen rendezni a saját zsebéből.

Ez a történet is jól jellemzi a strasbourgi állapotokat, a nagyobb ambíciók és az anyagi realitásérzék elvesztésének kontrasztját. Az egyesület története során először süllyedt a harmadik vonalig, amikor pedig a szezon végén egy hellyel lemaradt a feljutásról az utolsó fordulóban, a klubnak még az élvonalba visszakapaszkodás vágyába ragadt, jó ideje milliós veszteségeket termelő költségvetése már teljesen tarthatatlanná vált. Az azévi bukás után a Strasbourg-ot végül innen is visszasorolták egészen az ötödosztályig, és úgy tűnt, a színes históriával rendelkező egylet hosszú időre eltűnhet az amatőrfutball sűrű homályában.

Elzászi mese

Pedig ez a história olyannyira színes, hogy a klubot még németországi egyesületként alapították 1906-ban FC Neudorf néven, majd az első világháború után vált a város Franciaország részévé és viseli legnagyobb futballklubja azóta is a jelenlegi nevet. Bár az RC Strasbourg sosem volt a francia labdarúgás legjelentősebb zászlóshajója, de tradicionálisan erős elzászi kötődése mellett néhány országos siker adódott már a korai években is. Így egy 1937-es és ’47-es kupadöntő, majd a kupatrófea megnyerése is összejött 1951-ben és ’66-ban is. Hogy ezek mennyire elszigetelt sikerek voltak, azt talán jól mutatja, hogy a bajnokságban közben a dobogó közelébe sem igazán tudott kerülni a csapat, sőt megjárta olykor a másodosztályt is.

Ez így ment egészen a hetvenes évek végéig, a csapat aranykorszakáig, amikor egy feljutás után rögtön bronzérmet szerzett a gárda az egyik nagy lotaringiai ellenlábast, a Michel Platinivel felálló Nancy-t is megelőzve, majd a következő szezonban (1978-79) a Strasbourg mindmáig egyetlen bajnoki trófeáját is begyűjtötte.

A hagyományai alapján már ekkor is olyan erősen kötődött a régiójához a csapat, hogy a Lyon elleni, mindent eldöntő mérkőzés kezdőjében például nem kevesebb, mint nyolc játékos volt elzászi születésű.

Köztük volt a duplázó Roland Wagner, a válogatott védő Léonard Specht, a keménysége miatt a Django becenévre hallgató Jean-Jacques Marx vagy a klub örökranglistáján a második legtöbb gólt jegyző Albert Gemmrich. Persze a cserék közé is jutottak olyan nevek, mint a strasbourg-i születésű Arsene Wenger, később pedig jelentős edzői karriert futott be ebből a gárdából Raymond Domenech és Jacky Duguépéroux is.

Talán nem véletlen, hogy többen is edzősködésre adták a fejüket a csapatból, hiszen olyan korszakos alaktól tanulhatták el a szakmát, mint a csapatot a történelmi bajnoki címig gardírozó, és Marcelo Bielsa által is az egyik modelljének megnevezett Gilbert Gress (a képen). Az ekkor még csak 38 esztendős, igencsak extravagáns megjelenése miatt a „Meinau Angyala” becenevet is kiérdemlő vezetőedző maga is strasbourg-i születésű és ezer szállal kötődött a klubhoz (a Meinau negyedben található a csapat stadionja, mely ezt a nevet is viseli: Stade de la Meinau). Gress játékos-pályafutása jelentős részét is a klubnál töltötte, majd edzőként rögtön feljuttatta a csapatot az élvonalba, ahol az újoncként kivívott bronzérem után jött el számára máris a meseszerű arany.

A keretet persze ekkor sem a kor sztárjai vagy markáns játékosai alkották, hanem a csapat összjátékára és együttes mozgására fektette az edző a fő hangsúlyt, mely voltaképpen változatlan sarokköve az elzásziak stratégiájának azóta is. Később Svájcban is szerzett két történelmi bajnoki címet a Neuchatel Xamax élén, ahol aztán Détári Lajos edzője is volt, de a Strasbourg kispadján is megfordult még. Végül persze őt is utolérte a forradalmi edzők végzete és szép lassan meghaladta a futball az elképzeléseit, korosodva pedig nem igazán tudta tartani a lépést az új fordulatokkal.

Gilbert Gress, az aranycsapat edzője és játékosa, Raymond Domenech, a későbbi szövetségi kapitány (fotó: alamy.com)

Út a mélyből – régi ismerősökkel

Erős anyagi háttér híján a legendás edző és több kulcsjátékos távozása után a Strasbourg aranykorszaka sem tartott sokáig, hanem gyorsan az első és másodosztály közötti liftezésbe csapott át, mely végül az említett, ötödik vonalbeli krízisig fajult 2011-ben. A kilátástalan helyzetből való váratlanul hatékony megváltást aztán a klub színeiben játékosként is öt évet szolgáló Marc Keller hozta el. A természetesen szintén elzászi születésű vezető a sportigazgatói tisztet is ellátta már korábban öt évig, majd egy felemásan sikerült monacói kaland után több befektetőt összeverbuválva immár elnöként vette át 2012-ben a mélypontra jutó egyesület irányítását. A régióval való még szorosabb együttműködés jeleként ekkor vette fel az egylet az RC Strasbourg Alsace nevet, a vezetőedzői teendőket pedig ekkor már az új elnök öccse, Francois Keller látta el.

Vele két év alatt két osztályt lépett feljebb a klub, majd a harmadosztályon némi megtorpanás után az „aranycsapat” már említett tagja, Jacky Duguépéroux vezette tovább a gárdát. Ekkoriban, még az amatőr időkben született meg a csapat új himnusza is, mégpedig a szurkolók egy transzparensének felirata alapján, mely szerint „Vous n’etes pas onze, mais des milliers”, azaz „Nem tizenegyek vagytok, hanem ezrek”.

Az ekkor már 68 esztendős Duguépéroux azonban a nagyobb energiát igénylő másodosztályú, profi megméretést már nem vállalta, hanem visszavonult és átadta a szakmai munkát Thierry Laurey-nak. Az új vezetőedző meglehetősen egyedi, kontrákra berendezkedő stílusa már elhíresült Franciaországban az Arles-Avignonnal töltött időszaka, és még inkább a Gazélec Ajaccio történelmi Ligue 1-be juttatása során. Ezek után Elzászban sem hazudtolta meg önmagát. A végletekig direkt játékával gyorsan megnyerte ugyanis csapata a Ligue 2-t, majd az élvonalban is négy szép szezonon keresztül állt helyt és egy Ligakupa-trófeát is begyűjtött.

Tavaly nyáron, Laurey szerződése lejártakor azonban úgy érezte Marc Keller, megérett az idő a váltásra és a fiatal francia edzői generáció legmarkánsabb tagját, a Rennes-től pár hónapja távozó Julien Stéphan-t nevezte ki a kispadra, akivel talán már a várakozásoknál is gyorsabban lépett új szintre az elzászi csapat.

A Strasbourgot 2019-ben az élvonalba vezető Thierry Laurey (fotó: foot-national.com)

A strasbourgi katedrális

A válogatott másodedzőjének fia meglehetősen látványosan kezdte vezetőedzői karrierjét Rennes-ben, ahogy arról mi is megemlékeztünk, a végül keserűvé váló breton elválás után azonban aligha számíthattunk rá, hogy ilyen jól töltse első évét a Strasbourgnál.

A korábbi sikeres évek felfedezettjeihez, a Monacónak összesen 29 millióért eladott Youssouf Fofanához és a közben már visszatért Jean-Eudes Aholouhoz hasonlóan a nyáron ugyanis elvesztette a csapat a legjobb védőjét, Pascal Simakant is, akiért az RB Leipzig tett le 15 millió eurót az asztalra. Ezzel együtt nagy erősítés nem érkezhetett persze a nyáron, hanem javarészt ingyen megszerezhető és kölcsönjátékosok, hiszen a klubnak az operatív bevételekből összeálló éves költségvetése alig 40 millió euró körül mozog, így igencsak jelentősen támaszkodik az átigazolási piacon realizált bevételekre is.

Az anyagi lehetőségek mellett a tehetségek távozását nyilván az ambícióik is indokolják, hiszen a Strasbourg papíron nem sok eséllyel pályázna nemzetközi szereplést érő helyekre a francia ligában. Az idei mezőnyben például a fizetési büdzséje csak a 11. helyre predesztinálná a csapatot a bajnokságban, a becsült keretérték pedig csak a 12. helyre. Nem csoda hát, hogy amikor két éve a Ligakupa-győzelem után elindulhattak az Európa-liga selejtezőiben, a csoportkör előtt megálljt parancsolt a Frankfurt a gárdának.

Minden várakozást felülmúlnak azonban idén Julien Stéphan tanítványai, hisz sokáig a dobogós helyekért küzdöttek, és három fordulóval a bajnokság vége előtt még mindig versenyben vannak a nemzetközi szereplésért, mely szintén megdobhatná az egyesület büdzséjét és ezáltal új lehetőségeket nyitna meg.

A két sikerkovács: Julien Stéphan és Marc Keller (fotó: ligue1.fr)

Gótikus ívek

A jelenleg a Lyon által alaposan körbeudvarolt Julien Stéphan a Rennes-nél még meglehetősen domináns játékra törekedett javarészt négy védős felállással, a Strasbourghoz kerülve azonban gyorsan alkalmazkodott a csapatnak az elődje által kidolgozott rendszeréhez és voltaképpen a klub évszázados hagyományaihoz is. A keret által már évek óta gyakorolt 3-5-2-s (védekezésben 5-3-2-s) felállás megtartása ellenére azonban a csapat taktikája sokkal proaktívabb lett, mint Laurey idején. A gárda legnagyobb erénye továbbra is a masszívsága és nem a látványos támadójátékra törekszik, viszont közben az intenzív gegenpressing mégis hatékonnyá teszi.

Az eltolódást jól mutatja, hogy a még mindig 50% alatti labdabirtoklás ellenére (49,6% a tavalyi 45,2%-kal szemben) a ligában a legtöbb labdát szerzi meg a Strasbourg a támadóharmadban idén a bajnokságban, a kontrák megzavarása után húzódik csak egy viszonylag mély blokkba vissza a csapat. Mindeközben labdával a cselezési kísérletek száma egészen lecsökkent (a meccsenkénti 13 próbálkozás a legalacsonyabb mutató a ligában), és a felelőtlen lövési kísérletek helyett is a biztos helyzetek kidolgozása teszi a támadójátékot hatékonnyá (a negyedik legmagasabb xG mutató).

Már ebből is láthatjuk, hogy akárcsak a hetvenes évek aranykorszakában, az azóta is őrzött tradícióknak megfelelően most sem az egyéni villogásokon van a hangsúly, hanem a játékosok szerves rendszerben történő mozgásán és a kidolgozott passzjátékon.

Mindezt úgy, hogy a csapat egyetlen tagjáért fizettek csak többet 5 millió eurónál, hanem inkább a radar alatt lévő játékosok beszerzéséből alakítottak ki eredményes szerkezetet. Ennek legékesebb példája talán az immár 34 éves csapatkapitány Dimitri Liénard, aki még 2013-ban, a harmadosztályban csatlakozott a Strasbourghoz és azóta is rendszeresen fontos tagja a kezdőnek. Korábban a pálya közepén is szerepelt, de az utóbbi években a bal oldali szárnyvédő feladatait látja el ragyogóan, mely pozíciónak a háromvédős felállások esetében persze amúgy is hangsúlyos szerep jut.

A horizontális kompaktságot nagyban az biztosítja, hogy a szárnyvédők helyezkedése labda nélkül is akkurátusan követi a csapat szerkezetét. A Strasbourgban a szárnyvédők sokszor nem csak a félterületekre, de akár a pálya közepéig is behúzódnak, amikor a túloldalon folyik a játék, hogy esetleges labdavesztések után azonnal leszűkítsék a területet az ellenfelek előtt és leginkább csak a támadóharmadban veszik fel a szélességet. Ott aztán a gyors átfordításokkal igyekszik a csapat réseket nyitni az ellenfél védőfalán az átrendeződés közben, melyekre ilyenkor egészen nagy mennyiségben érkeznek a beadások.

A francia mezőnyben ugyanis egyik csapat sem juttat annyi sikeres beadást a tizenhatoson belülre, mint az elzásziak, amiből Liénard mellett a jobb szélen a tavaszi kölcsön után az Aston Villától újabb szezonra kibérelt Frédéric Guilbert is kiveszi a részét. Az egykori ifiválogatott hosszabb távú megtartásáról előrehaladott tárgyalásokat folytat a Starsbourg, viszont a mindkét szélen szintén rendkívül hasznos teljesítménnyel megforduló, saját nevelésű Anthony Cacit nem sikerült megtartani, ő lejáró szerződését kihasználva már aláírt nyártól a Mainzhoz.

Dimitri Liénard a harmadosztály óta szárnyal a Strasbourggal (fotó: leprogres.fr)

A katedrális csúcsai

Az eredményes kontra-letámadáshoz természetesen a csapat vertikális kompaktsága is szükséges, amiben a védővonal feltolása mellett a támadók visszalépései is kulcsszerepet játszanak. A szűk szerkezet a labdakihozataloknál is érezhető, amikor az ellenfelek letámadásának kijátszásában a három középhátvéd adogatását egy visszahúzódó középpályás is segíti, míg a két nyolcas a félterületekben némileg magasabban helyezkedve keres a vonalak között szabad területeket a nyújtottabb passzokhoz, ezzel elbizonytalanítva az ellenfelek védőinek helyezkedését, így pedig akár a szélsőknek is területet nyitva.

Ha azonban a középpályások mozgását túlságosan leköti az ellenfél, a támadók közül is visszalép egy. Nem csoda hát, hogy a bajnokságban a második legtöbb progresszív átadást Ludovic Ajorque fogadja (csak Kylian Mbappé kap nála többet), aki 28 évesen pályafutása legjobb szezonját produkálja az új strasbourgi rendszerbe tökéletesen illeszkedve. Majd’ két méteres magasságával persze a beadásoknál is rendkívül hasznosnak bizonyul, hiszen a második legtöbb megnyert fejpárbaj is az ő nevéhez fűződik, de még a már taglalt kontra-letámadásban való elszántsága is elvitathatatlan a francia mezőny második legtöbb támadóharmadbeli labdaszerzésével, így Julien Stéphan olajozottan működő taktikájának köszönhetően már most annyinál tart, mint amit az elmúlt három évadban összesen hozott össze.

A réunioni óriás még a feljutás évében érkezett Strasbourgba az akkor még másodosztályú Clermont-tól, azóta pedig rendre a csapat házi gólkirálya, az előző szezonban 16 találatával a liga góllövőlistájának is az előkelő negyedik helyén végzett. Idén viszont különösen az teszi értékessé a teljesítményét, hogy 12 gólja mellett 8 gólpasszal is hozzájárult a csapat eredményes támadójátékához, ennyi pedig soha nem fordult elő korábban a pályafutása során, ami jól mutatja, mennyire kiforrott lett a csapat összjátéka Julien Stéphan irányítása alatt.

Van is persze kivel együttműködnie a támadósorban, hiszen a strasbourgi nevelés Kévin Gameiro 13 év után visszatért Elzászba, immár egy PSG-nél szerzett bajnoki címmel és nem kevesebb, mint 4 Európa-liga-győzelemmel a tarsolyában (3-at a Sevillával, 1-et az Atlético Madriddal hódított el). Ő is főszereplő volt már a szezon során 14 találatban (10 gól, 4 gólpassz), de a progresszív passzok célpontjaként is a liga legjobbjai közé tartozik és 34 évesen annyi letámadásban vett már részt idén, amennyiben pályafutása egyetlen korábbi szezonjában sem.

Mellettük a klub rekordigazolása, a 10 millió euró ellenében a nyáron megvásárolt szenegáli válogatott és immár Afrika-kupa-győztes Habib Diallo is jegyzett már 11 találatot, így a csapatszellem prioritásának újabb bizonyítékaként a Strasbourg az egyetlen csapat a ligában, ahol három játékos is elérte a 10 gólos határt. Diallo megszerzése hatalmas vihart kavart a nyáron, hiszen a nagy lotaringiai ellenlábastól, az FC Metz-től érkezett, sőt, a gránátvörösök dakari akadémiáján, a Génération Footon is nevelkedett, majd ahogy az már „lenni szokott”, volt csapata elleni első meccsén rögtön duplázott is.

Ajorque ünnepli Habib Diallo volt csapata ellen szerzett gólját (fotó: lalsace.fr)

A szerkezet tartópillérjei

A már említett labdakihozatali struktúra működéséhez természetesen a középhátvédek labdabiztos játéka is elengedhetetlen. A legtöbb progresszív passzt és megindulást a hátsó sorokból a Marseille kispadjáról kölcsönvett, de a 1,5 millió eurós kivásárlási opcióval három további évre már le is szerződtetett ifjú Lucas Perrin biztosítja.

Ugyanakkor nem sokkal marad el mögötte ezen a téren a ghánai válogatottal a világbajnokságra is készülő Alexander Djiku, akit strasbourgi szinten jelentősnek számító 4,5 millió euróért vásároltak 2019 nyarán az éppen kieső Caentól (a normandiaiaknál együtt játszott a már említett Guilbert-rel is egy ideig), és bár teljesítményét néha látványos hibák árnyalják, pályafutása során még soha meg sem közelítette a most Julien Stéphan rendszerében végrehajtott progresszív passzainak mennyiségét. Mindeközben a fejpárbajainak is egészen nagy hányadát, 71,6%-át megnyeri nem éppen égimeszelő, 182 cm-es magassága ellenére, amire szüksége is van a csapatnak, hiszen a magas letámadás miatt a hátsó hármast gyakran egy az egyben marad az ellenfelek támadóival a felívelt labdákra.

A rendkívül masszív hátsó trió harmadik és talán még az eddigieknél is meglepőbb tagja Gerzino Nyamsi, akit Julien Stéphan a Rennes-ből hozott maga után alig 1,5 millió ellenében. A bretonoknál már az U19-ben is a játékosa volt a kameruni származású védő, azonban a felnőtt csapathoz kerülve ő se nagyon számolt vele, mígnem Strasbourg-ban rendszere egyik legfontosabb fogaskereke lett, és 25 évesen a szezon egyik nagy felfedezettje is Franciaországban. A védősor közepén Nyamsinak van a legkevesebb lehetősége a hibázásra, így a 2 méteres magasságot közelítő testalkatával nem csak a csapat második legtöbb megnyert fejpárbaja dicséri, hanem egészen eredményes szerelési mutatója is, hiszen a 30 feletti kísérletre vállalkozó játékosok közül az ő hatékonysága a legjobb a ligában (67,7%).

Ez a trió csak október legvégén, a 12. fordulóban állt össze először, azóta viszont csak Djiku Afrika-kupa kitérője bontotta meg, és összeszokottságuk nagyban hozzájárul, hogy a korábban meg sem közelített 12 kapott gól nélküli meccsnél tart már az idén Achilles-ín szakadása után már visszatérő belga válogatott kapus, Matz Sels.

Djiku, Nyamsi és Perrin, a strasbourg-i védelem pillérjei (fotó: dna.fr)

A katedrális szíve

A legnagyobb mezőnymunkát természetesen a középpályások végzik, a Levante kispadjáról alig 1 millió euróért szerződtetett bosnyák válogatott Sanjin Prcic kicsit visszavonva általában, míg két box-to-box ifjonc valósággal felszántja a pályát. A 2018-ban alig 21 évesen az akkor másodosztályú Bresttől elcsábított Ibrahima Sissoko rengeteget segít be például a védekezésbe is, míg a hasonló módon egy évvel később szintén 21 évesen, az akkor szintén másodosztályú Lens-tól egyaránt 2 millió euróért szerződtetett Jean-Ricner Bellegarde talán a keret legtechnikásabb tagja és sok hasznos szabálytalanságot harcol ki.

A jelentősebb, ám nem túl látványos nantes-i Ligue 1-tapasztalatokkal rendelkező Adrien Thomasson azonban a csapat motorja, még úgy is, hogy tavasszal két hónap kihagyásra kényszerült egy sérülés miatt. Ennek ellenére már 7 gólnál tart a szezonban (és 4 gólpassznál), aminél többet csak egyszer ért el pályafutása során.

Ami viszont leginkább kiemeli a teljesítményét, hogy meccsenkénti nyomásgyakorlásainak a száma a legmagasabb nem csak Franciaországban, hanem az öt topliga teljes mezőnyét tekintve is, ráadásul ezek harmada az ellenfelek kapui előtti területre koncentrált.

Egyébként a csapat viszonylag alacsony labdabirtoklása ellenére a passzai száma is magasabb, mint korábban pályafutása alatt bármikor, főként a támadóharmadba juttatott sikeres átadásainak a mennyisége ugrott meg Julien Stéphan keze alatt, de jól megválogatott cseleinek hatékonysága sem volt még soha ilyen jó, mint idén (68%).

Az örökmozgó Adrien Thomasson (fotó: lalsace.fr)

Az új alapokon épülő Strasbourg ars poeticáját a csapat másodedzője, Mathieu Le Scornet fogalmazta meg egy interjúban:

„Amint tisztában vagyunk vele, hogy francia bajnokok nem lehetünk, azonnal más dolgokért küzdünk. A mi csatánk az, hogy az embereket kicsaljuk a stadionba, és hogy elérjük, hogy legyen kedvük visszatérni.”

Ehhez pedig úgy látszik, Strasbourg-ban nincs szükség kirívó költekezésre és csillogó sztárokra, hanem jelenleg egy masszív és összetartó alakulat is képes elrabolni a közönség szívét. Hiszen a gárda otthonául már 100 éve szolgáló Stade de la Meinau kihasználtsága a legmagasabb idén a francia élvonalban. Így nem csoda, hogy az Eb-programból kimaradó, 26 ezer fő befogadására alkalmas lelátókat 2025-re már 32 ezresre bővítik, ezáltal pedig egy új köntösbe öltöztetett katedrális szolgálhat a szurkolók által hőn áhított új és mégis oly’ tradicionális elzászi mesék hátteréül.