Szemezgetések a világ labdarúgásából

Statgalamb

A hatékony labdarúgó délibábja

Topliga szezonstat-értékelő III.

2017. június 14. - Legris

Szezonértékelő sorozatunk harmadik és egyben befejező részében az öt élbajnokság játékosainak egyéni statisztikáit vesszük számba, mégpedig a korábbi hasonló posztjainkhoz (2015 november, 2016 április, 2016 november) hasonlóan a mennyiségi mutatók helyett ezúttal is inkább a különböző játékelemek hatékonyságára koncentrálunk elsősorban. Ennek nem csak az az oka, hogy a mennyiségi mutatók mára bárki számára könnyen elérhetőek több labdarúgó-statisztikával foglalkozó oldalon, hanem az is, hogy az egyes játékosok kvantitatív eredményei még nagyobb mértékben függnek csapatuk játékától, mint a hatékonysági mutatók. Hiszen például egy rendre mélyen védekező gárda védői nyilván az átlagnál több felszabadítást fognak bemutatni, a sok támadásban a szélsők egyéni képességeire építő vezetőedző játékosai pedig jóval több cselt, melyből nyilván a sikeres cselek száma is magasabb lesz és még hosszan folytathatnánk a sort. Nyilván az itt tárgyalt hatékonysági kategóriák sem választhatóak el teljesen a játékostársak teljesítményétől vagy a csapat stratégiájától, de voltaképpen ugyanúgy igaz ez olyan szélesebben elfogadott és használt statisztikákra is, mint a góllövőlista.

Megjegyezhetjük továbbá azt is, hogy a posztban terítékre kerülő mutatók csak egyetlen szegmensét jelentik a labdarúgók játékának, az egyéni összteljesítmény értékeléséhez nyilván a statisztikák minél szélesebb körű, együttes vizsgálata visz a legközelebb, mostani kitérőnk azonban egyfajta játéknak nem kevésbé alkalmas, mint mondjuk a már emlegetett, szinte kizárólag csak a csatárokat egy még lecsupaszítottabb módszerrel favorizáló góllövőlista.

 

 

A Portás

 

A labdarúgópályán talán a kapusok teljesítménye függ a leginkább csapatuk játékától, gyakran kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe és a különböző távolságból, szögből, különböző erővel és pontossággal leadott lövések nagyon is különböző feladat elé állítják őket. A lövések minőségét részben osztályozó xG-statisztikák azonban még nem terjedtek el annyira, hogy egy-egy ligánál szélesebb használatban is egységes statisztikákhoz jussunk, így vizsgálatunkban a védés/lövés mutatókra kell hagyatkoznunk. Megfigyeléseinket ugyanakkor valamelyest árnyékolhatjuk, hogy ha a legegyszerűbb lövési mutatók helyett a squawka.com idevágó adatait használjuk, melyek legalább a könnyebben fogott labdákat kiszűrik a hárított lövések közül.

Ezek alapján a szezon legjobb mutatóját a Barcelona német hálóőre, Marc-André ter Stegen produkálta bajnokikon, hiszen a kapujára tartó 135 veszélyesebb lövés közül 102-t hárított, így 75,6%-os teljesítménnyel zárt. Ez valamelyest elmarad a 2015/16-os szezonban a leghatékonyabb kapusnak bizonyuló Gianluigi Buffon mutatójától, aki idén azonban 78,8%-ról 71,8-ra esett vissza a Serie A-ban, ezzel nemhogy az összesített dobogóra nem fért fel, de Olaszországban már meg is előzte az utódjának kikiáltott Gianluigi Donnarumma, a Milan mindössze 18 esztendős portása. Az öt élbajnokság harmadik legjobb kapusteljesítményét is egy ifjonc produkálta, a Nice-szel a Ligue 1-ben bronzot szerző Yoan Cardinale, akit 74,6%-os hatékonysága ellenére egyes kommentátorok többször a csapat gyenge pontjának aposztrofáltak.

Franciaországban egyébként a legnagyobb visszaesés a gyengélkedő Lille nigériai kapusának, Vincent Enyeamának a nevéhez fűződik, aki tavaly az összesített listán is második lett 78,4%-kal, míg idén 66,4%-át tudta csak hárítani a kapujára érkező veszélyesebb lövéseknek. Spanyolországban a Real Madrid hálóját őrző Keylor Navas az, aki az elmúlt években egyaránt felkerült a táblánkra, de idén Jan Oblak is csak azért maradt ki a legjobbak közül, mert nem érte el a minimum határunkat (75) a kapujára érkező lövések száma, akárcsak a Paris Saint-Germainben Trapp vagy a Bayernben Neuer esetében, de a képzeletbeli piros vonaltól a Villarrealban nem sokkal elmaradó Sergio Asenjo is amúgy 58/73-as (79,5%) hatékonyságával az öt liga legjobbja lenne.

A tavalyi évhez hasonlóan az angol és a német ligák kapusai idén is alacsonyabb védési mutatókat hoztak, a Premier League-ben Hugo Lloris 72,7%-a egy hajszállal jobbnak bizonyult a már az előző szezonban is a liga második helyére beérkező Petr Cechnél, míg a Bundesligában a tavalyi második Oliver Baumann ezúttal fellépett az első helyre a csapatként is jó szezont produkáló Hoffenheimben.

Hogy a kapusok esetében a puszta mennyiségi adatok számba vétele mennyire nem elegendő, azt talán jól mutatja az is, hogy az öt élbajnokság legtöbb védését bemutató Guillermo Ochoa mindössze 65,0%-on zárt, miközben csapata, a Granada ki is esett a spanyol élvonalból, akárcsak a második legtöbb védéssel büszkélkedő Lukasz Skorupski (68,4%) együttese, az Empoli Olaszországban.

 

 

A Torony 

 

A fejpárbajok esetében az egyes játékosok mennyiségi mutatói nem csak a saját csapatuk játékától függnek nagyban, hanem védők esetében az ellenfélétől is. A hatékonysági rangsor élén nem csak azért állnak általában középhátvédek, mert nekik „munkaköri leírásuk” szerint is elsődleges feladataik közé tartozik a kapu elé emelt magas labdák hatástalanítása, hanem azért is, mert a felívelt indításoknál gyakran szemből, kedvezőbb helyzetből érkezhetnek a légi csatákba, mint a támadók. Utóbbiak esetében viszont már a részleges hatékonyság is nagy érték lehet, hiszen egy-egy a támadóharmadban megnyert fejpárbaj könnyen közvetlen gólveszélyt is teremthet.

Ennek fényében különösen érdekes lehet, hogy a megnyert fejpárbajok számának tekintetében amúgy két támadó végezne nem csak az idei, de az elmúlt öt év összesített listájának élén is, mégpedig Christian Benteke (322/537, 60,0%) a Crystal Palace-ből és Steve Mounié (239/449, 53,2%) a Montpellier-ből, az ő hatékonyságuk azonban messze elmarad a legmegbízhatóbb fejpárbajozókétól. Ugyanakkor idén akárcsak tavaly, ezúttal is egy Roma-védő, mégpedig Federico Fazio volt a leghatékonyabb a légiveszélyek elhárításában, aki érkeztével át is vette a farkasoknál ezt a szerepkört az összesen tavalyi statisztikájánál majd’ hatvannal kevesebb fejpárbajban résztvevő Manolasztól. Támadó csapattársuk, Edin Dzeko ugyanakkor felfért idén olasz táblánkra, viszont a leghatékonyabb csatár ezen a területen nem ő, hanem a hatékonyságban nagyot fejlődő Peter Crouch volt, aki egyébként korábban termete ellenére sem közelítette meg soha a mostani 71,0%-át, ezzel pedig meg is előzött mindenkit a Premier League-ben, miközben Steve Cook zsinórban másodszor is befért a legjobb angliaiak közé.

A francia és a spanyol ligák légterét uraló védők az összesített dobogóra is felállhattak. A Toulouse majd két méteres ifjú középhátvédje, a Southampton által Virgil Van Dijk utódjának kinézett Christopher Jullien mögött a Ligue 1-ben a Caen bennmaradásában oroszlánszerepet játszó Aleaddine Yahia és Damien Da Silva végeztek. Spanyolországban is egy francia volt a leghatékonyabb fejpárbajozó, mégpedig az alig 26 évesen már a nyolcadik klubját koptató Florian Lejeune az Eibarból, akiért a hírek szerint 9 millió körüli összeget már ajánlott is a Newcastle. Mindeközben a spanyol Liga listájának harmadik helyén tavaly még a Levante, idén pedig az Alaves (kölcsön-)játékosaként végzett a brazil Deyverson.

A német Bundesligában ugyan továbbra is a legmagasabb a meccsenkénti fejpárbajok száma, ezúttal már senki sem tudott hatékonyságban kiemelkedni a többiek közül. Ennek egyik oka, hogy a tavalyi ligaelső, Joel Matip elhagyta a bajnokságot, a második Hummels ezúttal a fejprárbajok számában elmaradt a minimumnak választott 150-es határtól (93/136, 68,4%), Salif Sané pedig idén a másodosztályban járult hozzá a Hannover visszajutásához az élvonalba (egyébként 163/219-es mutatóval, azaz 74,4%-os hatékonysággal). Így aztán a dán Jannik Vestergaard 67,9%-a már elég volt a leghatékonyabbnak járó címhez az idén inkább közepesen teljesítő Borussia Mönchengladbachból.

 

  

A Szikla

 

Mivel kockázatosabb labdaszerzéseket elsősorban a kaputól távolabbi, hiba esetén kevésbé veszélyes szabadrúgást okozó területeken kísérelnek meg a játékosok, így a közbelépések száma inkább a védekező középpályások illetve a szélső hátvédek esetében magasabb, mint a középhátvédeknél. Ahogy azonban korábbi posztunkban láttuk, a tényleges labdaszerzések száma egyre kisebb, a területvédekezés elsődleges feladatává az ellenfél hibára késztetése vált, így a hatékonyság vizsgálata is valamivel összetettebb kérdés. Egyrészt a sikeres szerelések és a megelőző labdaszerzések együttesen adják a labdaszerzések halmazát, másrészt egy-egy veszélyes akció korai megállítása egy szabálytalansággal akár jó döntésnek is bizonyulhat, nem véletlen, hogy a statisztikai adatok kezelésével foglalkozó oldalak a faultokat nem is számítják a sikertelen szerelési kísérletek közé, hanem külön kezelik őket. Ha azonban a hatékonyság kérdésére koncentrálunk, mindenképpen a tényleges labdaszerzéseknek a közbelépések számából adódó arányát kell megvizsgálnunk.

A tavaly a leghatékonyabbnak bizonyuló Filipe Luis idén a nem sokkal kevésbé figyelemreméltó harmadik helyre csúszott vissza az öt élbajnokságban, az első helyet viszont egy másik La Liga-játékos, a nápolyi mellőzöttség után az Espanyolba visszatérve ismét magára találó David López vette át. A második is spanyol labdarúgó lett, mégpedig az a Thiago Alcántara, aki a Bayern Münchenben 257 közbelépéséből nem csak 201-szer el is vette a labdát az ellenfelektől (78,2%), hanem a legtöbb megelőző labdaszerzést mutatta be (125-öt) és egészen magas arányban, 93,4%-ban állította meg legalább egy szabadrúgás erejéig az akciókat, ez pedig a legmagasabb ilyen mutató az egész mezőnyben.

Egyébként a labdaszerzések és közbelépések talán az a terület, ahol a leginkább érdekesek lehetnek a mennyiségi statisztikák is, hiszen a hatékonyságtól függetlenül sem mindegy, hányszor szerezte vissza egy játékos a labdát a csapatának. A tavaly a kvantitatív tekintetben első, hatékonyságban második N’Golo Kanté idén a Chelsea-be is kitett magáért, de egy támadóbb csapatba kerülve kevesebb közbelépést volt alkalma kezdeményezni, mint a Leicesterben és azok hatékonysága sem volt kiemelkedő (210/309, 68,0%). A tavaly az Aston Villában a második legtöbb labdaszerzést bemutató Idrissa Gueye azonban idén az Everton játékosaként is harmadik lett e tekintetben (217/318, 73,1%). Mindemellett nem csak a leghatékonyabb, de a legtöbb közbelépést is spanyol játékosok produkálták, mégpedig a Real Sociedadban Asier Illarramendi (222/325, 68,3%) és a Malagában Ignacio Camacho (220/365, 60,3%).

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy Filipe Luis mellett egyedül az angol bajnok Chelsea-ből César Azpilicueta volt az, aki az előző évhez hasonlóan idén is felkerült a hatékonysági táblánk legjobbjai közé, akkor talán kijelenthetjük, hogy Spanyolországban nevelik leginkább a játékosokat a direktebb labdaszerző letámadásra. Érdemes ugyanakkor megemlítenünk a Lazio Biglia-Parolo szűrő-duójának jó teljesítményét a Serie A-ban és ki kell emelnünk Damien Da Silvát is, aki középhátvéd létére nem csak a fejpárbajozók, hanem a labdaszerzők között is a leghatékonyabbak közé tartozott a Ligue 1-ben.

 

 

A Dealer

 

A passzok összesített hatékonysága nem túl hasznos statisztika egyes játékosokra lebontva, hiszen túl nagy mértékben függ az átadások típusától. A legnagyobb mennyiségű passzt gyakran a hátsó sorokban szereplő játékosok mutatják be, akiknek sokszor az a feladata, hogy kisebb kockáztatással járassák a labdát és mozgassák meg az ellenfél területvédekezését, így a legpontosabb passzstatisztikákat náluk találnánk (idén: Dante, Thiago Silva, Marquinhos, Umtiti, stb.). Sokkal beszédesebb lenne, az ún. packing adatok vizsgálata, mely figyelembe veszi, hogy az egyes átadásokkal hány ellenfelet játszott át egy játékos, azonban egyelőre sajnos ez is kevésbé elterjedt statisztika, mely nem áll rendelkezésünkre egységes feldolgozottsággal az öt élbajnokságról. Érdemes ugyanakkor kitérnünk kifejezetten a hosszú (25 yardnál hosszabb) átadásokra, hiszen ezek lényegében képesek megzavarni az ellenfelek védelmét, hatékony használatuk pedig különleges képességeket igényel a játékosoktól.

Nem véletlen tehát, hogy az esetleges packing ranglistákat is gyakran vezető Toni Kroos a leghatékonyabb az ilyen hosszú átadásokban is, aki ráadásul a második lenne a mennyiségi rangsorban is 278 kísérletéből adott 235 pontos labdájával, miközben kvantitatív szempontból is csak a különleges harcmodort alkalmazó Eibarból előzné meg a precizitásban viszont jócskán elmaradó Dani García (242/358, 67,6%). A hatékonysági listánk második helyén a már a szerelési mutatókban is remekül teljesítő Thiago Alcántara bukkan fel, míg a spanyol vonalat ezúttal is tovább víve a harmadik a jelenleg több európai élklub (Chelsea, Juventus) által körbeudvarolt Steven N’Zonzi a Sevillából.

Kérőkben nincs hiány (Tottenham, Arsenal) a Nice elefántcsontparti középpályásának, Jean Michael Serinek a háza táján sem, aki 75,4%-os pontosságával alig maradt le a dobogóról, de egyébként az összes passzok (rövid és hosszú egyaránt) mennyiségében is a második az élbajnokságok mezőnyében, mégpedig amögött a Marek Hamsik mögött, aki viszont a Serie A-ban volt a leghatékonyabb a hosszú átadásaival is. Olaszországban egyébként a Lazio élt a leginkább és leghatékonyabban a tért ölelő átadások fegyverével, nem véletlen, hogy a labdaszerzéseknél már méltatott, fél lábbal már a Milanban lévő Lucas Biglia mellett Wesley Hoedt is szerepel a legjobbak tábláján, de érdekes a fejpárbajoknál is előkelő helyen álló Ivan Radovanovic felbukkanása is, mint ahogy Spanyolországban hasonlóan két ranglistán, a labdaszerzésekén és a hosszú passzokén is negyedik a Real Madridtól az Alavesnek kikölcsönzött Marcos Llorente.

A Bundesligában Thiago Alcántarát rögtön visszavonuló csapattársa, Xabi Alonso követi a rangsorban, míg Angliában a Bournemouth ír középpályása, a már aktív játékospályafutása alatt futballakadémiát működtető Harry Arter olyan sztárokat előz meg hatékonyságban, mint a Chelsea-vel bajnoki címet nyerő Nemanja Matic, az Arsenal ellentmondásos megítélésű svájci válogatottja, Granit Xhaka vagy a Manchester United transzfere által a világ legdrágább játékosává avanzsáló Paul Pogba.

 

 

A Táncos

 

A cselezési kísérletek számáról is megállapítottuk legutóbb, hogy a kockázatoptimalizálás jegyében jó ideje ereszkedő tendenciát mutat az öt élbajnokságban, viszont a védelmek részleges megbontásának egyik fontos eszköze. Ugyanakkor a sikertelen cselkísérlet némileg feleslegesnek látszó labdavesztésnek is tűnhet, hiszen a felívelt labdáknál kialakuló fejpárbajokkal ellentétben ez egyéni próbálkozásnak érzékelődik és kevésbé explicit módon az egyébként a támadó alakzatra épp átálló csapat taktikájának részeként. Ezzel együtt természetesen egyes csapatok, vezetőedzők kifejezetten stratégiai jelleggel építenek bizonyos játékosaik cselezőképességére, még ha ez többször jár is elveszett labdákkal.

Ebből adódóan a mennyiségi lista élén két olyan játékos szerepel, akik egyébként a hatékonyság tekintetében némileg visszafogottabbak, mégpedig Neymar (168/271, 62,0%) és Wilfried Zaha (145/255, 56,9%), viszont ha folytatjuk a kvantitatív rangsort, akkor épp az a három játékos következik, akik a leghatékonyabban hajtották végre az egy-egyezéseiket. Még különlegesebbé teszi a Chelsea bajnoki címében fontos szerepet játszó Eden Hazard és a Middlesbrough-val kipottyanó, de feltehetően nyáron továbbálló Adama Traoré teljesítményét, hogy olyan magas arányszámokat produkáltak, melyek bőven, 5%-kal felülmúlják nem csak az idei, de a tavalyi mezőny idevágó eredményeit is.

Az előző szezonban még a Ligue 1-ből az élbajnokságok leghatékonyabb cselezőjének bizonyuló Ousmane Dembélé a Bundesligába kerülve 70,4%-ról idén 56,0%-ra zuhant vissza, így még a német bajnokságban sem tartozik a legkiemelkedőbbek közé, hiszen a Leipzig duója, a középpályán Naby Keita és a szélen Emil Forsberg is sikeresebbnek bizonyult ebben a kategóriában. Dembélé helyét a Ligue 1 cselgépeinek listáján egy másik fiatal játékos, Allan Saint-Maximin vette át, aki a Monacóból kölcsönben töltötte a szezont a végül kieső Bastiánál Korzikán, de jövőre aligha a francia másodosztályban kell majd keresnünk a nevét.

Spanyolországban egyébként akárcsak tavaly, idén is ott van a legjobbak között a már említett Neymar mellett Lionel Messi és a labdaszerzőként is jeleskedő Filipe Luis, a liga legjobbja azonban ezúttal Iker Muniain lett az Athletic Bilbaóból, miközben a legalacsonyabb értékeket felmutató Serie A-ban is egy spanyol, Suso volt a leghatékonyabb egy-egyező a Milanban.

 

 

A Tüzér

 

A támadók játékának legegyszerűbb fokmérője a góllövés, figyelmen kívül hagyva persze az egyéb feladatokat, a védekezésbe való besegítéstől az előkészítésen át például az üres területekbe mozgással a védők figyelmének megosztásáig. A csatárok által elért gólok száma persze szintén nagyban függ a csapat támadójátékának intenzitásától és a társak által nyújtott támogatástól, így viszonylag gyakran alkalmazott statisztika a helyzetkihasználást mérő conversion rate is, bár a lövési lehetőségek minőségével a már említett xG mutatóknak a gólokkal való összevetése is számol, ahogy azt például a Stratabet listája is megteszi. Mivel azonban az xG értékek kikalkulálására több módszer is használatban van, mostani vesézgetésünkben a lövések és az elért gólok hányadánál maradunk, újításként viszont a merőben eltérő játékszituációnak számító büntetőket ezúttal kihagyjuk a mintánkból.

A tizenegyesek mellőzésével az amúgy a leghatékonyabbnak (33,3%) számító Alexandre Lacazette már csak a harmadik helyre csúszik vissza, és az „akcióban” leadott lövések közül így aztán az RB Leipzig támadója, Timo Werner használta ki a legnagyobb arányban a lehetőségeit, míg a Bundesliga gólkirálya, Pierre-Emerick Aubameyang rendelkezett a szezonban a második legjobb conversion rate-tel és a Bundesligából egyébként még Anthony Modeste is 20% felett végzett.

A Barcelonában Luis Suárez a 24,2%-os helyzetkihasználása és 29 akciógólja mellett 13 gólpasszt is kiosztott, így a kanadai táblázaton egyébként csak Lionel Messi előzi meg, aki a legtöbb gól (37-ből 31 akció) mellett 9 asszisztot jegyzett, de a legtöbb kapura lövés (179) mellett is megtartott 18,0%-os helyzetkihasználásával szintén bekerült a spanyol liga legjobbjai közé. Mindeközben az összességében parádés szezont futó Cristiano Ronaldo a bajnokságban nem csak kevesebb góllal (25-ből 19 akció), de jóval alacsonyabb hatékonysággal (12,3%) is zárt és egyébként a BL-ben sem volt ez a mutatója sokkal magasabb (14,5%).

A már említett Stratabet listán a legmagasabb xG számot összehozó Edinson Cavani azt is elmondhatja magáról, hogy kifejezetten jónak mondható conversion rate-je (20,6%) mellett a tizenhatoson kívüli lövései közül is a legnagyobb arányban (22,2%) találta el a kaput, de közben ő volt az is, aki a kidolgozott akciók végén a legtöbbször lőhetett kapura az ötösön belülről (29-szer). Az angol Premier League-ben a góllövőlista első két helyezettje, az egyaránt pályafutása legeredményesebb szezonját produkáló Harry Kane és Romelu Lukaku emelkedett ki a helyzetkihasználásban, de a cselei mellett a lehetőségek értékesítésében is jól teljesített Eden Hazard is.

A legalacsonyabb mutatókat hozó Serie A-ban Mauro Icardi már azzal az élen végzett, hogy átlagban minden ötödik lövéséből ért el gólt, igaz, ő 109 lövési kísérletéből csupán 8-szor próbálkozott a tizenhatoson kívülről, miközben például a hatékonyságban közvetlen mögötte befutó Andrea Belotti 33-szor, és így sem volt sokkal alacsonyabb a hatékonysága.

comments powered by Disqus