A Szuperliga-puccskísérletnek és elbukásának még fontos utóhatásai lehetnek a jövőben, az viszont egyelőre biztosnak látszik, hogy 2024-től új formátumban rendezik meg a Bajnokok Ligájának küzdelmeit. A lebonyolítási forma egyrészt teljesen újdonság az európai labdarúgásban, másrészt számos, még tisztázatlan kérdést vet fel a reform, így ezeknek igyekszünk utánajárni a következőekben.

A svájci rendszer

A reform célja elsősorban természetesen a bevételek növelése, amit a mérkőzések számának jelentős emelésével igyekeznek elérni. Az más kérdés, hogy ez hogyan illeszthető majd a versenynaptárba, de a bejelentés szerint az UEFA tárgyalásba kezdett a nemzeti szövetségekkel a ligakupák megszüntetéséről és az élvonalak 18 csapatban való maximalizásáról. 

Az új BL-rendszerben mindenesetre a résztvevő klubok száma 32-ről 36-ra nő, de csak egyetlen új csapat érkezik a selejtezőkből, vagyis immár 29 induló (a mezőny 81%-a) alanyi jogon kerül a főtáblára. A legnagyobb változás azonban az, hogy a csapatokat nem osztják csoportokba, hanem mindenki játszik tíz mérkőzést, és mindössze ez alapján állítják fel a végső tabellát a 36 csapat között, amely dönt majd az egyenes kieséses szakaszba jutásukról. A sakkból származó lebonyolítási formát svájci rendszernek nevezik, több sportágban is használják rendszeresen, a nagyobb csapatsportokban azonban csak igen korlátozottan jelenik meg.  

Valamelyest hasonló rendszer működik az Egyesült Államokban az NFL-ben, de egyrészt ott sincs ilyen nagy különbség az egy ligában versengő csapatok és a lejátszandó mérkőzések száma között (a 32 csapat ott most épp 17 mérkőzést játszik az alapszakaszban), másrészt pedig ott a legfontosabb kérdések olyan csoportokon belül dőlnek el, melyek tagjai mindenképp játszanak egymással, vagyis kisebb a jelentősége a sorsolásnak. Másik precedensszerű előzmény a CONCACAF Nemzetek Ligájának selejtezősorozata volt, ahol 34 csapatot alig négy forduló alapján állítottak rangsorba és osztottak aztán a különböző osztályokba, de ott azért a kisebb tét miatt messze nem volt ekkora súlya a kísérletnek.

A leendő BL-ben sem teljesen véletlenszerűen sorsolják ki persze a csapatok ellenfeleit, hanem a jelenlegi terv szerint a klubkoefficiensek alapján négy különböző erősségű kalapot hoznak létre, vagyis kilenc csapat jutna egy-egy kalapba. Már ebből is látszik, hogy igencsak különböző erősségű indulók kerülhetnek egy kalap alá és igen nagy jelentősége lehet a sorsolásnak.

Különösen akkor, ha valamelyik erős bajnokságból olyan csapat robban be a BL-be, mely a megelőző években nem nagyon szerepelt az európai porondon, vagyis nem rendelkezik magas koefficienssel. A jelenlegi állás szerint például az AC Milan, a Leicester City vagy az Eintracht Frankfurt a negyedik kalapban, a leggyengébbek között kapna helyet és nyilván nagy jelentősége lenne, hogy ebből a kínálatból őket vagy egy selejtezőből érkező ellenfelet sorsolnak valakinek.

Az alapszakasz visszás lebonyolításánák élét persze csorbítja, hogy a 36 csapatos BL-ből a mezőny kétharmadának megadatik a lehetőség, hogy folytassa a küzdelmeket az egyenes kieséses szakaszban (az első nyolc a egyenesen a nyolcaddöntőbe jut, a kilencediktől a 24. helyezettekig pedig nyolc párharcban feleződnek meg). Így viszont félő, hogy nagy számban adódhatnak különösebb tét nélküli mérkőzések az alapszakasz utolsó fordulóiban. Az Európa-liga és a jövőre még a hagyományos, csoportkörös formában beinduló Konferencia Liga küzdelmei is hasonló rendszerre állnak majd át 2024-től, előbbiben azonban csak nyolc, utóbbian pedig hat fordulót játszanak majd a csapatok.

A reform lényegi kérdései azonban nem is a lebonyolításában rejlenek, hanem a még nem teljesen ismert részletekben bújnak meg.

Koefficiensek

Azt még nem tudni, az új lebonyolítással változik-e a koefficiensek kalkulálásának módja, annak ugyanis több aggályos része is van. Egyrészt igen

jelentős bónuszpont jár a BL-főtáblára jutásért, ami az automatikus helyek osztogatásával voltaképp ajándékpontszámmá vált az utóbbi években a legtehetősebb ligák csapatainak.

Mint említettük, az új formátumban nem csökken az automatikus helyek száma, sőt a négy további hely közül csak egy érkezik a selejtezőkből a bajnoki ágról, tehát hárommal több csapat, immár 29 kapná meg ezt az öt bónuszpontot (amúgy 2,5 főtáblás győzelemért jár ennyi), ha nem változik meg addig a rendszer.

A 36-osra növelt főtáblán ugyanis egy további helyet kap a tagországok ranglistájának ötödik helyezettje, vagyis régóta stabil helyzet szerint Franciaország bronzérmese. Mivel azonban amikor a BL-győztes hazájában is BL-t érő helyen végez (vagyis szinte mindig), a címvédőnek járó hely is nekik adódik át, így a francia ligából amúgy is három csapat került eddig is a főtáblára, tehát ez nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy a Paris Saint-Germaint leszámítva egyébként az utóbbi két évben siralmas nemzetközi szereplést produkáló Ligue 1-ből is négy csapat is automatikusan a főtáblán találná magát és zsebelné be ezzel a bónuszpontokat teljesítmény nélkül. Jegyezzük itt meg, hogy a francia bajnokság ötödik helyének stabilitását a párizsiak sikerei mellett már most is nagyban az ilyen bónuszpontoknak köszönheti.

A 36-os mezőny további két új tagját a klubkoefficiens-ranglistán legmagasabban jegyzett olyan csapatok kapnák, melyek saját bajnokságukból nem kvalifikálták magukat a BL-be, de egy alacsonyabb kupasorozatba igen. Pillanatnyilag ezek például a Liverpool FC és a Borussia Dortmund lennének, amelyek persze így a teljesítményük visszaesése ellenére is megkapnák a BL-főtábláért a bónuszpontokat. A hírek szerint a Szuperliga-projekt bukása után az elitet korábban hivatalosan is magába tömörítő G14-ek keze alól kikerülő, így talán végre eredeti küldetésére koncentráló Európai Klubszövetség (ECA) ezt éppen igyekszik megváltoztatni.

További probléma a bajnokságok koefficienseinek kiszámításánál, hogy a tagországokból induló csapatok számát figyelembe veszik ugyan, a lejátszott mérkőzések számát nem. Márpedig az új kiírásban minden BL-főtáblás csapatnak, vagyis a selejtező nélkül, alanyi jogon odakerülőknek is tíz mérkőzés áll majd rendelkezésükre, hogy gyarapítsák pontjaikat, miközben a bajnoki ág selejtezőiben induló 40 csapat közül ez csak ötnek adatik meg. Igaz az is, hogy közben az Európa-liga és a Konferencia Liga alacsonyabb színvonala igazolhatja, hogy ott kevesebb találkozón lesz majd csak alkalma a résztvevőknek a koefficiensek gyüjtögetésére.

Itt jegyezhetjük meg azt is, hogy mindenféle ranglista összeállításához képest teljesen rendhagyó módon az UEFA klubkoefficiensei nem súlyozzák időben az eredményeket, tehát egy öt évvel ezelőtti győzelem ugyanannyit ér, mint az előző szezonban elért siker, ami értelemszerűen az erőviszonyok konzerválásához járul hozzá. Mindeközben a válogatottak ranglistáján hogy-hogy nem maga az UEFA is alkalmazza az időbeli szorzókat, és a frissebb eredményeknek nagyobb a súlya a ranglistáján, mint a régebbieknek.

Pénzelosztás

Az talán köztudott, hogy minden várakozással ellentétben a bevételek szétosztása már rég nem teljesítményalapú az európai Bajnokok Ligájában, hiszen az ún. market pool már régóta biztosítja, hogy a leggazdagabb országok klubjai kapják a legnagyobb szeletet a tortából, ami nyilván nagyban hozzájárul az egyenlőtlenségek fokozódásához. Ehhez jött az elit által fű alatt, Michel Platini megbukása után, de még az új elnök megválasztása előtt váratlanul bejelentett „reformja”, mely európai szinten merőben szokatlan módon a megelőző tíz év eredményeit is figyelembe veszi a részesedések kiszámolásánál (Olaszországban használják ugyanezt a módszert a hagyományos klubok eredménytől független felülhonorálásához, így elég erős lehet a gyanú, hogy a nemzetközi színtéren is a Juventus–Milan–Inter hármas szorgalmazta a nekik nagyban kedvező bevezetést). A tagállamok nagyrészénél ez olyannyira kiverte a biztosítékot, hogy végül Aleksander Ceferin még a vártnál is nagyobb fölénnyel nyerte meg az elnökválasztást az előző rendet képviselő, Platini mellett még alelnöki tisztet betöltő Michael van Praaggal szemben.

Hogy szemléltessük a fentebbi két tényező következményeit, a két évvel ezelőtti díjazásokat citálhatjuk, ugyanis a korábbi gyakorlattól eltérően a 2019–20-as kiírás díjazásának részleteit még mindig nem hozta hivatalosan nyilvánosságra az UEFA. Mindenesetre a két éve elődöntőig menetelő Ajax például 78,5 millió eurót tehetett zsebre erőn felüli teljesítményéért, miközben az egy körrel korábban elvérző Juventus 95-öt, a Manchester United 93,5-et, a Manchester City pedig 93,2-t. A különbség persze még látványosabb a kelet-európai kluboknál, hiszen a váratlanul tisztességesen szereplő Viktoria Plzennek így is „csak” 30,5 millió jutott, a Crvena Zvezdának pedig 22,3 millió, miközben a szintén csoportkörben ragadó Napoli 50 millióval, az Inter pedig 48 millióval lett gazdagabb ugyanabból a húsosfazékból, de még az AS Monaco is eltehetett 41 milliót az FC Bruges ellen megszerzett egyetlen pontjáért.

Arról egyenlőre semmiféle hiresztelés nem látott napvilágot, hogy megváltozik-e a csapatok díjazásának módja az új kiírásban, de az anyagiak tekintetében is biztosan nagy jelentősége lesz, hogy miközben számos klubnak alanyi jogon jár majd a főtáblán tíz mérkőzés annak meccsbevételeivel és a marketingértéket növelő minden előnyével, addig az európai bajnokok nagy része szükségszerűen elvérzik a selejtezőkben, és számukra jobb esetben is csak az Európa-liga vagy a Konferencia Liga mennyiségben és publicitásban is jóval korlátozottabb alapszakasza marad.

Pénzügyi fair play

Az elmúlt évtizedben az európai labdarúgás erőviszonyainak kiegyenlíetlenségéért azonban leginkább a pénzügyi fair play (FFP) rendszere volt a felelős. A COVID-válságból adódó felfüggesztés előtt ez a megelőző három éves periódusban engedélyezett legfejlebb 30 millió eurós mínuszt az egyesületeknek a kiadások és a bevételek összevetésében, utóbbi kategóriáját viszont igencsak egyedi módon értelmezte. A tulajdonos befektetéseit ugyanis az FFP nem ismeri (ismerte?) el bevételként, így pedig a valamilyen módon a tulajdonoshoz köthető szponzorokat is igyekezett kizárni a kalkulációiból. A pénzügyi fair play csak a közvetítési díjakat, a jegy- és bérleteladásokat valamint a valósnak tartott szponzori bevételeket veszi számba, márpedig ezek mindegyike nagyban függ a klubot körülvevő társadalom gazdagságától.

Talán már ebből is látszik, milyen visszás az alapelv, hiszen blokkol bármiféle hosszú távú befektetést, mely egy kevésbé tehetős klubból akarna felépíteni egy jelentős egyesületet, főként a fejletlenebb fogyasztóerővel bíró országokban. Ezért hátrált ki az FFP bevezetésekor az Anzsi Mahacskala mögül Szulejman Kerimov, zuhantak vissza a korábban a legnagyobbak bajszát ráncigálni kezdő orosz és török klubok, de ebbe bukott bele Abdullah al-Thani projektje is Málagában.

Ráadásul az FFP kijátszására utaló jelek is visszássá teszik a rendszert.

Ezek közül a Manchester City és a PSG esete is igencsak elhíresült, miközben az olyan, hagyományosabb egyesületeket érintő jelenségek kevésbé zavarták a könyvvizsgálók szemét, mint például hogy a Juventus számára az Agnelli család cége biztosítja régóta Olaszország legnagyobb mezszponzori szerződését, a Bayern München három legnagyobb részvényese, az Adidas, az Audi és az Allianz pedig a klub három legjelentősebb szponzora is egyben.

 Kettős mérce gyanúját veti fel az is, hogy az évek óta százmilliós veszteségeket termelő Milan komolyabb retorziók nélkül, egy El-kizárással úszta meg eddig a szabályok figyelmen kívül hagyását, miközben török és orosz klubok garmadája kapott súlyos pénzbüntetéseket és kizárásokat kisebb mértékű pénzügyi vétségekért. A Milan presztizse által hordozott érték persze lehetőséget adna a bevételek könnyebb feltornázására, de ennek semmi jele nem mutatkozott már nemhogy három, de inkább hét éve.

 Azt persze nem tudjuk, mi történt volna, ha a milánóiak kvalifikálják magukat a BL-be is, vagy hogy jövőre indulhatnak-e, de érdemes a városi vetélytársukat is megemlítenünk. Az Inter ugyanis egy másik kiskaput használt ki többször is, nevezetesen, hogy az FFP új tulajdonos érkezésekor türlemi időt adott a pénzügyi mérleg kiegyenesítésére. Eleve nehezen érthető, hogy egy új tulajdonos miért kap nagyobb teret a klubjába fektetni, mint egy olyan, aki régebb óta irányítja az egyesületet, mindenesetre a kék-feketéknél papíron több tulajdonosváltás is volt a pénzügyi fair play bevezetése óta, a derékszíjak meghúzása helyet pedig természetesen mindig új befektetésekkel.

Az már biztos, hogy a járvány által a futballban betetőzött pénzügyi válság miatt a pénzügyi fair play változni fog, erről hivatalos bejelentés is született már, bár a részletek még nem ismertek. Az eredetileg a legtehetősebb klubok anyagi fölényét megvédő rendszernek túlköltekezéseik miatt már az azt kitalálók nagy része sem képesek jelenleg megfelelni, így valamiféle enyhítés várható, leginkább talán a tulajdonosok befektetéseinek lehetővé tételében. Az még kérdéses, mennyire teszi a módosítás lehetővé a jelentős befektetéseket más bajnokságokban is vagy továbbra is csak a legtehetősebbek számára kedveznek majd a változtatások, márpedig az európai labdarúgás jövője pillanatnyilag ezeken a részletkérdéseken múlik. Legalábbis addig, amíg újra napirendre nem kerül a Szuperliga most nagy presztizsveszteséget elszenvedő projektje.

Az illusztrációk forrása: sport.sky.it