Szemezgetések a világ labdarúgásából

Statgalamb

BL-rekonkviszta a top klubok költségvetésében

2019. január 24. - Legris

A Deloitte legújabb listáján is érezhető, hogy az UEFA 2017/18-ban megnövekvő díjazásaival és azok szétosztásának még a korábbinál is elitistább átszervezésével megnövekedett a BL-szereplés súlya a leggazdagabb csapatok költségvetésében is (az azzal járó marketingértékről nem is beszélve). A legjelentősebb bevételeket regisztráló klubok rangsorában ugyanis két év után elveszítette vezető pozícióját a nyolcaddöntőben elvérző Manchester United (a tavalyi eredményhez képest -2% bevétel), de az európai húsosfazékról a legrosszabb pillanatban lemaradó Arsenal (-10%) is három helyet zuhant vissza. Az ágyúsokat a döntős Liverpool (+21%) alaposan meg is előzte, az elődöntőig menetelő AS Roma (+46%) pedig az UEFA-tól kapott 83,8 millió eurónak köszönhetően kilenc helyet lépet feljebb és ismét a top 20-ban találta magát, akárcsak az EL market pooljából gyarapodó Milan (+8%), miközben a korai kiesést megsínylő Napoli (-9%) kipottyant onnan, és a Dortmund (-5%) mérlegére sem volt jó hatással a BL-csoportkörben való búcsú. Mindeközben a tavalyi címvédéssel 88,7 millió eurót kaszírozó Real Madrid (+11%) ugrott újra a Deloitte listájának az élére, hiszen a királyiak először lépték át az évi 700 milliós bevételi határt, mégpedig nem is kis szökkenéssel. 

A jelentős ugrást persze a szponzori bevételek 50 milliós növekedése segítette a leginkább, amihez azonban alighanem szintén szükségeltetett a sikeres nemzetközi szereplés és az ezzel járó globális ismertség. Az a jövő kérdése, hogy Cristiano Ronaldo távozása mennyire változtatja meg ezt a trendet, jelen posztban azonban inkább az idei lista néhány tanulságára koncentrálunk. 

Tovább

A kapus arcai

Gulácsi helye a világ legjobb kapusai között

 

A kapus a magányos sas, a rejtélyek embere, az utolsó védő.
Nem is a kaput, inkább az álmokat őrzi”
(Vladimir Nabokov)

 

Amikor 1963-ban Lev Jasin máig egyedüli kapusként megkapta az Aranylabdát, első dolga az volt, hogy leszögezze, nem ő a világ legjobb kapusa, hanem Vladimir Beara. Pedig Jasin addigra már olimpiai és Európa-bajnok volt, Beara viszont sem a Crvena Zvezda, sem a jugoszláv válogatott színeiben nem jutott igazán rangos trófeáknak még a közelébe sem. Az eset alighanem jól példázza, hogy talán még a többi posztnál is nagyobb mértékben volt már a futball hőskorában is kitéve a kapusok általános megítélése a csapatuk eredményességének, no meg mára a különböző okokból körülöttük kialakuló média-felhajtásnak is.

Ennek egyik oka lehet, hogy a kapusok teljesítményének statisztikák alapján történő értékelése számos nehézségbe ütközik, ezek a nehézségek pedig már az elemzésekre szakosodott oldalak megjelenésekor témát szolgáltattak a szerzők számára. A megfigyelési technikák és a feldolgozott adatok fejlődésével az utóbbi években valamelyest javult a helyzet, de az amúgy is több szempontból megkülönböztetett poszt általános értékelése továbbra is talán a legnehezebben vizsgálható maradt. Az elmúlt nyáron különleges fény vetült a hálóőrök kiértékelésének módszereire, hiszen Buffon és a Juventus 17 éves átigazolási rekordját döntötte meg előbb Alisson liverpooli transzfere, majd Kepa 80 millió eurós kivásárlása a Bilbaótól a Chelsea-be. A rekordok apropóján a StatsBomb is felelevenítette újra a témát és az ősz folyamán egy cikksorozat keretében igyekezett megvizsgálni, hogyan fejlődhetett a kapusok értékelése arra a szintre, ami az ilyen mértékű befektetéseket is indokolhatja.

Blogunkon tavaly épp ezidő tájt, a téli átigazolási időszak kapcsán szenteltünk egy posztot a legfontosabb európai góllövők több szempontból való kiértékelésének, így most némileg hasonló módon igyekszünk az öt élbajnokság kapusainak őszi teljesítményét körbejárni. Ez ráadásul magyar szempontból most azért is érdekes lehet, mert Gulácsi Péter is a viszonylag magasan jegyzett hálóőrök között van, így vállalkozásunk egyben arra is lehetőséget teremt, hogy az ő teljesítményét is elhelyezzük a nemzetközi élmezőnyben. Mindemellett azt természetesen most is hangsúlyoznunk kell, hogy nem egy-egy legjobb kapus kiválasztása, vagy további transzferek megjóslása a célunk, hanem a több tevékenységi terület több szempontból való vizsgálgatásával inkább éppen az, hogy az egyetlen tengely mentén való vagy túlságosan leszűkítő értékelés helyett a különböző hálóőrök egymás mellett létező és folyamatosan változó erősségeire és gyengeségeire irányítsuk a figyelmet.

(a statisztikák alapját a wyscout és a sofascore adatbázisai adják az őszi szezon bajnoki és nemzetközi kupamérkőzéseiről december 28-ig)

Tovább

Túl néhány évadon a pokolban

A francia bajnokság PSG-delíriumai

 

Egykor, ha jól emlékszem, az életem ünnepély volt,
amelyen kitárult minden szív, és kiömlött minden bor.

1993-ban az első hivatalos Bajnokok Ligája döntőjét az Olympique Marseille gárdája nyerte, megszerezve ezzel Franciaország első európai kupasikerét, majd a következő öt évben még négyszer is eljutott a sorozatban induló francia csapat az elődöntőig (a labdarúgásban franciának tekinthető Monaco kétszer, valamint a PSG és a Nantes), miközben ’96-ban a KEK-trófeát is begyűjtötte a Paris Saint-Germain. Aligha gondolhattuk akkor, hogy az elkövetkező 22 évben európai kupagyőzelem nélkül maradnak a 2003-ig még Division 1-nek nevezett bajnokság klubjai. A kilencvenes évek nagy részében a francia az UEFA ranglistáján a Serie A mögött a második legerősebb ligának számított a kontinensen, innen azonban az ezredforduló után az ötödik helyre csúszott vissza, az elmúlt évtizedben pedig egy ideig még az a „csúfság” is megesett a Ligue 1-nel, hogy a hatodik helyen szerénykedett a koefficiensek rangsorában. Pedig a klubok mögött álló gazdasági háttér ennél jobb eredményekre predesztinálná az ország egyesületeit, hiszen Franciaország GDP-je nagyon stabilan a harmadik Európában. A viszonylag csendes állóvizet aztán 2011-ben kavarta fel a Qatar Investment Authority érkezése a korábbi hagyományaihoz éppen teljesen méltatlanul teljesítő PSG-nél, ahol rögtön nagy szabású befektetések kezdődtek, ennek hullámaihoz pedig a 2016-os EB-rendezés és a 2018-as VB-győzelem újabb lökéseket jelenthet a francia bajnokság megerősödésében. 

A Franciaországban egy csapásra hatalmas pénzügyi fölényre szert tevő klub ugyanis csak néhány szezon erejéig érte sokként a mezőny többi tagját, amikor elég gyorsan alakított ki igen meggyőző egyeduralmat, valamivel hosszabb, akár már most is érezhető távon azonban mindenképpen pozitívnak értékelhető a PSG-projekt megjelenése a francia klubfutball minden szegmense számára. Ez persze a liga belső szerkezetének átalakulásával is jár, és noha 79 éves történetében 10 bajnoki címnél többet egyetlen klub sem szerzett még és nem is olyan régen (2008-13) még hat év alatt hat különböző bajnokot avatott, a nemzetközi tendenciákkal párhuzamosan most már a Ligue 1 is erősen hierarchikus jelleget látszik ölteni, melynek szintjein az egyes kluboknak egymástól szögesen eltérő kihívásokkal kell szembesülniük a fejlődés vagy egyszerűen a talpon maradás érdekében.

Jelen posztban azt igyekszünk körbejárni, hogy

I. milyen módon jelennek meg a PSG-projektnek a francia ligára gyakorolt kedvező hatásai a nemzetközi porondon és a liga belső gazdasági folyamataiban,

II. a további három legtehetősebb francia élklub, a Lyon, a Marseille és a Monaco milyen egymástól homlokegyenest eltérő stratégiával igyekszik felvenni a párizsiak által rájuk kényszerített nagyobb tempót, illetve

III. a második vonalat képviselő egyesületek hogyan próbálnak megkapaszkodni a poszt-Bosman érában tapasztalható európai tendenciáknak megfelelő, a francia ligába amúgy némi késéssel begyűrűző folyamatok sodrában.

Tovább

Európai foci-hegemóniát hozott a VB?

Már csak két mérkőzés van vissza az idei világbajnokságból, így az eddig lejátszott 62 találkozó alapján talán le lehet vonni néhány következtetést a tornáról és szerepéről a vb-k történetének illetve a labdarúgásnak az alakulásában. A világbajnokságokon látottak persze sohasem diktálták a nemzetközi tendenciákat, sokkal inkább fokmérői lehettek annak, mi folyik a különböző kontinensek műhelyeiben, mára pedig az európai bajnokságok mindent letaroló gazdasági fölényével amúgy is egy gócpontba vonódik össze minden sikeresebb játékos, szakember és innováció egyaránt, így sok újdonságot a szezon során zajló közvetítési kampányok mellett már nem hozhat egy ilyen torna a focikedvelőknek. Mivel azonban egyrészt páratlanul széles nézői réteget ér el, másrészt pedig páratlanul széles az indulók köre is a világ legnagyobb volumenű sporteseményén, akik ráadásul más körülmények között nem is nagyon mérettetnek meg egymással, így mégiscsak megkerülhetetlen figyelembe venni az itt tapasztaltakat.

cup_and_ball.png

Ebből kifolyólag remek táptalajt is teremtett az oroszországi világbajnokság is az európai labdarúgás fokozódó hegemóniájáról szóló elméletek elburjánzására, ha azonban az idei eredményeket alaposabban és szélesebb kontextusban vizsgáljuk, akkor fenntartásokkal kell kezelnünk ezeket a megállapításokat és az idei tornát is sokkal inkább az eddig is fennálló hierarchia cseppet sem kirívó megjelenésének kell értelmeznünk, melyben ráadásul a kontinens eddig privilegizált helyzete is közrejátszik. Márpedig ez a státusz a sportág globális fejlődésének érdekében várhatóan megváltozik a közeljövőben és új kihívásokkal kell majd szembenézniük Európa válogatottjainak.

Tovább

A futballburzsoázia diszkrét bája

Tanulságok a Deloitte Football Money League legújabb listája kapcsán

Az UEFA által is alkalmazott Deloitte könyvvizsgáló cég idén is kiadta hagyományos, húszas listáját a világ legnagyobb bevételeit elkönyvelő futballklubjairól, melyet nem részletezett, összesített eredményekkel harmincasra egészít ki. Erre a harmincas listára immár negyedik éve csak európai egyesületek kerülnek fel, így a klubfutballban továbbra is egyedülálló gazdasági fölényben van az öreg kontinens legtehetősebb klubjai révén. A vagyonos csapatok megoszlása azonban távolról sem kiegyensúlyozott Európán belül, voltaképpen az öt élbajnokság növeli folyamatosan az előnyét minden más vállalkozással szemben, így a leggazdagabb harminc közé Európa keleti feléből idén egyedül a Zenyit Szentpétervár került be a 23. helyen.
Az alábbiakban azt igyekszünk nagyvonalakban áttekinteni, milyen a labdarúgás világát meghatározó gazdasági folyamatok rajzolódnak ki a Deloitte listájából. 

Tovább

A góllövő arcai

A labdarúgás talán legrégibb és legelcsépeltebb toposza, hogy a góllövők határozzák meg leginkább a csapatok arculatát, de voltaképpen uralják a teljes futballvilágot is. A 25, legalább hatvan millió eurót mozgató játékos-transzferből jelenleg 22 esetében támadóért fizettek ekkora összegeket a klubok, de ez az arány akár már a napokban tovább tolódhat például Aubameyang klubváltása révén. Persze a gólokat szállító játékosok halmaza sem homogén távolról sem, számos különböző stílusú játékos szerepel a különböző góllövőlisták élén. Jelen posztban ezeknek a karaktereknek a főbb erényeit igyekszünk körbejárni a statisztikák mentén, mégpedig annak a 21 támadónak az adatai révén, akik az öt élbajnokságban legalább tíz gólt szereztek. Ahogy látni fogjuk, eredményeiket nagyban befolyásolják csapataik stratégiájában betöltött különböző feladatköreik, így igazából a termékenységet is nagyban meghatározza, hogy milyen szerkezetben és képességeinek mennyire megfelelő feladatokkal van megbízva egy-egy támadó. Az sem mellékes, hogy bizonyos tevékenységek nem nagyon mérhetőek statisztikai mutatókkal, hiszen a támadók feladatai közé tartozik például a védelmek figyelmének elterelése labda nélküli elmozgásokkal, melyek hatékonyságának a mérésére szolgáló mutató csak indirekten áll rendelkezésünkre, de általánosságban véve is egyértelmű, hogy a játékosok értékelése nem alapozható teljesen statisztikai mutatókra. Az alábbiakban azonban igyekszünk sorba venni olyan szempontokat, melyek érdekesek lehetnek a támadók megítélésében, még ha néhány közülük meglehetősen köztudott tulajdonságokra is világít rá, összességében azonban a jelenségeket adott kontextusba helyezve segíthet piaci helyzetüket, így akár Aubameyangét is értelmezni.  

(A felhasznált statisztikák a whoscored.com, a transfermarkt.com és az understat.com oldalakról származnak)

Tovább

Soccer-pionírok a prérin

We must march my darlings, we must bear the brunt of danger,
We the youthful sinewy races, all the rest on us depend,
Pioneers! O pioneers!

(Walt Whitman: Pioneers! O pioneers!)

A 2016-os év végén a kínai bajnokságról készítettünk összefoglalót, ezúttal pedig egy másik Európán kívüli, feltörekvőben lévő bajnokság, az észak-amerikai Major League Soccer felé fordítjuk a figyelmünket. Az ázsiai focival ellentétben az amerikai-kanadai liga a kulturális közelség miatt Európában viszonylag nagy teret kap például az Eurosport közvetítései révén, és Magyarországon is igencsak komoly fóruma alakult ki, de érdemes emitt talán külön is vetni egy pillantást arra, hogy hol is tart a liga terjeszkedése és hogy milyen fejlődési irányt követ. A kérdés azért is lehet érdekes, mert voltaképpen a labdarúgás számára sem lényegtelen, hogyan alakul a sportág helyzete az egyik legjelentősebb, ám még csak kis részben kiaknázott piacon, melyet már nem először igyekszik felfedezni magának a további evolúciója, no meg a világ legjelentősebb szponzoraival való együttműködés optimalizálása érdekében. Az MLS több mint húsz éves történetére visszatekintve az talán kijelenthető, hogy a nyugati területek feltárása már megkezdődött, a helyi közönség figyelmét nagy mértékben lekötő major sportok és a labdarúgás nemzetközi viszonyai azonban még számos kockázatot jelenthetnek a viszontagságoktól sem mentes út során. A főbb bázis-telepek talán már kiépültek, és a liga beindításához nélkülözhetetlen lökést adó 1994-es VB-rendezéshez hasonló jelentőséggel bírhat majd a 2026-os világbajnokság nagy valószínűséggel amerikai-mexikói-kanadai társrendezése is a folyamatban, addig azonban még komoly kihívásokat rejtegethet az észak-amerikai labdarúgás meghódításra váró prérije. 

Tovább