Bár már nyakunkon az újabb Coppa Italia forduló, és lassan már épp lecsillapodna a vasárnapi fővárosi derbi által ismét kreatívvá korbácsolt szenvedély, talán le lehet még húzni pár bőrt a 2-2-vel végződő találkozóról. Több szempontból is igen emlékezetesre sikeredett a mérkőzés, hogy irományunk egyik legnagyobb közhelyét rögtön az elején elpuffogtassuk, két igencsak ellentétes félidőnek lehettünk szemtanúi. Talán nem haszontalan tenni egy kísérletet annak kivesézésére, hogy mi változott a két játékrész között, milyen megnyitással lephette meg a Lazio a Romát, hogyan szervezte át csapatát a középjátékban Rudi Garcia és hogyan vezetett mindez a végjáték remijéhez.

A kezdőcsapatok nem hordoztak magukban túl nagy meglepetést. A Roma két meglehetősen támadó felfogású szélső futóval állt fel Holévasz és Maicon személyében. A középpályán összeállt az eddig talán legmegbízhatóbb trió, De Rossi a visszavont szűrő pozícióban, előtte Nainggolan is nagy szerepet kapott a takarításban, míg kissé jobbra Pjanić-nak már inkább a támadások szervezésében kellett igyekeznie a felfutó Maicon és a horizontálisan sokat mozgó Iturbe segítségével. Ráadásul a vezér Totti is erre a szélre van általában felállítva, hiszen ahogy az a korábbi fordulókban megfigyelhető volt, általában a jobb oldal a giallorossi támadásainak a gócpontja. A capitanónak ugyanakkor az alapstratégia szerint nagyon gyakran középen hátralépve a gyors osztogatás a feladata, miközben Florenzi a bal szélen jóval inkább visszavont szerepkörben játszik.

A Lazióban immár sorozatban negyedszer kezdhetett a széleken kissé statikusabb Basta-de Vrij-Cana-Radu bástyasor, Parolo mellé Biglia kerülhetett vissza a középpályára fontos gyalogként, Candreva visszatérése viszont végül nem okozott kellemes fejfájást Piolinak a kiválasztásnál, hiszen ezúttal Lulić dőlt ki sérülés miatt a támadó szekcióból. Felipe Anderson huszáros formájáról mostanában már sokat áradoztunk, és ezúttal sem kellett csalatkoznunk lendületességében.

A két kezdőcsapat

A mérkőzés félig zárt megnyitásánál azonban leginkább szervezett mezőnymunkájával vétette észre magát a világoskék mezes csapat középpályája. Ahogy ugyanis korábban már láthattuk, a farkasoknak az év elején még jól működő, gyors indításokra épülő taktikáját leginkább azzal lehet hatástalanítani, ha az ellenfél nem kísérli meg az egész- vagy háromnegyed pályás letámadást, hanem szűrőmunkáját a felezővonal környékére koncentrálja. Ennek megfelelően a Lazio védőmunkájának alábbi ábráján tökéletesen látszik, hogy ha zavaró mozgásokat végeztek is a Roma térfelén, az első ütközésket a középső harmadnak is a közepén erőszakolták ki. Mivel pedig a hazaiak rövid passzos játéka miatt ez azt is jelentette, hogy a lassabban felérkező támadásokkal a védőik is feljebb húzódnak, a vendégek a megszerzett labdákból gyors ellentámadásokat indíthattak anélkül, hogy vaktában fellőtt passzokra kellett volna támaszkodniuk.

A Lazio védekezése az első félidőben
Komolyabb letámadás csak a félpálya környékén kezdődik

Ilyen helyzetekből született az első félidő két gólja is. Az első szituációnál miután a gyors indítás lehetőségének kizárása után a Roma támadása lelassult, ismét túlságosan nehézkesnek bizonyult a felállt védelemmel szembeni labdajáratás és az ellenfél védelmének megmozgatása. A Lazio területvédekezése (beleértve a támadók visszazárását is) szervezetten osztotta fel a pálya esetleg üres mezőit, mígnem egy hiba csúszott a passzolgatásba, és az amúgy eddig fényesre sikeredett római pályafutásának alighanem leggyengébb meccsét játszó Nainggolan eladta a labdát. A Felipe Anderson által gyorsan indított ellentámadásnál három a három elleni szituáció alakult ki, aminek még nem kellett volna megoldhatatlan feladatot jelentenie, hiszen a két középhátvéd és az elméletileg közéjük visszaérkező De Rossi igyekeztek fedezni a területeket. Astori azonban kissé pánikszerűen elhagyta a helyét, hogy besegítsen Manolásznak, holott erre De Rossi pozíciója alkalmasabb lett volna, így pedig feladta a legfontosabb, a közvetlen a kapu előtti zónát. Erre a területre érkezett így szabadon Mauri, De Rossinak és Holévasznak pedig a kedvezőtelenebb helyzetükből adódóan nem sikerült időben odaérniük a pontosan bepasszolt labdára.

Az első gól ábrája három lépésben (a csapatok színeinek megfelelő legsötétebb árnyalat a védőket, a világosabb a középpályásokat, a legvilágosabb a támadókat jelöli)

A második találat is egy középpályán való labdavesztés utáni helyzet rossz lereagálásából alakult ki. Holévasz felszabadító fejese pontatlanul éppen Parolóhoz érkezett, aki azonnal felpasszolta a labdát a támadóknak. Ennek a kivédekezése sem feltétlen lett volna megoldhatatlan feladat, hiszen a Roma védelme kezdetben jól osztotta le a védővonalat és De Rossi is látszólag jól zárt vissza. Amikor azonban Mauri bekerült az eleinte Andersonnal elfoglalt Astori mögé, magával húzta a besegítő Manolászt is, így pedig a Lazio kapitányának visszasarkalt labdájánál a brazil már egyedül maradt. Mivel ekkor De Rossi már egyébként feleslegesen közel került az amúgyis létszámfölényben lévő védővonalhoz, Pjanić és Nainggolan pedig nem követte elég szorosan az akciót, a védők és a középpályások között túl nagy terület maradt szabadon, ahol Felipe Anderson szabadon vállalkozhatott lövésre, és remekül is találta el a labdát.

A Lazio második góljának ábrája

Ezek után a szünetben Rudi Garcia kettős cserére szánta el magát. Ha csapata alapfelállásán látszólag nem is változtatott, mégis jelentősen átszervezte a farkasok játékát. A középhátvédek által meghúzott védővonalat nem tolta feljebb, hanem részben azzal növelte a nyomást a vendégeken, hogy a szélső hátvédek többet léptek fel az akciókhoz (az első félidőben ketten összesen 9 támadóharmadbeli passzkísérletig jutottak, a második játékrészben 22-ig). Másrészt a cserék révén a bal szélre Florenzi helyett a támadásokban aktívabb Ljajić érkezett, valamint ugyanezen oldalon Nainggolant a szervezésben szintén járatosabb Strootman váltotta. Ezzel a Roma támadásainak kiinduló irányát Garcia mester váratlanul (?) áthelyezte a bal szélre, miközben a túloldalon Pjanić visszább húzodott, és a bal oldali előkészítések befejezésére Totti lépett fel valóságos ék pozícióba. Mindezek eredményeként és további stratégiaváltásként az első félidő mindösszesen öt beadási kísérletével szemben (mind a jobb szélről) a Roma tizenhétszer indított beívelést a szélekről a második játékrészben (ebből tízszer balról), melyek a magas emberek hiányában javarészt nem a fejelési lehetőségek kialakítását célozták, hanem a védelem számára nehezebben lekövethető gyors oldalváltásokat. A váltásnak köszönhetően a középjáték időszakában a támadóharbadbeli passzok aránya 19%-ról 27%-ra emelkedett, pontosságuk pedig 59%-ról 72%-ra.

Felül: a Roma játékának hőtérképe a két félidőben (az akciók jobbról átkerülnek balra)
Alul: a középpályások (De Rossi, Pjanić, Nainggolan, majd Strootman) tevékenységének hőtérképe (horizontálisan kiegyensúlyozottabbá válik, a jobb oldalon Pjanić visszább húzódik)

Így a giallorossi francia vezetőedzője a Lazio védelmének balra húzásával igyekezett üres területeket nyitni a jobb szélen, mégpedig közvetlen a védővonalban, ahová a középpályán amúgy fegyelmezett szélsők nem nagyon zártak már vissza. Ez utóbbi alighanem Pioli döntése is lehetett, aki talán nem akarta újra elkövetni az Inter elleni nagyon hasonló szituációban elkövetett hibát, amikor is csapata a második félidőben túlságosan is hátravonult és magára húzta az így labdabirtoklásra élülő taktikáját szabadabban alkalmazó nerazzurit. A Roma ellen ugyanis a két szélső, Candreva és Felipe Anderson nem zárt teljesen hátra (sőt, Candreva többet tartózkodott elől, mint az első félidőben), hogy továbbra is lehetőséget teremtsenek a kontratámadásokra. Mivel azonban a Roma a Lazio jobb oldalán szervezte a maga akcióit, az esetleges labdaszerzéseknél a világoskékek már nem tudták megjátszani a túloldalon tartózkodó brazilt. Többször kényszerültek hosszú indításokra (passzaik 13% helyett a második játékrészben már 20%-ban), melyek azonban nagyrészt pontatlannak bizonyultak (az 50%-os hatékonyság 38%-ra csökkent). Míg Felipe Anderson az első játékrészben nyolc sikeres csellel veszélyeztetett, a másodikban neki jutó 20 perc alatt egyetlen eggyel sem, de a labdával is mindössze négyszer találkozott.

Felül: a Lazio támadóharmadbeli passzai a Roma ellen (a bal szélen hatástalanná válik)
Alul: a támadó középpályások (Felipe Anderson, Mauri, Candreva ill. utóbbi helyett Lulić) játékának hőtérképe a Roma és az Inter elleni második félidőben (az Inter ellen defenzívebb volt)

A szépítőtalálat előtt is sikerrel mozdította el a Lazio védelmét a Roma azzal, hogy Iturbe, Ljajić, Holévasz és Strootman összjátékával jócskán túltöltötték a balszélt, majd a holland keresztlabdájánál az elcsúszott védelem bal szélén Radu már nem ért át Tottira. Érdemes akár a képen is megfigyelni, hogy az előrébb helyezkedő Felipe Anderson már jóval korábban látja és mutatja a veszélyt, maga azonban marad a második hullámban és nem segít be a védővonalba úgy, mint a védekező középpályások.

A Roma szépítő találatának ábrája

Az egyenlítőgól mondhatni hasonló szituációból született, hiszen a farkasok bal oldaláról érkezett egy átfordítás a jobb szél felé. Ekkor azonban a bal szélen nem volt kiinduló létszámfölény és a Lazio-védelem sem csúszott el különösebben a keresztlabda indításának pillanatáig. A középen helyezkedő Totti-Pjanić-Iturbe hármasból azonban a bosnyák légiós keresztmozgásával kimozdította Canát a pozíciójából és magával húzta, miközben egyfajta elzárással fel is tartotta egy pillanatra de Vrij mozgását is. Totti így el tudott szakadni egy pillanatra a védőktől, és a kialakuló résben érkezhetett a beadásra, hiszen Radu újra gyakorlatilag mozdulatlanul nézte végig a jelenetet, talán nem merte magára hagyni a hosszú oldalon esetleg épp szándékosan hátrébb helyezkedő és a beadásra szintén nem mozduló Iturbét.

Az egyenlítőtalálat ábrája két lépésben

Csak 2-2-nél hozta be Pioli Onazit a védekező középpályások szűrésének kiszélesítéséhez, amivel Parolo húzodott át balra, és a meccs utolsó harmadában erről az oldalról már nem is alakult ki egyetlen hazai lövési kísérlet sem. Az ellentámadások lehetőségének megtartásához azonban továbbra is feljebb tolva maradt Candreva, bár ezután csak egy távoli lövésre maradt már lehetősége. A végjátékban látszólag már mindkét edzőnek megfelelt a remi. Összességében azt állapíthatjuk meg, hogy miután eleinte Pioli taktikája érvényesült jobban, Garcia később sikeresen váltott stratégiát, amire viszont kollégája nem tudott időben reagálni. Így a meccs leginkább Totti 38 évesen nyújtott produkciójáról, rekorddöntéséről és speciális gólöröméről marad emlékezetes az egyik, míg egy újabb eltékozolt két gólos előny miatt a másik oldalon, ugyanakkor mindkét csapat könnyen építkezhet tovább a jövőben a derbiből.

Totti hátrébb vont játéka az első és csatárszerűbb szerepköre a második félidőben

Végül egy kis szelfiárium:

2014. március – Eran Zahavi (Maccabi Tel-Aviv)

2014. július – Dom Dwyer (Sporting Kansas)

2015. január – Francesco Totti (AS Roma)

Ha esetleg valaki még tud hasonló gólörömről, hasznos lehetne az info a fejlődési folyamat teljes krónikájának megírásához.