Ahogy azt már korábban is fejtegettük, az olasz labdarúgás gazdasági stabilizálásának szempontjából sarkalatos kérdés, hogy a bevételi forrásait kiegyensúlyozza. Ahogy ugyanis a Deloitte az európai élbajnokságok pénzügyi helyzetéről összeállított legutóbbi jelentéséből is kitűnik (mely a 2013/14-es szezon adatait tartalmazza), a Serie A hiába rendelkezik a világon a második legjelentősebb közvetítési árcsomagjaival (azért így is messze elmaradva a Premier Leage tv-s pénzeitől), az összbevételeit tekintve csak a negyedik, mivel a klubok marketingértéke csak a legalacsonyabb hozamot eredményezi,  a klubok meccsbevételei pedig messze elmaradnak nem csak az angol, de a német és a spanyol ligától is. Ráadásul az 1,699 milliárd eurós befolyó összeg rendkívül nagy részét, mintegy 70%-át (1,2 milliárd eurót) fordították az olasz egyesületek a bérköltségekre.

Tavaly nyáron története során ötödször jutott fel az Empoli a Serie A-ba, azonban csak tizedik szezonjukat töltik a kékek a legjobbak között. Eddig ugyanis bár sosem estek ki azonnal a feljutás utáni évben, két szezonnál többet egyhuzamban csak egyszer sikerült az elitben tölteniük, akkor is csak hármat. Ezek alapján akár borítékolható lett volna a csapat idei bennmaradása is, mint ahogy a helyenként látványos és meggyőző játék. A toszkánai kisváros korábban is olyan játékosokat nevelt ki az olasz futballnak, mint Vincenzo Montella, Antonio Di Natale vagy épp a már a Monacóban játszó Andrea Raggi, de az Empoli hozta Olaszországba a válogatottat Bulgáriában megmentő Édert is, valamint itt fejezte be játékospályafutását és kezdte meg ezdői karrierjét Luciano Spalletti, amikor 1995 és ’97 között két év alatt a Serie C-ből az A-ba vezette a gárdát.

Légy merész 's ébredt, ha szerencse késért,
Légy előlátó, ha dagad vitorlád,
S kelleténél jobb szele van, ne késsél
Öszve szorítni

(Quintus Horatius Flaccus)

A Fiorentina számára az utóbbi hetek üzleti- és sportsikerei után az elkövetkező hetek is sorsdöntőnek ígérkeznek, melyek a klub jövő évi stratégiáját is meghatározhatják. Érdemes hát alaposabban megismerkedni az egyesület jelen helyzetével és jövőbeni kihívásaival.

A kétszeres bajnok és hatszoros kupagyőztes csapat programja a következő hetekben

Bár már nyakunkon az újabb Coppa Italia forduló, és lassan már épp lecsillapodna a vasárnapi fővárosi derbi által ismét kreatívvá korbácsolt szenvedély, talán le lehet még húzni pár bőrt a 2-2-vel végződő találkozóról. Több szempontból is igen emlékezetesre sikeredett a mérkőzés, hogy irományunk egyik legnagyobb közhelyét rögtön az elején elpuffogtassuk, két igencsak ellentétes félidőnek lehettünk szemtanúi. Talán nem haszontalan tenni egy kísérletet annak kivesézésére, hogy mi változott a két játékrész között, milyen megnyitással lephette meg a Lazio a Romát, hogyan szervezte át csapatát a középjátékban Rudi Garcia és hogyan vezetett mindez a végjáték remijéhez.

"az építészet legnagyobb műveit nem egyedek, hanem közösségek alkották"

(Victor Hugo)

Miközben a Bologna a másodosztályban küzd az élvonalba való visszakerülésért, a Parma a Serie A utolsó helyén áll, a Cesena pedig a bennmaradásért küzd, Emilia-Romagna tartomány új „kedvence” (?), az US Sassuolo jelenleg a tizedik Olaszországban. A klub népszerűségének megkérdőjelezése nem véletlen, hiszen Sassuolo alig negyvenezer lakost számlál, és mindössze a tizenegyedik olyan csapat a Serie A történetében, mely nem egy megye (provincia) székhelyéről vívja ki a legjobbak között való szereplés jogát. A városka nem is rendelkezik rangos mérkőzések megrendezésére alkalmas stadionnal, így a sassuolói Stadio Enzo Riccit csak edzéseken használja a csapat, a másodosztályú éveket a modenai Stadio Alberto Bragliában töltötte, a tavaly nyári feljutás óta pedig Reggio nell’Emiliában játsza hazai mérkőzéseit a 20 ezer néző befogadására alkalmas Mapei Stadiumban. Az egyesületet ugyanis az építőiparban használt anyagokat gyártó cég már a nyolcvanas évek óta támogatja, 2002 óta pedig a Mapei vezérigazgatója, Giorgio Squinzi a klub tulajdonosa is. A reggiói stadiont és a névadó jogát 2013 nyarán vásárolta meg, ám ezzel a különböző infrastrukturális fejlesztések ellenére is kiváltotta a Sassuolo és a Reggiana szurkolóinak ellenszenvét, akik többször tüntettek már együtt Squinzi ellen. Pedig a csapat nemcsak a racionális épitkezés miatt tarthatna igényt a szimpátiára, hanem azért is, mert kimagasló mértékben támaszkodik olasz játékosokra és mindössze három légiós (!) található a jelenlegi keretében. A fokozatos fejlődés és a stabil gazdasági háttér mellett csupán csak az kétséges, hogy mekkora futball-fellegvárat lehet építeni egy jóval szerényebb épület számára méretezett alapon, avagy a klub tulajdonosa képes lehet-e az ambícióinak megfelelő bázist kialakítani a környék szurkolóiból. Ezekre a kérdésekre majd csak az idő adhatja meg a választ, viszont érdekes lehet alaposabban megvizsgálnunk a neroverdi közelmúltját és jelenlegi helyzetét is.