Nyakunkon a 2022-es világbajnokság, ahol a legesélyesebbek közé a szokásos válogatottak tartoznak, de a szokatlan helyszín és körülmények ismét felkavarhatják akár a hagyományos hierarchiát. Európa dominanciája eddig elsősorban az öreg kontinensen rendezett tornákon volt érezhető, a többi konföderáció jelentőségének megítélése viszont meglehetősen homályos, érdemes hát járni egy kört a téma körül.
(a cikk eredetije a bunteto.com-on jelent meg)
Mióta 2010-ben a FIFA odaítélte a labdarúgó-vb rendezését Katarnak, szakadatlanul záporoznak a kritikák a döntésre. A mainstream sajtót kizárólag a korrupciós megbélyegzés, az emberi jogokért való aggodalom vagy a megszokottól eltérő időpont miatti zsigeri felháborodás uralja, anélkül, hogy bármely tényezőt legalább megkísérelnénk több nézőpontból is megvizsgálni. Pedig ha nem is egy igazság, de a tájékozottság nyilván a végletek között rejtőzik, vessünk hát most egy pillantást az érem túloldalára is!
Egy évtizeddel ezelőtt nyerte meg meseszerű bajnoki címét a Montpellier HSC az épp katari kézbe kerülő Paris Saint-Germaint megelőzve, ami több szempontból még nagyobb szenzáció volt, mint a Leicester City sokkal nagyobb médiafigyelmet kapó angliai elsősége pár évvel később.
(a cikk eredetije a bunteto.com-on jelent meg)
Az RC Strasbourg alig egy évtizede egészen a francia amatőrfutball ötödosztályú bugyraiba süllyedt, idén viszont már az európai kupaszereplést érő helyeket ostromolja a Ligue 1-ben. Még ha a hajrában ki is csúszna a nemzetközi szereplés lehetősége az elzásziak kezei közül, az már biztos, hogy negyven éve nem látott magasságba emelkednek, miközben hűek maradnak az egyesület és a régió hagyományaihoz.
(a cikk eredetije a bunteto.com oldalon jelent meg)
A szezon háromnegyedénél nagy meglepetésre a Lille tanyázik a Ligue 1 tabellájának tetején, épp 10 évvel ezelőtt azonban nyert már bajnoki címet a klub egy nagyon fiatal csapattal, melyből több játékos is akkor alapozta meg ismertségét, a kispadon pedig az a Rudi Garcia kovácsolt belőlük összeforrott gépezetet, aki most a Lyon vezetőedzőjeként igyekszik utolérni egykori csapatát.
A jelenlegi gárda több hasonlóságot is mutat az akkorival, érdemes hát visszaidézni, hogyan jutott fel a csúcsra 2011-ben egy valószínűtlenül fiatal és sokak által alulértékelt csapat, hogy aztán tehetségeit két év alatt szétkapkodják a nagyobb halak.
Manapság szinte természetesnek tűnik, hogy egy-két elitklub hosszú évekig dominál valamelyik topligában, pedig a Bosman-ügy és a szabad nyugat-európai futballpiac előtt még a hármas bajnoki sorozat is ritkaságszámba ment ezekben az országokban. A nem csak fontos játékosaiban, de még edzőiben is a saját nevelésekre támaszkodó Olympique Lyon volt aztán az első klub, mely öt szezonnál is tovább megőrizte elsőségét egy topligában, az egyesület pedig idén a legendás időszakának három fontos évfordulóját is ünnepli.
Szürreális módon a második helyen áll a francia bajnokságban szinte ismeretlen játékosaival és tapasztalatlan edzőjével az RC Lens, mégpedig nem is akármilyen játékkal, hiszen mind támadó- mind védőstatisztikái alapján ott van a helye a liga legjobbjai között. Ehhez az kell, hogy a csapat minden tagja egyaránt hasznos fogaskerék legyen a játék minden elemében, a sztárallűröktől mentes támadók éppúgy hozzátesznek a mezőnymunkához, mint a középhátvédek az akciók felépítéséhez. Tavaly már újoncként is csak egy hajszállal maradt le Franck Haise gárdája a nemzetközi szereplésről, idén pedig több rutinnal felvértezve és az ország egyik leglelkesebb szurkolótáborával a háta mögött joggal pályázik akár a dobogóra is.
(A cikk eredetije a bunteto.com oldalon jelent meg)